csillagszemű béka

szilveszteri

2012-01-01T18:52:00.002+01:00

innen másolta rozi

Hanka katonadalt énekel

2011-05-02T11:02:00.008+02:00

Tegnap Pásztón haccacáré volt. Általában nem szoktunk részt venni az ilyen rendezvényeken (mármint én), ugyanis sokkal jobban esik a hét végén otthon heverészni, mint az autentikus népi kézművesek sátrai körül nyüzsgő tömegben lökdösődni, de miután a tari iskolai toborzón Hankát is beverbuválták a katonadaléneklő versenybe, ahonnan aztán jó szereplése miatt az esti gálára is meghívást kapott, estére mégis bekocsikáztunk a városba, hogy Hankának tapsolhassunk.

A művésznő és a staff a koncert előtt

A délelőtti versenyen Hanka kíséret nélkül énekelt, este viszont, a tervek szerint, az Esztam zenekar kísérte volna. Az Esztam zenekar vezetője, a legendás Toncsi néni régi ismerősünk, a pásztói zeneiskolában tanít népzenét, és Hankát következetesen művésznőnek szólítja, még a délelőtti versenyen is így konferálta fel. Az előadás előtti próbán azonban a zenekar valamiért Hanka számára túl mély hangfekvésben játszott. Így aztán az előadáson, amikor Toncsi néni beintett, és Hanka rákezdte (ahogy neki kényelmes), a zenekar csak az első hangot játszotta le, mivel rögtön rájöttek, hogy valami difi van. A brácsás még keresgélte magának a hangnemet, de Toncsi néni már a hóna alá kapta a hegedűjét és fejével intett, hogy hagyja, csak hallgassa a művésznőt. Hanka egyébként nagyon izgulós, még a kis tanszaki hangversenyeken is képes lefagyni, de úgy látszik, lassan kinövi ezt. A videón kevéssé látni, de műsor a művelődési ház nagyszínpadán, egy több száz fős előadóteremben zajlott, szép számú közönség előtt. Hanka hangján érződik egy kis elfogódottság, de azért nagyon bátran, tisztán és kifejezően énekel. Különösen tetszett, amikor azt a részt énekelte, hogy jön a muszka százezer emberrel. A törékeny kislány, kedves hangjával (számomra) megrendítő módon jelenítette meg a magyar szabadságharc tragikumát. De talán nem csak nekem tűnt így, a közönség többi része is így érezhetett. Később ezt a dalt előadta egy asszonykórus is, de az inkább nótaéneklés volt, mintha nem is ugyanez a dal lett volna.

És íme az előadás:

2011-04-23T09:56:00.011+02:00

Farkaslyuk

Tegnap délután öt óra felé, mivel olyan szép idő volt, hogy mindenképpen ki kellett menni, Rozi régi vágyát teljesítve, szépen kézen fogva elindultunk, hogy végre megkeressük a Farkaslyuk nevű kőbarlang (Rozi szóhasználata) környékén rejtőző kincsesládát. A barlang a házunktól nem messze (kb. 2,5 km), Farkaslyuk-tető oldalában található, és bizony nem könnyen megközelíthető. A kincsesláda maga a geocaching.hu-n a GCFBAR nevet viseli, és a remények szerint egy csomó érdekes kinderfigurát rejt. Indulás előtt Rozi gondosan kiválasztotta azokat a kindereket, amiket ő fog beletenni a ládába (ahányat kivesz, annyit be is kell tenni). Út közben, még az utcában összefutottunk Hankával és barátnőivel.

Jóbarátnők (balról: Viki, Hanyi, Rozi, Niki)

Gyorsan fotózkodtunk egy közöset, aztán Rozi és én nekivágtunk az erdőnek. Meredek volt a hegy, de nem lankadtunk. Elkövettük viszont azt a hibát, hogy fentről, a hegytető felől közelítettük meg a barlangot.

Sötét alakok a hegytetőn

Mint kiderült, inkább alulról kellett volna. Több irányból próbáltunk meg lejutni, de olyan meredek és sziklás volt a terep, hogy csak nehezen találtunk utat. Végül találtunk, de aztán így is nadrágféken érkeztünk a barlanghoz vezető meredély lábához. Az összeszűkülő kőfalak között ugyanis az avarréteg olyan mély volt, hogy legalább fél méter vastagon takarta a talajt, ami egyszer csak nem is talaj volt, mármint nem az a puha, mállós humusz, mint addig, hanem a víz által simára csiszolt kő, minek következtében hirtelen mind a ketten seggre ültünk, és ölünkbe gyűjtve a falevéltömeget leszánkáztunk 1-2 métert. Nem mondom, hogy rögtön kacagásban törtünk ki, de túljutva az első ijedségen és megállapítva, hogy minden csontunk egyben maradt, megegyeztünk abban, hogy ez egy nagyon kalandos csúszdázás volt. -- Bárcsak anya is látta volna! -- sóhajtott Rozi. -- Hát, akkor lehet, hogy nem csúszdázunk -- mondtam én, már előre beletörődve abba, hogy mit kapunk mi még, ha ezt otthon elmeséljük. Aztán felkapaszkodtunk a barlanghoz, illetve csak a hozzá vezető lépcsőkhöz, mert azt már nem reszkíroztuk meg, hogy ott is felmásszunk.

Rozi szívesen felmászott volna

Inkább pihiztünk egy kicsit

A kincsesláda megtalálása

Elhatároztuk, hogy legközelebb hozunk kötelet, és majd akkor. Viszont megtaláltuk a kincsesládát, megvolt a kindercsere is, és végül, miután a cipőinkből kiráztuk a nem kevés földet és egyéb törmeléket, ami belement, szépen leballagtunk a verebélyi vasútállomásra. Éppen időben, hogy nyolc órási vonatot elkapjuk. Akkor már alkonyodott, a nap lement, úgyhogy ideje volt kijönni az erdőből. Az otthoni eseményeket nem részletezem.

megfejtés

2010-11-14T19:21:00.000+01:00

kirándulunk, Kishartyán kőlyukoldal képekben

2010-11-14T17:42:00.020+01:00

ez volt a cél, a két kisebbel hármasban indultunk neki

Rozi mutatta az utat

a templomkert temetőjében Hanyit elkapta a fotózási láz, a következő két fotót ő csinálta

egyetértésben hemperegték végig a templomdomb alját

integettek is

látnivaló útközben

kilátás a lyukból

és a lyuk maga, vidám

és kicsit morcosabb kiadásban

rejtvény 5

2010-10-17T19:40:00.005+02:00

Rozi művei, vajon kiket ábrázolnak?

Lili néni és a hangyák, Tomi meséje, 5. rész

2010-10-13T22:11:00.002+02:00

Zorró peckesen masírozott végig a Nagy Kupolán, előtte szétnyílt, mögötte összezárult a hangyatömeg. A hangyák jól megbámulták a két potyautast, Teó és Hanka pedig ugyancsak ámuldozott az őket körülölelő, zizegő nádasként hajladozó csáperdő láttán.
– Ki az a királynő? – kérdezte Teó.
– Mindnyájunk anyja – felelte Zorró. – Itt mindenki az ő gyereke. – Hanka ezt valamiért nagyon multaságosnak találta.
– Mindenki? Höhö.
Zorró az egyik nyílás felé vette az irányt, amely amúgy semmiben sem különbözött a többi ezer nyílástól. Amikor azonban a közelébe értek, hirtelen három brutál ugrott elő.
– Állj! – Zorró megállt.
– Lili néni vendégeit viszem a királynő elé – jelentette be.
– A trónterembe – jegyezte meg Hanka halkan. A drabálok körbeszimatolgatták a két lányt. Félelmetes agyaraik rémítően közel jártak hozzájuk, ettől megdermedtek, de közben hosszú csápjaik meg-megcsiklandozták őket, amitől viszont nevetniük kellett. Az egyik őr besurrant a nyíláson, a többiek visszahúzódtak, és Zorró a lányokkal beléphetett.
A királynő alakra olyan volt, mint a többi hangya, csak sokkal nagyobb, különösen a potroha, amibe többször is belefértek volna. Körötte szárnyas alakok sündörögtek, szemeik mint nagy, kerek, színjátszós mozaikok. Mintha valami fura napszemüveget viseltek volna. Egy hangya éppen egy hatalmas hangyatojást cipelt valahová hátra.
– Gyertek közelebb – szólalt meg a királynő valószínűtlenül vékony hangon. – Szóval ti volnátok Lili néni vendégei – mondta, mintegy saját magának, miután szemügyre vette a lányokat.
– Lili nénivel nagyon jó a diplomáciai kapcsolatunk. Neki köszönhetjük, hogy békében élhetünk. Amikor idejöttünk, megboldogult urammal, ő adott nekünk helyet. Ugye, milyen szép, nagy családot neveltem? Gyermekeim benépestik az egész házat. Úgyhogy nem kell félnetek, semmiképpen nem falunk fel benneteket. – Teó és Hanka meghökkenve bámultak egymásra. Eddig nem merült fel bennük, hogy bajuk is eshetne.
– Lili néni nyilván nem tudja, hogy itt vagytok, nos, tudomására kell hoznunk valahogy. Node ez nem okoz gondot, ugye Zorró? – nézett Zorróra a királynő.
– Máris indulunk! – vágta haptákba magát Zorró.
– Sok szerencsét – mondta a királynő, és meglengette csápjait, amit akár integetésnek is fel lehetett fogni.
Lili néni eközben elgondolkozva nézte az asztal lába mellett vonuló hangyasereget, amint a kalácsmorzsákat hordták szorgalmasan.
– Talán? – jutott eszébe valami. – Csak nem? – élénkült fel, és négykézlábra ereszkedve elkezdte vizsgálgatni a kövezetet. Aztán felpattant. – Gyere csak, Rozi, keressük meg a hangyatársalgót! – A hangyatársalgó különös eszköz volt. A legfontosabb részét egy nagy, többszörösen tekeredő tengeri csigaszerű grammofontölcsér képezte, amelyhez egy hatalmas nagyító társult. – Ide beszélünk mi – mutatott a tölcsér kiöblösödő végére–, ide meg a hangyák – fogta meg a másik végét. Be is állította a szerkentyűt, a tölcsér hegyével megcélozva a hangyamenetoszlopot. Rozi érdeklődve figyelte, de nem szólt egy szót sem.
– Halló, hangyák! – szólt bele Lili néni a tölcsérbe. A menetoszlopból kivált egy hangya, és megállt a tölcsér szűkebb végénél. A nagyítólencsét hatalmas hangyafej töltötte be, a hangya őket figyelte.
– Üdvözletem, Lili néni! – hallatszott a tölcsérből egy vékonyka hang.
– Nem találkoztatok véletlenül két szokatlanul kis méretű emberrel?
– A királynőnél vannak – jelentette a hangya. – Lili néni megkönnyebbült. Rozi, akinek rendkívül jó szeme volt, észrevett egy fura hangyát, akinek a hátsóján két oda nem illő kis alak foglalt helyet. A nagyítót odairányítva Teó és Hanka vigyorgó képét pillantották meg, a két lány vígan lovagolt egy picinyke hangya hátán. Odalovagoltak a tölcsér végéhez.
– Csókolom, Lili néni, itt vagyunk!
– Na figyeljetek, vissza foglak növeszteni benneteket. Távolodjatok el a hangyáktól, nehogy összetapossatok valakit. – Teó és Hanka lepattantak a hangya hátáról. Búcsút intettek Zorrónak, aki nyomban el is szelelt. Lili néni akkor meglendítette a pálcát, és mormogott valamit az orra alatt. Teó és Hanka pedig egyszerre csak ott termett a konyhában. A növekedés olyan gyors volt, mint a kicsinyedés, egy szempillantás alatt végbement.
– Hú! – sóhajtott fel Lili néni. – Hát ez is megvolt. Hogy vagytok? – fordult a szerencsésen visszatérő lányokhoz.
– Nagyon jó volt! – lelkendezett Hanka. – Láttuk a királynőt!
– Királynő? Koronája is volt? – lelkesült fel Rozi.
– Nem volt! – mordult rá Teó, akit valahogy idegesíteni kezdett a kialakult helyzet.
– Minden jó, ha a vége jó – vágott közbe Lili néni. – Gyerünk, igyunk hát erre a nagy ijedtségre! Közben elmesélitek – és már csinálta is a kakaót.
Amikor a három lány késő délután hazaérkezett, anya éppen mosogatott, apa pedig a szobában, a fotelben elterpeszkedve zongorázgatott a tévétávirányítón.
– Mi volt Lili néninél? – érdeklődött anya.
– Semmi – válaszolt blazírt képpel Teó.
– Na ne! – mondta anya – valami csak volt?
– Összementünk és hangyaháton lovagoltunk! – mondta Hanka.
– Tényleg? Hát az jó lehetett – mondta anya. – Mit akartok vacsorázni?

Hanyi hazajött az erdei iskolából

2010-10-03T21:59:00.001+02:00

Kirándulunk, Domoszló

2010-10-03T21:30:00.003+02:00

Szolgálati közlemény: a posztot kb két hónapja kezdtem írni, mostanra lett belőle valami.

Geocaching versenyen voltunk. Bár a verseny elnevezés esetünkben túlzás, hiszen csak sétáltunk, öt és fél óra alatt tettük meg a 12 km-t, és gyűjtöttünk nyolc pontot. Rozi is jól vette az akadályt, bár a délutáni alvás idején kicsit összezuhant, de miután kb 200 métert vittem a hátamon, új erőre kapott. Még Teó sem panaszkodott, bár ha fényképeztem sikerült mindig a hátát mutatnia, kivéve, mikor a diótörés hevében nem vette észre, hogy próbálkozom. Ráadásul, mint azt már tudjátok, Hanyi Teótól próbálja ellesni a helyes viselkedés titkait, így a legtöbb fotón az ő arca sem látszik jól. Neszeneked blogírás.

A falutól északra, a domoszlói kapu felé vezető turistaút a patakmederben szép és kalandos, sokszor kell keresztezni a vízfolyást, hol köveken, hol farönkökön ugrándozva.

A szervezés remek volt, nekem a bázishelyen kialakított játszópark (mindenféle ügyességi és népi játékok, logikai feladványok, mini gyerek tájékozódási futás) tetszett a legjobban.

Rozi, aki nemcsak, hogy hagyja magát fotózni, de kifejezetten élvezi a dolgot. Ha meglátja a gépet, nyomban felveszi valamelyik fényképarcát. Például a könnyed turistáét

vagy a megfontolt irányítóét

beszélgetünk, házimunka

2010-08-18T08:47:00.004+02:00

Nem tudom, másokkal és a mások gyerekeivel hogy van ez a dolog a házimunkával, én mindenesetre nem vagyok egy bezzeganya.

Jellegzetes nyári párbeszéd Hanyival, mikor du öt körül, úgy háromórányi bicajozás, játszótezerés, barátnőzés után hazaért:

Én: De jó, hogy jössz! Kellene nekem egy kis segítség a kertben.

Hanyi: Pont mooost?? Görkorizni készültünk.

Lili néni és a hangyák, Tomi meséje, 4. rész

2010-08-08T11:52:00.011+02:00

Teó és Hanka Rozi hangját különlegesen mélynek és különlegesen hangosnak hallották, szinte hanyattlökte őket, de egy szót sem tudtak kihámozni belőle. Újabb dübörgés, Lili néni léptei zúgtak végig a konyhán. Újabb hangorkán. Teó és Hanka közben behúzódott néhány kisebb hegynyi kalácstömb mögé – ezek az uzsonna során keletkeztek lepotyogással.
– Morzsák – ismerte fel Hanka vidáman – mert úgy eszel, mint egy malac – utánozta anya hanghordozsát. Hirtelen apró, kopogó léptek zaja ütötte meg a fülüket, és valami hátulról megbirizgálta Hanka tarkóját. Hanka megperdült, és rémülten felkiáltott. Teó is odanézett: egy hatalmas hangya állt mellettük. Akkora volt, mint egy ló – mármint hozzájuk képest.
– Zorró vagyok – szólalt meg a hangya reszelős hangon – Hát ti? – az újabb beszélő állat láttán a lányok most nagyon meglepődtek, de Zorró fekete gombszeme valahogy megnyugtatólag hatott rájuk. Zorró arca egyébként – a hosszú csápoktól eltekintve – leginkább Darth Vader maszkjára hasonlított, ezt később mindketten megállapították. Hosszú, három részre tagolódó teste volt, három pár lába a középső részből nőtt ki. Zorró megkerülte őket – hosszú lábai olyan fürgén mozogtak, hogy szinte nem is lehetett látni őket – és megszaglászta a kalácsdarabokat. Elégedettnek tűnt.
– Zé – súgta Teó Hankának.
– Gyertek velem – mondta Zorró –, itt nem biztonságos. Még eltaposnak – Teó és Hanka ámulva követték volna, de bizony nemigen tudtak lépést tartani vele.
– No, üljetek fel – várta be őket a hangya. És a lányok felmásztak Zorró hátára, pontosabban teste harmadik részére, amely egy jókora tömött zsákra hasonlított.
– Ez a potroha – mondta nagyképűen Teó, aki már ezt is tanulta.

Zorró a fal felé tartott, amelynek tövében, mint bejáratok sora, egy csomó nyílás tátongott. Zorró egyenesen berobogott az egyik nyíláson, és máris egy hol kitáguló, hol összeszűkülő barlangban nyomultak előre. A két gyerek csak bámult.
– Anyám! – álmélkodott Hanka – olyanok vagyunk, mint a villangók. – De Teó nem figyelt, egészen lekötötte a különös utazás. A fal belsejében voltak. Sötét volt, de néhol valahonnan derengő fény világította meg a terepet. A téglák között, a habarcs repedéseiben húzódó járatok tömkelege kuszán kanyargott össze-vissza, fel és le: hajak és verőerek hatalmas gubanca volt az egész. Zorró magabiztosan haladt a labirintusban, de egyszer csak megtorpant. Egy robusztus, Zorrónál legalább kétszer nagyobb, hatalmas agyarakat viselő hangya állt előttük.
– Állj, ki vagy? – mordult rájuk. Látványától, ha Zorró nincs ott, Hanka és Teó bizonyosan berosáltak volna.
– Zorró vagyok – válaszolt katonásan a kisebbik hangya, mire az őr közelebb lépett, és csápjaival megvizsgálgatta.
– És ezek? – érintette meg a csápjaival a megszeppenve üldögélő lányokat.
– Lili néni vendégei, a királynőhöz viszem őket – mondta Zorró.
– Menjetek – engedett szabad utat az őr.
– Ez egy brutál volt – szólt hátra Zorró. – Vagy drabál. Vigyázni kell az ilyenekkel. – Hamarosan egy hatalmas, boltozatos barlangba érkeztek, amely telis tele volt hangyákkal. A fény valahonnan fentről szórtan érkezett.
– Íme a Nagy Kupola. – közölte büszkén Zorró – , talán már hallottatok róla. – Persze nem. Hangyák nyüzsögtek mindenfelé, ameddig a szem ellátott, fenn és lenn, eltűntek és felbukkantak a számtalan nyíláson át, cipeltek dolgokat, vagy csak bolyongtak. Legtöbbjük olyan volt mint Zorró, de voltak olyan debellák is, mint az őr, és néhány szárnyas hangya is bénázott köztük.
– A királynőhöz megyünk – szólt hátra Zorró –, de előbb még beszélnem kell valakivel. Odalépett egy másik hangyához, csápjaikat összérintették, mintha kardozni akarnának. Egy darabig vívtak, majd a másik hangya sarkonfordult és elsietett.
– Csak szóltam, hogy menjenek el a kalácsmorzsákért, ha Lili néni még nem söpörte össze.
Lili néninek azonban eközben kisebb gondja is nagyobb volt annál. Megpróbálta kideríteni, mi történhetett, amíg ő távol volt. Az bizonyos volt, hogy Rozi csinált valamit a varázspálcával, mert persze az a botocska valójában varázspálca volt.
– Hogy mennyit kerestem – kiáltott fel, amikor meglátta Rozi kezében. – Hol találtad meg? No persze, a sarokban – mormogta. – Tehát mondd csak el szépen, pontosan mit is csináltál? Hogy volt, amikor Hankáék eltűntek? – De Rozi csak annyit tudott, hogy a botocska paripa volt, Hankáék pedig egyszercsak nem voltak sehol. Lili néni biztos volt benne, hogy Rozi valamit bűbájoskodott, ha szándéktalanul is, de belátta, hogy Rozitól nem fogja megtudni, valójában mit csinált.
– Első szabály: ne ess pánikba! – motyogta, és leült egy székre, az asztal mellé. Rozi pedig az ölébe kérezkedett.

Lili néni és a hangyák, Tomi meséje, 3. rész

2010-07-03T23:07:00.003+02:00

A lányok most már útba ejtették a kertet, játszótérre menet, vagy hazafelé jövet, vagy csak úgy, és ezt anya nem ellenezte. – Viselkedjetek! – csak ennyit mondott. A lányok a csengő barack mellett megkóstolták a szóló szőlőt és a mosolygó almát is, és kiderült, hogy Arabella mellett még más fura teremtmények is éltek a kertben. – De vigyázzatok, – mondta Lili néni – némelyek barátságosak, mások kevésbé. Csak óvatosan. A villanó viperát például jobb nem háborgatni, ámbár az ember csak megvillanni látja, ha egyáltalán. A susogó sáska sem az a kimondott cimbora, de ha nem bántod, ő se bánt.

A lányok ettől kissé óvatosabbak lettek, és összevissza rohangálásukat is megfékezték kissé. Már nem hemperedtek bele olyan felszabadultan a selymes fűbe, először megnézték, nincs-e ott az a susogó vagy villanó. Egyszer egy háromlábú szürke macska toppant eléjük egy bokor rejtekéből. A jobb hátsó lába hiányzott, és így erőteljesen bicegett.

– Cupi vagyok – szólalt meg a kandúr reszelős hangon – Hát ti? – az újabb beszélő állat láttán a lányok már egyáltalán nem lepődtek meg, de Cupi villogó sárga szeme egy kicsit megijesztette őket.
– Bújócskázunk – felelte Rozi megszeppenve.
– Lili nénihez jöttünk – szólt közbe Hanka, felismerve a helyzetet.
– Mi történt a lábaddal? – kérdezte részvevően Teó, a macskabarát.
– Hagyjuk – mondta a macska, majd unott képpel végigmérte a három lányt. – Jobb lesz, ha vigyáztok.
– Mire? – kérdezte Teó, de a macska elfordította a fejét és válasz nélkül elbicegett. Cupi nem volt barátkozó természetű.

Lili néni egyszer uzsonnára is meginvitálta őket. A lányok addig sohasem jártak a házban, és a csodás kert után ott is különlegességekre számítottak. A ház azonban csalódást okozott, mert semmilyen különleges jelenséget nem mutatott. Egy teljesen hétköznapi kockás terítős konyhaasztal mellett ültek, rendes kakaót ittak füles bögréből, és normális fonott kalácsot haraptak hozzá, amilyet otthon is szoktak enni. Lili néni derűs arccal nézte őket, mint egy nagymama az unokáit.

– Ízlik? Kérsz még? – kérdezgette a falatozgató lányokat.
– Aha – felelte tele szájjal Rozi, aki számára az uzsonna, hiába volt ugyanolyan, mégis sokkal finomabbnak tűnt, mint otthon. Valahonnan, egy másik szobából csengetés hallatszott.
– Egy pillanat – mondta Lili néni –, csak felveszem a telefont – és kiment a szobából. A kis kosárból lassan elfogyott a kalács, a kakaós bögrék is kiürültek. Teó felkelt az asztaltól, és a falon függő virágcsendéletet kezdte tanulmányozni.
– Ez a pillangó az előbb még nem volt itt – mondta.
– Mi? – kérdezte Hanka oda se nézve. Éppen egy réges régi rádió gombjait csavargatta, és azt figyelte, mikor izzik fel középen a smaragdszínű gyöngy. Rozi eközben talált egy botocskát a sarokba támasztva. Kezébe vette, és rögtön látta, hogy remek paripa lenne belőle. Egyenes volt és karcsú, és éppen Rozinak való hosszúságú.
– Hohohó! – kurjantott, és meglengette a botocskát. A többiek már megszokták, hogy figyelmen kívül hagyják Rozi hangjelzéseit.
– Elrepült! Most meg elrepült! – kiáltotta Teó. Hanka felnézett.
– Pillangó? – nem nagyon értette a csodálkozást, hiszen a pillangóktól nem meglepő, ha elrepülnek. Odament Teóhoz.
– Höhöhő! – kiáltotta Rozi, és feléjük lendítette botocskáját. És akkor Teó és Hanka aló kizuhant a szoba. Egy pillanatra mintha feneketlen űrbe kerültek volna, aztán egy színes sziklás, végtelenbe nyúló síkságon találták magukat. Fölöttük, elérhetetlen messzeségben fehér mennyezet húzódott. Nem messze tőlük egy irdatlan oszlop emelkedett a magasba.
– Basszus! Összementünk! – csúszott ki Teó száján az iskolai zsargonnal színesített helyzetértékelés. Felismerte ugyanis, hogy ugyanott vannak, Lili néni konyhájában, csak éppen olyan kicsik, hogy a mintás konyhakövet színes sziklás síkságnak, az asztallábat hatalmas oszlopnak látják. Hanka egyelőre meg sem tudott szólalni.
– Na most mi lesz? – Teó nem esett kétségbe. Valahogy nem gondolta, hogy bajban lenne. Olyan volt az egész, mintha álmodna. Képtelenség, de teljesen logikus.
– Mint abban filmben – mondta Hankának –, amikor a hülye apuka lekicsinyíti a gyerekeit.– Dübörgés hallatszott, megremegett a föld a lábuk alatt, és hatalmas szélvihar sodorta el őket. Rozi szaladt el mellettük, hogy megkeresse Lili nénit. Rozi szeme előtt ugyanis Teó és Hanka egyszerűen köddé vált, eltűnt. Rozi először csak csodálkozott, aztán megijedt.
– Lili néni! – kiáltott hangosan, és kiszaladt a konyhából.

Múzeumi tábor

2010-07-01T22:35:00.019+02:00

Múlt héten napközis táborban voltunk a kicsikkel a pásztói múzeumban. Volt középkori vásár (a Palóc múzeumban Balassagyarmaton), várlátogatás, jártunk Ipolytarnócon, a ceredi művésztelepen és volt természettudományos nap. Aznap én voltam a programfelelős, az Ipolytarnócon látottakat dolgoztuk fel.

Bemelegítésként beszélgettünk a korok órájáról, elhelyeztük benne az ipolytarnóci eseményeket, aztán elkészítettük az élőhely makettjét: a gyerekek megmintázták az egykori folyópartot, a vulkánt, az állatokat.

Régi kartondobozokat, sógyurmát, kakaót, ételfestéket, krepp papírt, színespapírt, ragasztót, hurkapálcát használtunk.

A vulkán elkészítéséről itt olvashattok.

Néhány az elkészült művekből

és a munkafolyamat

Végül a nagyok feleletválasztós tesztet töltöttek ki a lelőhelyről. A teszt innen letölthető.

További oktatási segédanyagok földtudományok témában, a Nógrád-Novohrad Geopark földtudományi értékeihez kapcsolódóan itt elérhetők.

Lili néni és a hangyák, Tomi meséje, 2. rész

2010-06-10T20:55:00.005+02:00

A testvérek szüleikkel egy kertes házban laktak. A háznak két szobája volt, ezen kívül három tervezett szoba a tetőtérben, melyek azonban csak nagyon nehezen akartak elkészülni. Az egyik szobában a szülők laktak, a másikban pedig a testvérek zsúfolódtak össze.

Lili nénivel először Rozi ismerkedett össze. Amikor egyszer a három testvér a játszótérről tartott hazafelé, Rozi kissé lemaradt, ugyanis gyakran meg kellett állnia, hogy tüzetesebben szemügyre vegyen egy-egy követ vagy virágot. Két nagyobb testvére nem szerette, hogy mindig Rozira kell várni, de most egyelőre észre sem vették, hogy nincs velük, mert szokásuk szerint éppen egymással perlekedtek. Rozi talált egy girbe-görbe faágat, és azt nézegette, hogy alkalmas lenne-e paripának, vagy esetleg kutyának. Otthon az udvaron ugyan halomban álltak a mindenfelől összehordott lovak és kutyák, de Rozi csak gyűjtötte a botokat. – Ha elfáradok, csak felpattanok rá – indokolta meg, miért is van rá szükség. A bot Lili néni kerítésének tövében hevert, a kapu mellett. A kapu nyitva volt, és amikor Rozi bepillantott, egy nagyon érdekes színes madarat vett észre az egyik faágon. Akkora volt, mint egy nagyobb galamb, de tollai a szivárvány összes színében játszottak, ráadásul attól függően, milyen szögben esett rájuk a fény, mindig más színt mutattak. A csőre mintha áttetsző zöld üvegből kézült volna, szeme pedig sötétvörös volt. Rozi először játéknak hitte, annyira színes volt, de amikor közelebb ment, a madár egyszercsak megszólalt.

– Szervusz kislány, gyere közelebb! – mondta dallamos hangon, és megemelintette villódzó szárnyait. Rozi egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy a madár beszél, hiszen az ő mackója is tudott beszélni, igaz, hangot Rozi kölcsönzött neki. Mindenesetre azért tartózkodóan viselkedett, lassan közelített a madárhoz, és belépett a kapun. A kertben volt. A madár egy gyümölcsfán ült, kerek, hamvaspiros gyümölcsök között.

– Kérsz egy barackot? – kérdezte – Csengő barack! – Rozi hallott már a csengő barackról, meg a szóló szőlőről, de még sosem látott olyat.
– Cseng? – érdeklődött kicsit gyanakodva.
– Hát persze, hogy cseng! – kiáltott vidáman a madár, és megkoccantotta csőrével az egyik barackot. Megcsendült. Aztán egy másikat, harmadikat: úgy csengtek-bongtak, csilingeltek a barackok, mint Rozi kis xilofonja, amit tavaly karácsonyra kapott.
– Nos, kérsz egyet? – kérdezte a madár.
– Aha – bólintott Rozi, és a madár nem szólt rá, hogy nem így kell kérni, hanem leszakított egy barackot, és felröppenve Rozi tenyerébe pottyantotta. Rozi csak álldogált, kezében a barackkal.
– Harapj bele! – szólt a madár.
– De anya nekem fel szokta vágni. – felelte Rozi kissé tanácstalanul.
– Felvágom én neked – szólalt meg hirtelen egy hang a háta mögött. Rozi megfordult, és egy szemüveges öreg nénit pillantott meg.
– Látom, Arabellával már megismerkedtél – folytatta a néni, kezével a színes madár felé intve. – És téged hogy hívnak? – Rozi kissé meg volt illetődve, így nem válaszolt rögtön.
– Mi a neved? – kérdezte ismét a néni kedvesen.
– Rozi – adta meg végül a szűkszavú, de szükséges és elégséges választ Rozi.
– Én Lili néni vagyok – mondta a néni – No, várj egy kicsit, Rozi, hozok valamit, hogy felvágjam neked azt a barackot. – Azzal elment a ház felé. Ekkor ért oda Teó és Hanka, akik észlelve, hogy Rozi valahol lemorzsolódott, elindultak visszafelé, kissé rémülten, hogy nem találják testvérüket. Benéztek minden bokor és fa mögé. Rozi ott álldogált a kertkapuban, kezében a barackkal.
– Azt nem szabad leszedni! – rivallt rá Teó dühösen, amint odaért, és meglátta, mit tart a kezében. Persze inkább azért volt dühös, mert vissza kellett jönnie.
– Már miért ne szabadna? – szólalt meg Arabella a fejük fölött. Teó felnézett, és megrökönyödve állapította meg, hogy egy valószínűtlenül tiritarka madár szólt hozzá. Neki nem volt magától értetődő, hogy egy madár beszéljen, ezért körülnézett, van-e még valaki a közelben.
– Kértek ti is? – folytatta a madár.
– Aha – bólintott Hanka, akit egészen felvillanyozott a madár látványa. Arabella megcsendített egy barackot, és Hanka tenyerébe pottyantotta. Teó gyanakodva figyelte, ahogy Hanka beleharap a barackba.
– Te is kérsz? – kérdezte a madár.
– Nem, én nem kérek – válaszolt tartózkodóan Teó.
– Te tudod – mondta a madár, és nyilván megvonta volna a vállát is, ha lett volna neki.
– Finom! – mondta Hanka tele szájjal.
– Megjöttetek ti is? – érkezett meg Lili néni egy kis tállal. – Add csak azt a barackot – nyújtotta a kezét Rozi felé. A barackot hipp-hopp gerezdekre vágta, a magját kibontva belőle, és a kis tálat Rozi kezébe nyomta. – Parancsolj.

Így kezdődőtt az ismeretségük. Lili néni kertje belülről sokkal nagyobbnak tűnt, mint kívülről, és a különös termésű fák és cserjék között kis ösvények vezettek benne összevissza. Valahogyan egy csermely is zúgott ott, kis tavacskát táplálva. – Talán még pisztráng is van benne – jegyezte meg Teó, ugyanis nemrég erre kapott ötöst énekórán. A kert kiváló helynek látszott mindenféle bújócskás és fogócskás játékhoz, és Lili néni nemcsak engedte nekik, de éppen bátorította is őket, hogy rohangásszanak a csalitban. Teó gyanította, hogy Lili néni olyasféle szerzet lehet, mint például McGalagony a Harry Potterben, de nem merte kimondani, mert bizonytalan volt: Harry Potter története végül is csak mese, nem?

Lili néni és a hangyák, Tomi meséje, 1. rész

2010-06-05T16:46:00.000+02:00

Lili néniben első látásra nem volt semmi különös. Olyan volt, mint a többi korabeli néni a környéken. Fején kendőt hordott, máskor kalapot, a haját kontyba csavarta, orrán szemüveg, kabátja ódivatú, lábán magas szárú fűzős cipő, amilyenbe az idős asszonyok szívesen bújtatják fájós lábukat. A környékbeliek gyakran látták piacra menet vagy jövet, amint kereken guruló kis bevásárló kocsiját húzza maga után. Persze azért mégis volt benne valami különös, ami nemcsak első, de sokadik látásra sem derült ki, hiszen mi más miatt írnánk most róla? Ha például megköszönte valakinek, hogy a buszon átadta neki a helyét, vagy fel- és leszálláskor segített a bevásárló kocsiját mozgatni, az illető egy kicsit nyomban könnyedebbnek, jobb kedvűnek érezte magát, és az is lehet, hogy valami szerencse érte hamarosan: nyert a lottón vagy találkozott élete szerelmével. Persze fel sem merült benne, hogy ez amiatt történik, mert jót tett egy tündérrel. Talán addigra el is felejtette a reggeli nénit, az pedig végképpen eszébe sem jutott, hogy az a néni éppenséggel tündér volt, sőt valószínűleg már réges-régen nem is hitte, hogy tündérek egyáltalán léteznek, mivel a legtöbb felnőtt már nem emlékszik gyerekkori dolgaira, és egészen mást tart valóságosnak.

De ez a történet gyerekekről és gyerekeknek szól, ezért bátran kijelenthetjük, hogy márpedig Lili néni valóban tündér volt. A ház, amelyben lakott, szintén nem látszott különlegesnek (pedig nyilván az volt), szinte eltűnt az utca többi háza között. Kis kert vette körül, és magas kőkerítés övezte, amin nem lehetett csak úgy egyszerűen belesni. De valahogy nem is akart belesni senki. A kerítés beleolvadt a kerítések sorába, és az arra járók nem sokat törődtek vele, mi van mögötte. Eleinte Teó, Hanka és Rozi sem foglalkozott vele, ki lehet az a kis öregasszony, abban a titokzatos házban. Sőt nem is gondolták, hogy az a ház titokzatos volna. Gyakran elsétáltak előtte, iskolába és óvodába menet, mivel ugyanabban az utcában laktak, csak néhány házzal odébb, és fel sem tűnt nekik. Lili nénivel sem törődtek. Reggelente, amikor néha találkoztak, köszöntek neki illedelmesen, vagy nem köszöntek, ha éppen olyan kedvük volt, és úgy nézett ki, Lili néni sem akarja közelebbről megismerni őket. Pedig valójában már rég felfigyelt a három testvérre. Teó, a legnagyobb közülük, tizenegy évével éppen abban a korban volt, amikor talán még képes elhinni, hogy tündérrel találkozott, de már igencsak ingadozott, és figyelme a mesés dolgoktól kezdett a kézzelfoghatóbb valóság felé fordulni, ahol a barátnők társaságában a menő ruhák, a pop- és filmsztárok, tévésorozatok, valamint a helyes srácok adják a beszélgetések fő témáját. Már nem volt elég, ha vállig érő fekete haját apja igazította meg, fodrász kellett neki. Már nem fogadta szívesen, ha szívecskés vagy virágos ruhát kapott valakitől (nem tette szóvá, csak nem vette fel), ízlése a kamaszdivat felé hajlott, és jelen akart lenni a beszerzésnél. Hanka hét és fél volt, még éppencsak, de azért már iskolás, aki nővérétől próbálta meg ellesni a helyes viselkedés titkait. Szerette volna, ha az ő szöszke haját is fodrász alakítaná, és látványosan idegenkedett a rózsaszínű, rajzfilmfigurás ruháktól. De a figyelmét még jobban lekötötte egy mese, mint az esti tévésorozat. A legkisebb, Rozi, negyedik éve felé közeledett, már óvodás volt, és erre igen büszke. Csak éppen oviba járni nem szeretett. Reggelente, amikor készülődni kellett, igen mogorva, vagy nyafka volt, semmi sem tetszett neki. De ha megtudta, hogy esetleg nem kell mennie, egyből felderült. Rozi nemcsak hogy a hétköznapi lények közé sorolta a tündéreket, de önnön magát is közéjük állította néha (főleg, mert annyit mondták neki), és amikor az óvodai jelmezbálon virágtündérnek öltözött, tulajdonképpen valódi lényét mutatta meg a nyilvánosságnak.

Esténként általában anya mesélt nekik, a kedvenc könyvekből olvasott fel. Apa ritkán mesélt, és inkább rögtönzött, mint olvasott. A szereplők a jelen lévő plüssállatok voltak: Medve, Muki, Panda, a csípős farkasok és a többi, illetve maguk a lányok, meg kalandjaik Lili nénivel a tündérrel.

már megint

2010-06-02T15:45:00.003+02:00

rengeteg a víz, a pincében most éppen bokáig áll, a Zagyva is megint kint van a medréből

félő, hogy Hasznosnál, ha nem szűnik az eső, túlbukik a víz a gáton, átszakítja, akkor a rengeteg víz legyalulja a fél falut és Pásztó egy részét

reggelre ugyan jobb volt a helyzet, apadt, de most megint esik, mit esik, zuhog

leszedtem az epret a kertben és a földre guggolva hallani, hogy bugyog a víz a felszín alatt, olyan a hangja, mint amikor a lefolyón lemegy az utolsó adag víz, igazán félelmetes

őslénypark

2010-05-30T22:38:00.000+02:00

Tegnap olvastam ezt, és nagyon felvillanyozott, ezért, hogy aktuális legyek, közzéteszem, milyen őslényparkot csináltunk nemrég a kicsikkel.

A dinoszauruszokhoz a sablonokat a Beneš-Burian könyv alapján (Az ősidő állatai, megunhatatlan kedvenc nálunk) rajzoltam.

A lányok kartonon és puha, színes szivacslapon(?, nem tudom, mi a szösz az) körberajzolták a formákat, kivágták, majd az állatokat saját elképzeléseik szerint díszítették. Készítettek szárazföldet és tengert is. A formák hátoldalára öntapadós mágnest ragasztottunk, az egész pedig felkerült a hűtőszekrény oldalára.

Igaz, a dinoszauruszok voltak többségben, de készült például mamut is. Így Hanyi elmagyarázhatta Rozinak, hogy a mamutok valójában nem találkoztak a dinoszauruszokkal, mert amikor megjelentek a Földön, a dínók már rég kihaltak.

A Tyrannosurus Rex kapcsán pedig Tomival nyelvészkedtek is egy kicsit.

Rozi azóta közölte, hogy szerinte szükségünk lenne már egy nagyobb hűtőszekrényre.

irodalom

2010-05-16T09:56:00.033+02:00

Mostanában megint kicsit intenzívebben a versek, mesék körül forognak a napjaink.
Két hete a gyermekirodalmi fesztiválon jártunk. Itt olvashattok róla beszámolót.
A kicsik és én nagyon élveztük. A helyszín a Művészetek Palotája volt, és én nagyon elégedett voltam vele, volt nagy tér, hozzá lehetett férni a különböző tevékenységekhez annak ellenére is, hogy volt a szombati napnak olyan szakasza, amikor tényleg rengeteg ember nyüzsgött a standok körül.
Lehetett mindenfélét alkotni, például anyáknapi kis könyvet

bookline-fiurát

öltöztetőbabát.
Ki lehetett próbálni például ezt a remek játékot is.
Volt rajzverseny (Rozi alkotását itt nézhetitek meg), koncert (Szalóki Ági: Gingalló), szakmai beszélgetések és könyvbemutató is. Az Aranysityakot mi is megvettük, ez a legújabb kedvenc.
És persze lehetett csak úgy olvasgatni is.

A lányok legtöbb időt az illusztrációs asztalnál töltötték, ahol délelőtt Mosonyi Alizzal Hanyi Meseboltot készített.

Rozi pedig az utolsó budapesti sárkánynak rajzolt lakóhelyet.

Délután Paulovkin Boglárkával alkothattak. Hanka ezt a mesekönyvet csinálta.

És volt sok hűűű, meg haaa, hogy tényleg ez a bácsi írta a Miazamit? Ő meg a Johanna és a fiúvécét?

És örülhettek a mozijegynek is (hamarosan felteszem a mesét is).

Van néhány kapcsolódó beszélgetős szösszenet is. Rozi kitalálós költeménye Nyulász Péter után szabadon:

Tarfejű vagy, ha nincs neked,
be lehet coffizni, ha van neked,
vörös színű vagy fekete, barna,
mindegy, hogy milyen, csak lila
nem

És Hanyi vallomása:

Nekem a Varró Dániel versei azért tetszenek, mert meri használni a szavakat. Úszik a szavakban. Nem olyan.... (milyen is, nem jut eszembe az a szó, úgy hangzik mint a bolt) ja, sznob!

Végül itt vannak a Pagonyon Hanka kedvenc könyvei. Azóta bővült a toplista Czigány Zoltán Csoda és Kósza könyveivel.

már megint csak egy link

2010-04-30T10:41:00.003+02:00

katt ide!

mi ott leszünk, gyertek ti is!

itt van a részletes program

ki gondolta volna

2010-04-23T10:20:00.001+02:00

katt ide

és a megfejtés

2010-04-22T20:19:00.004+02:00

a rajzon Lili néni, a tündér, amint telefonon cseveg a műbankostársával, azaz a munkatársával
(Rozi illusztrációja Tomi meséjéhez)

képes gyorsjelentés

2010-04-22T19:25:00.010+02:00

az esőben papírt szőttünk Rozival

ebéd utáni szieszta, Hanka és (fél)bandája

délutáni főzőcske
és a zöldségek, az orgona

a borsó
a spenót
és a Zagyvapart

Biciklitúra Szentkútra

2010-04-14T19:13:00.017+02:00

Nem volt egyszerű dolog rávenni a lányokat a biciklitúrára. Teó ugyanis csak kevéssé volt lelkes a családi megmozdulásokat illetően – úgy látszik, természetes vonása ez a kamaszléleknek –, a többiek meg követték a példáját, már csak megszokásból is. De végül ígéretekkel, fenyegetésekkel, zsarolással, és más, hasonló eszközökkel mégiscsak sikerült rábírni őket, hogy nyeregbe szálljanak.

Az indulás pillanata

Szép idő ígérkezett. Május közepe volt, sütött a nap, de nem volt meleg és a szél sem fújt. A tervezett útvonal nem látszott könnyűnek, de meg voltam győződve róla, hogy mindenki képes teljesíteni. Tarról indulvaVerebély, Csengerháza, Szúpatak, majd az erdőn át Szentkút, vissza Verebély és Tar. Az út emelkedik itt-ott, de nem vészes. Egyedül Szúpataktól a mészkőbánya felé van egy elég erős kaptató, ráadásul rossz, zúzalékköves is az út. De ha valaki nem bírja, legfeljebb leszáll, és tolja. Szerencsére nem olyan nagyon hosszú ez a rész, és a hegytetőről aztán már végig, jóformán hazáig csak lefelé kell menni.

A Tar és Verebély közötti út kellemesen lankás, zöldellő domboktól övezett vidéken visz keresztül. Szép hely lenne, ha nem itt üzemelne a környék legnagyobb illegális szemétlerakója. Ezért aztán itt nem annyira kellemes a biciklizés. Bonyodalmakat azonban nem ez okozott.
A bonyodalmak a kutyásfalunál kezdődtek (Hanka nevezte el így Verebélyt). Itt ugyanis a falusiak számára az utca jelenti első számú közösségi teret – lófrálnak, beszélgetnek, a gyerekek labdázgatnak az út közepén –, és noha ők félreállnak, hogy átengedjék a biciklistákat, vagy legalábbis ki lehet kerülni őket, a szintén mindenfelé lődörgő kutyák már nem ilyen toleránsak. Tréfásan vagy komolyan – nem tudni, csak ijesztegetni akarnak, vagy tényleg harapnának is –, harsányan ugatva szaladnak a kerékpározók mellett, ami, ugye, senkire sem hat megnyugtatóan, de Hanka szinte pánikba is esik tőle. Túljutva a kutyásfalun, már csak az emelkedőkkel kellett megküzdeni. Hanka biciklijén nincs váltó, egyszerű Csepel kempingbicikli. Viszont nagyon jó az áttétele, így fel lehet vele tekerni a kaptatókon. És Hanka fel is tekert. Kipirult és lihegett, és a dombtetőn rögtön inni kért, de hősiesen megharcolt a meredéllyel.

Visszafelé Hanka egy kicsit bő kötött kardigánt viselt

Teó, első osztályú montijával szinte páholyból élvezhette volna a túrát, de nyilván az esemény jellege miatt (családi kirándulás) kissé nyafogósra vette a figurát, és minden megnyilvánulásával érzékeltetni próbálta, mennyire megterhelő neki ez az egész.
Rozi, anyja háta mögött a gyerekülésben, nagy vígan vezényelt és nyújtogatta a kezét felém.

Rozi irányító pozícióban

Én ugyanis, nagy és gyors túrabiciklimmel fel és alá köröztem. Visszafordultam a vitézül küzdő Hankához, hogy bátorítsam, vagy Teóhoz, hogy szapuljam egy kicsit. Minden baj nélkül elhagytuk Csengerházát. A hangulat vidám volt, kutyák sehol. Az időjárás azonban egyre nyomasztóbbá vált. A nap ugyan sütött még, de a levegő állt, szinte fenyegető volt a mozdulatlansága. Ekkor még ügyet sem vetettünk rá. Aztán befordultunkk Szúpatak felé, és nekivágtunk az emelkedőnek. A domb túloldalán rettenetes nappali sötétség kezdett kibontakozni, és ahogyan feljebb és feljebb értünk, mindig feketébb lett az ég. Akkor már feltámadt a szél is, és minden szellős átmenet nélkül rögtön az orkánváltozattal kapott szembe minket. Katában azonnal tudatosult, hogy vissza kell fordulni. Természetesen semmilyen esőruhát nem vittünk magunkkal, hiszen olyan jó volt az idő. Én még fontolgattam, hogy ha továbbmegyünk, és elérjük az erdőt, talán megúszhatjuk, de az úszás hirtelen drámai közelségbe került, amikor egyszercsak irtózatos víztömeg zúdult ránk. Kata, mint a tigris harcolt az elemekkel, de az erős szélben a víz minden irányból támadt.

– Ez csak víz! – kiáltottam vidámságot színlelve, hogy megnyugtassam a csapatot, de egy kicsit nehezen harsogtam túl az orkán tombolását. – Nem emlékszel, amikor a Duna mellett bicikliztünk…– próbáltam meg aztán felidézni egy régi, esőbe fulladt biciklitúrát. De Katát nem lehetett félrevezetni. Vissza Csengerháza felé! Valahogy, a biciklit tolva visszamásztunk a csengerházai dombra, és betértünk az első házhoz. Az udvaron egy kis fekete kutya, a zuhogó vízzel mit sem törődve őrülten ugatott és rángatta a láncát, de szerencsére nem bírt elszabadulni. A gazda kijött a tornácra. Zömök kis ember volt, hetyke bajusszal, munkásruhában, lábán gumicsizma, fején kalap.

– Behúzódhatnánk ide az eső elől? – kérdezte kétségbeesett határozottsággal Kata.

– Persze – mondta a gazda. És beinvitálta, nemcsak a tornácra, de a házba is a szétázott brigádot. Felesége helyet csinált a lányoknak. Vékony, kicsi asszony volt, nagy munkában éppen, a tejet szűrte le. A konyha tele volt edényekkel. A lányok a konyhaasztalnál ültek, és dideregtek vizes ruháikban. Én továbbra is úgy tettem, mint aki fel sem veszi azt a kis vizet, és kint a tornácon beszélgetésbe elegyedtem a gazdával.

Eső után, indulásra készen.

A gazdasszony azonban átlátta a problémát, és száraz ruhát, meg valami meleg italt is adott a reszketőknek. A ház körüli melléképületekben mindenféle állatok mozgolódtak. Tehenek, lovak, birkák, kecskék, na meg baromfiak. A gazda nagy területen gazdálkodott. Az udvaron traktor állt, tárcsákkal és egyéb földműves szerszámokkal körbevéve. De a lányok most nem voltak kíváncsiak az állatokra, meg másra sem nagyon, még mindig a természeti katasztrófa bűvöletében éltek. De az eső csendesedett, aztán el is állt hamar. A levegő friss volt, enyhe szellő fújdogált. Még a nap is kisütött.

Teó is megszabadult a nájlontól

A család kölcsönbe kapott nájlonfóliába, kinyúlt férfiingbe és nagymamaszagú kötött kardigánba öltözve ismét biciklire szállt, és a gőzölgő aszfalton szépen hazakerekezett. A ruhadarabokat Kata kimosta, és néhány nap múlva visszafuvarozta megmentőinknek. Szentkútra máskor mentünk.

Teó 13

2010-04-14T16:52:00.002+02:00

Újabb rövid állapotjelentés. Kedvenc színe nincs, ruhadarabja a csőnaci. Film- és zenerajongó. Zenéit meghallgathatjátok itt, meg itt és itt. Az utóbbi időben - apja szavaival -: "figyelme a mesés dolgoktól kezdett a kézzelfoghatóbb valóság felé fordulni, ahol a barátnők társaságában a menő ruhák, a pop- és filmsztárok, tévésorozatok, valamint a helyes srácok adják a beszélgetések fő témáját. Már nem volt elég, ha vállig érő fekete haját apja igazította meg, fodrász kellett neki. Már nem fogadta szívesen, ha szívecskés vagy virágos ruhát kapott valakitől (nem tette szóvá, csak nem vette fel), ízlése a kamaszdivat felé hajlott, és jelen akart lenni a beszerzésnél."

És Janikovszky Évát idézve: és amióta nagy, és ütődött, és nyegle, és idétlen, azóta nem lehet szólni hozzá. De azért szólunk, pedig tudjuk, hogy ha hozzá szólunk, az olyan, mintha a falnak beszélnénk.

Teó retrospektív

Amikor még kicsi volt

és szeretett rendet rakni,
amikor még utálta, ha fényképezik

és több időt töltött könyvekkel, mint képernyők előtt,

az öltözködési stílusa már akkor is sajátos volt

és ez sokáig így is maradt

(a frufru saját dizájn)

és amikor még szeretett kirándulni

és ilyen képeket töltött fel magáról a myvipre.

És most, amikor ez az egyik myvipes profilképe

rejtvény 4

2010-04-05T20:23:00.000+02:00

Mit gondoltok, mi az a műbankostárs?

Rozi öt

2010-04-03T14:21:00.000+02:00

éves volt 7-én. Rövid állapotjelentés.

Még rózsaszín korszakát éli, bár azt mondja, kedvenc színe a lila. Pónirajongó. Az állandó mesélős korszakot ("ezt még lejátszom") felváltotta a nonstop alkotás: állandóan rajzol, vág, ragaszt, legtöbbször saját ötletei alapján. Például virágoskertet:

meg mozaikot apának:
Még mindig szívesebben marad itthon (ovi helyett), ha van választása.

Tízes számkörben ügyesen ad össze, von és egészít ki, egyszerű szorzásokat, osztásokat (hány biciklinek van hat kereke?) kigondol. Megtanult olvasni, néhány kettős betűt ugyan még nem ismer, de ha ezeknél kis segítséget kap, gyakorlatilag mindent elolvas (persze lassan még), és meg is ért. Vicces ahogy a vécén ülve hangosan betűzgeti a pesti estet. Sok mindent le is ír.

Azt hiszem az ajándékok közül legjobban a babzsákoknak örült

meg persze a palacsintatortának:

legjobb gyerekkönyvek

2010-04-03T14:05:00.001+02:00

Szavazzatok a legjobb gyerekkönyvre itt!

jelentés a végekről, Adának (is)

2010-04-01T21:52:00.013+02:00

Azon kívül, hogy nem írtunk, sok mást csináltunk.

Először is kitört a tavasz, aminek legbiztosabb jelei, hogy Hanyi hétvégén kb fél órát tölt a házban, amíg bekanalaz egy kis levest, annyi dolga van odakinn. Teót meg hapsifalka kíséri hazáig esténként.

Rozi csinált tavaszkoszorút,

többször megtekintettük a rengeteg ibolyát a kert végében,

felástuk a konyhakertet, elvetettünk ezt-azt.

Meg volt némi iskolai kalandunk egy szavalóverseny kapcsán. Hanyi mindenképpen menni akart, annak ellenére, hogy én megpróbáltam lebeszélni a részvételről, nemcsak azért mert nem rajongok ezekért az akciókért, hanem mert olyan körülményesen és rosszkedvűen kezdődött az egész. Kiválasztott ugyanis egy verset, Müller Péter Sziámi Jó, ha van című remekét. Mi a Friss tintából ismerjük, de meghallgathatjátok itt is. A tanító néninek viszont nem tetszett, túl rövid, még a másodikosok is hosszabb verset választottak, mondta Hanyinak. Ő a Zelk Zoltán három nyulát szerette volna. Próbáltam érvelni, hogy talán mégsem csak a vers hossza számít, meg milyen jó lenne valami olyan, amit nem mondtak már el milliószor hasonló megmozdulásokon, meg hát a gyerek maga választotta, sikertelenül. Hanyi azt mondta, keressünk akkor valami mást. Apja ötlete alapján kiválasztottunk hát néhány darabot (Miből vannak a kisfiúk, Jancsi és Julcsa) a Lúdanyó meséiből. Mit mondjak, a tanerők ennek sem örültek: nem lehet több verset mondani.
Akkor Hanyi megkeményítette magát és azt mondta, márpedig ő mégiscsak a Jó, ha van-t akarja.
És milyen igaza volt: második lett a kisvárosi versenyen. Nagyon örült, én is, bár leginkább annak, hogy nem hagyta magát eltántorítani attól, amit jónak érzett.

tavaszvárónak

2010-03-04T18:18:00.000+01:00

egy régi kedvenc

Eörsi István: Bugyi a szélben

Bugyi leng a szélben,
szárítókötélen,
duzzadozik, alakul,
ahogy a szél belefúj.

Aki odabámul,
őszintén elámul,
minő ritka alkalom,
forma van, nincs tartalom.

harmadfokú készültség

2010-03-02T19:12:00.003+01:00

Ilyen a Zagyva az udvarunk végében, legalább 1,5 métert emelkedett

két kerttel odébb ellepte a kishidat

alapok

2010-03-02T18:52:00.002+01:00

(ha a képre kattintotok akkor olvasható a lényeg)

beszélgetünk, gyerekkor

2010-02-25T22:26:00.003+01:00

Ovi után, délutáni lefekvéshez készülődvén.

Rozi: Anya, szeretnék megint a régi lenni.
én: Hogy érted?
R: Amikor kisbaba voltam.
é: Miért?
R: Amikor még tudtam szopizni.
kis szünet után:
De nem jön vissza a gyerekkor.

Múlt héten történt meg először, hogy Rozi úgy nyilatkozott, hogy nagyon jó volt aznap az oviban. Másfél éve kezdtük.

naplemente málnát szedő kislánnyal

2010-02-23T20:41:00.000+01:00

horgászunk

2010-02-14T17:38:00.023+01:00

Míg a nagyok hétvégén farsangoltak, horgászjátékot készítettünk Rozival.

Ezeket használtuk:

kartonpapír

parafadugó

menetes végű fémkampók

filctollak

olló

sniccer

műanyag rúd

fonal

fémkarika

A parafadugókat felszeleteltem,

Rozi kartonpapírra megrajzolta és kiszínezte a halakat,

aztán kivágta őket,

belehajtotta a kampókat a parafadarabokba,

majd együtt felragasztottuk őket a halakra (a hableányt, sikereinken felbuzdulva, Hanyi készítette másnap).

Csináltunk néhány virágot is, ezekhez színes kartonpapírból kivágtuk a szirmokat, a parafadarabok oldalát bevágtam, a szirmokat pedig belecsúsztattuk a nyílásba.

Aztán valami régi játékból megmaradt műanyag rúd végébe is beletekertünk egy kampót (ez nem nyílt, hanem zárt végű volt), madzagon karikát lógattunk rá, így elkészült a pecabot is,

lehetett horgászni.

régi képek, 1

2010-02-13T15:41:00.006+01:00

Éva és anyu:

Ancsa és én:

nagylány

2010-02-13T15:33:00.005+01:00

hát igen, eljött ez a pillanat is, balra Teó, jobbra az én kezem:

kedvenc könyvek 6

2010-02-06T17:15:00.017+01:00

Mostani kedvencünk Rozi kedvence, de a nagyok is szerették annak idején.

V. Binét Ágnes: Gyurka számolni tanul. Rajzolta Zsoldos Vera, kiadta a Móra, 1978-ban.

Történet Gyurkáról, a nagycsoportos óvodásról, akit az apukája számolni tanít.

Sorra veszik a számokat egytől tízig, minden nap egyet. Napközben Gyurka az aznapi számról gondolkodik. Amikor például a kettő kerül sorra összegyűjti, miből van kettő. Rögtön ébredéskor rájön, hogy szeme, füle, lába, keze kettő, testvére is kettő. Aznap két kockacukrot ad a kutyájának, Pindurnak (és igen, a nyolcas napján nyolcat).

A tanítás és a tanulás szinte észrevétlen, apa és Gyurka csak beszélgetnek mindennapi élethelyzetekben.

"Szülőnevelő" könyvnek sem rossz, megkockáztatom, hogy sokkal jobb, mint Vekerdy.

Rozi kedvence a bevezető rész, amikor megismerkedünk Gyurkával és a családdal. Ezt illusztrálta is:

Én a hetes számról szóló fejezetet szeretem, amiben Gyurka anyukája vasárnap reggel, felkelés előtt, mesét mond a gyerekeknek Százszorszépről és a hétfejű sárkányról. Végigszámolhatjuk Gyurkával, hogyan veszti el összes fejét a sárkány (néha egyesével, máskor kettesével):

megint hó

2010-02-04T19:07:00.007+01:00

Teó kompozíciója:

rejtvény 4

2010-01-25T23:22:00.001+01:00

Nos, legújabb kérdésünk: melyik képen, melyik gyerekünket látjátok? (Vagy csak szerintem hasonlítanak?)

zsebszivárvány

2010-01-21T22:34:00.005+01:00

Legújabb függőségünk a szertárblog. Teóval a minap zsinórban megnéztünk legalább tíz kísérletet, nagyon tetszik mindkettőnknek. Hétvégén kipróbáltuk az egyiket, zsebszivárványt készítettünk.

Nem olyan szép, mint a videón látott kísérletben, meg fotózni sem tudok, azért megmutatom, ilyen lett:

És így készült:

És egy kis beszélgetés a végére:

Rozit másnap reggel az oviban azzal fogadta az egyik kislány, hogy már nem fér be hozzájuk a társasozásba.

Mire Rozi: nem baj, nektek meg úgysincs zsebszivárványotok.

új rajzok Rozitól

2010-01-21T21:55:00.001+01:00

Pinokkió: manó:

öreganyó:

tökéletes édesség

2010-01-16T18:05:00.017+01:00

Hanyi kapott karácsonyra recepteskönyvet. Nem is akármit, hanem Mary Poppins recepteskönyvét.

Kipróbáltuk az almamorzsát és rájöttem, hogy bár ronda (na jó, lehet, hogy csak a mienk)

ez az egyik legjobb családi édesség. Egyrészt mert a kicsik is sokat és ügyesen, érdemben tudnak segíteni az elkészítésében (az almaszeletelős kép sajnos a munka hevében elmaradt),

másrészt mert mindenkinek ízlik.

A recept (Hanka gépelte be):

"Az almamorzsa receptje

Hozzávalók:
1 és 1/2kg savanykás alma
2 szál fahéj, félbe törve
6 szegfűszeg
1 és 1/4 dl (125g) víz
165 g kristálycukor

A morzsához:
500 g átszitált RÉTESLISZT
1 kávéskanál gyömbér (por)
1 csipet sütőpor
125 g vaj
2 púpozott evőkanál barna cukor
2 púpozott evőkanál kristálycukor

Meghámozzuk, kimagozzuk és felszeleteljük az almát. Vastag falú edényben puhára főzzük a fahéjjal, szegfűszeggel és vízzel. Eltávolítjuk a szegfűszeget és a fahéjat, a masszába belekeverjük a cukrot. Ha az alma nagyon savanyú ,tehetünk hozzá még kevés cukrot. Lehűtjük.

A sütőt 180°-ra melegítjük.
A lisztet, a gyömbért és a sütőport keverőtálba szitáljuk. A vajat feldaraboljuk, és homok finomságúra morzsoljuk a liszttel. Hozzáadjuk a kétféle cukrot, és megint elmorzsoljuk. Az almát kb 30X20X4 cm-es tűzálló tálba kanalazzuk. A tetejét elsimítjuk de nem nyomkodjuk le. A morzsát egyenletesen az almára szórjuk, de ezt sem nyomkodjuk le. Kb. 30 percig sütjük."

beszélgetünk, maximum

2010-01-14T23:28:00.007+01:00

Dolgozunk. Én a gépen, Rozi a konyhaasztalnál a papírjaival.

R: nyöszörög, hüppög
én: Mi baj, Rozi?
R: semmi, most már bömböl

odamegyek, megnézem, mit csinál
ezt látom

é: Húú (mondom teljesen őszinte lelkesedéssel, mert eddig még soha nem írta le egyedül azt, hogy anya és Hanka (itt van is némi zavar a Hanyi és Hanka változatokkal), mindig csak ha valamelyik nővére előírta neki), nem is tudtam, hogy ilyen ügyes vagy!

R: tovább bömbölve De az ipszilon túl nagy lett!!!

Beletelt egy kis időbe, míg megvigasztalódott.

cirkusz

2010-01-09T20:02:00.002+01:00

Nem, nem a reggeli, indulás előtti (arról lásd ezt), hanem igazi játékcirkusz. Hankával és Rozival csináltuk.

Ezeket használtuk:

hungarocell,
hurkapálca,
fonal,
festék,
kartonpapír.

Így készült:

A lányok kartonpapírra megrajzolták a cirkuszi szereplőket: kötéltáncost, bohócot, lovat, oroszlánt. Mikor elkészültek, kivágtuk a figurákat. Ezt úgy csináltuk, hogy alkalmas helyen két akkora lyukat vágtunk a bábokra, hogy beleférjen a gyerekek ujja. A figurákat így az ujjukra húzva tudják mozgatni.

Aztán elkészítettük a porondot. Egy kis madzag és ceruza segítségével kört rajzoltam a hungarocellre, majd sniccerrel kivágtam. Mit mondjak, nagyon ronda lett. Aztán Tomi megjavította, így végül Teó kivételével - aki viszont lelkesen drukkolt ("ügyes vagy Rozi, nagyon szép lett") - mindenki aktívan részt vett az akcióban.
Végül a lányok kifestették.

Így dolgoztak:

Ezután már csak a hurkapálcákat és a kötelet kellett elhelyezni.

A szereplők:

Ha lapoztok, közelebbről is megnézhetitek a szereplőket és a porondot.Az én kedvencem az oroszlán és a bohóc.

Kötéltáncos királylány:

bohóc:

oroszlán:

és a porond:

könyvmoly

2009-12-30T17:11:00.012+01:00

Üldögélve, ágyban fekve, sétálgatva, evés közben, na de fürdéskor (természetesen nem ülve, hanem állva, a zuhany alatt).....

Hanyi találmánya. És hogy mi volt ennyire érdekfeszítő?

Jacqueline Wilson, A tesóm nem semmi című regénye.

Itt olvashatjátok Hanna ésBoldizsár vitáját Wilson könyveiről a Pagonyban.

hó, hó, hó

2009-12-30T12:19:00.019+01:00

Teó és Hanyi régi kedvence:

Hó, hó, friss hó,
Angyalváró,
Gyöngyen hulló
Gyöngyvirág-hó,-
Csupasz bokrok
Csipkézője,
Fák fodros
Fejkötője,
Kerítések
Keszkenője,
Hegyek-völgyek
Ünneplője.

(Csanádi Imre: Első hó)

Esett ma éjszaka is, de meleg van, olvad, a nagy locspocson kívül délre alig maradt valami a fehérségből.
Így aztán a hópelyheket megcsináltuk idebenn. Az eredeti ötletet az art projects for kids oldalon olvashatjátok.
A mi kristályaink ilyenek lettek (balra Rozi, jobbra Hanyi alkotásai):

És ilyen volt az angyalváró hó:

kedvenc könyvek 5

2009-12-18T18:19:00.018+01:00

Amiről írni fogok az valójában nem is könyv, hanem matricás füzet: Knights and Castles Sticker Book. A British Múzeum ajándékboltjában vettem, és nagyon szeretjük. Itthon még nem láttam hasonlót, ha valaki igen, legyen szíves írja meg!

Van benne mindenféle lovagos témában: fegyverkészítő műhely, lovagi torna, harc a sárkánnyal, vadászat. Kedvencem a Castle life fejezet a szamaras kordéval és a piszkos vizet az emeleti ablakból a sétáló lovag fejére öntő figurával.

Az ostrom:

és a hozzá tartozó matricák:

Csapatépítő játéknak is kiváló:

állatok

2009-12-15T22:07:00.010+01:00

Rozi a csillagszemű béka megalkotása után meglehetősen hosszú nonfiguratív korszakát élte, ez most változni látszik.
A legújabb állatos sorozat:

fame

2009-12-15T16:38:00.002+01:00

Katt ide.

beszélgetünk

2009-09-28T23:38:00.007+02:00

ha már egyszer úgyis sokáig fennmaradtam...

Rozival a szomszéd ház előtt állunk, én már indulnék, de Rozinak nem tetszik a szokásos útvonal, a szomszédaink udvarán keresztül akar bemenni a kertünkbe.

én: Akkor kérdezd meg légy szíves Laci bácsit, hogy átmehetünk-e az udvarukon.

Rozi: Laci bácsi, átmehetünk az udvarotokon?

Laci bácsi: Át nem, legfeljebb bét.

Rozi vigyorog, de kicsit zavarban van, aztán rövid töprengés után: Laci bácsi, elmehetünk errefelé?

****

Rozit mostanában nagyon foglalkoztatja a gyerekkérdés (hogyan lesz, hogy születik, fejlődik) ráadásul a számok bűvöletében él.

Zuhanyzom, Rozi az ajtóban áll, folyamatosan karattyol. Azt veszi számba, kinek hány gyereke van az ismerőseink közül.

én: Igen, van akinek egy, másoknak kettő, és olyan családok is vannak, ahol hat gyerek is van.
Nekünk pedig három gyerekünk van.

Rozi: Nem is, nektek kettő gyereketek van, én és a Hanyi.

én: És a Teó?

Rozi: Ha, ha (vihog), Teó nem gyerek.

én: Hát mi a szösz?

Rozi: Hát tinédzser.

Gombák

2009-07-17T13:13:00.021+02:00

Na, melyik a legjobb gomba?
Szüret után.

Első gombamérgezésem

Egy családi kirándulás során (Köves-tető), valahol az erdőben egyszer csak rengeteg gombát találtunk. Apám rögtön felismerte, hogy ehető gombákról van szó, és le is szedtük mind. Anyám, aki az erdőben összeszedhető dolgokat, illetve a család férfitagjainak értékítéletét illetően mindig is eleve bizalmatlan volt, ragaszkodott a szakértői gombavizsgálathoz. Így másnap délelőtt az egész gombarakományt elfuvaroztam az állatorvoshoz, aki mellesleg a gombákhoz is értett. Jófajta erdei csiperke ez! - állapította meg a szakértő, így már nem volt akadály a gombapaprikás előtt. Az apróra vágott hagymát zsíron (vagy olajon) sárgára pirítani, hozzáadni az összedarabolt gombát, aztán, ahogy a gomba kiengedi a levét, pirospaprikát bele. Anyám apróra vágott petrezselymet, bazsalikomot is tesz bele, ha van. Amikor már jó állagú, azaz puhára főtt (de azért ropogós maradt), tejfölös habarást neki, összerottyan és kész. Mellé nokedli vagy tészta. Aznap délután moziba mentem, ahol a Péntek a bennszülött c. filmet adták. Akkorra már igencsak émelyegtem, s azóta, noha a nyilván nem a film volt a hibás, Peter O'Toole képét nem bírom rosszullét nélkül elviselni. Este apám nekilátott, hogy levágja a hajam (akkoriban olyasmi frizurát viseltem, mint Kovács Krisztián a Hahó Öcsi c. filmben). Akkor kezdtem hányni (azóta irtózom a hajvágástól - ámbár talán azelőtt is irtóztam). Gombamérgezés! Mentő, kórház, gyomormosás alulról, felülről, egy bögre szén (orvosi szén, mozsárban porrá törve, vízzel főzeléksűrűségűre keverve), s végül kikötöztek egy ágyhoz, csak hogy ne mozduljon el az infúziós tű.

Aludni persze nem tudtam, csak bámultam a csepegő infúziót. Amikor pisilnem kellett, kiabáltam a nővérnek. Ezt a szobatársaim nem vették túl jó néven, különösen, hogy a nővér nem mutatkozott, így még többet és még hangosabban kiabáltam. A gyermekkórtermek többek között azért vidám helyek, mert együtt vannak fiúk és lányok (és rajzfilmfigurák vannak a falra festve). Az egyik lány (önkéntes nővérem) végre kimászott az ágyából, és nekilátott, hogy megpisiltessen. Szóval végül nem végződött rosszul a gombamérgezés. Többre nem is emlékszem belőle. Az eset 1977-ben történhetett, mivel a fent említett robinzonos filmet abban az évben mutatták be Magyarországon. A gomba egyébként nem volt mérgező, mert noha apámat is megviselte kissé, de anyámat nem, tehát talán csak kicsit túl érzékenyek voltunk. A húgaim megúszták, mivel azóta is megtartott jó szokásuk szerint meg sem kóstolják az efféle kajákat.

Még nincs vége, lapozzatok!

Gombászás a mesterrel

Mentorommal, Sanyival, Babi unokatesóm férjével sokat jártam gombászni. Nagyokat mentünk, bejártuk Komló környékét Mánfától Jánosiig, és összeszedtünk mindenféle gombát, a galambgombáktól a pereszkékig, a szegfűgombától a piruló galócáig, az őzlábfélékről és csiperkékről nem is szólva. Sanyi nagy hozzáértéssel különböztette meg egymástól a gombákat, galambgombákat pl. kóstolgatva, ahogy a nagy könyv is írja. Haza, úgy értem anyámékhoz soha nem vittem belőle, amit anyám, érthető módon, nem is igen bánt. Pedig soha nem volt közte bolondgomba, Babi este megfőzte vagy megsütötte, és mind megettük. A galambica különösen jó füstölt szalonnával tepsiben sütve, sajttal vagy juhtúróval megszórva. Emlékezetes eset volt, amikor egyszer eljött velünk Sanyi kackiás bajuszú erdész haverja is, a Jóska, aki állítólag extra gombalelőhelyeket ismert (de megtartotta magának). Bóklászás közben eltávolodtunk egymástól: Jóska valahol a hegytetőn, Sanyi meg én a völgyben. Egyszercsak fura rikoltó hangot halottunk. - Milyen madár ez? - kérdeztem Sanyit. - Haha, ez a Jóska! Ügyes, mi? - A hang valóban Jóska felől jött, s mikor odaértünk hozzá, láttuk, hogy egy kis őzgidát tart az ölében, az sivalkodik az anyja után. Valahogy úgy rémlett, hogy az ilyen kis kölyökállatokat nem illik megfogni, mert aztán az anyjuk az idegen szag miatt nem fogadja vissza őket. Mondtam is Jóskának, aki elégedett mosollyal hallgatta az őzgida rikoltozását. - Így van - bólintott rá bölcsen, mint aki épp ezt a hozzászólást várta -, és elengedte a gidát. Az nem szaladt el, csak állt ott tovább bambán, jámboran. Mi is álltunk még egy kicsit vele, aztán otthagytuk. Arra nem emlékszem, hogy gombát végül szedtünk-e. Egy másik alkalommal meg 12 kullancs fúrta magát a bőrömbe.

Power of Love

A Börzsönyben kirándultunk, nagy társasággal, csupa vidám egyetemista, meg Zádor, a nevelőtanár a koleszból. Gombát csak én szedtem, egy nagy szatyor őzlábat, a többiek csak drukkoltak.

Pihenő a Nagy Hideg-hegyen 1.
Egy geológustanuló a gombafelhasználás új útjait keresi

El voltam szánva, hogy visszaérve a kollégiumba megcsinálom vacsorára. Zádor is fente rá a fogát, mivel ő bízott bennem. Zsíron hagymát pirítok (a zsírt füstölt szalonnából is ki lehet nyerni), vágok rá zöldpaprikát, paradicsomot, zsírjára lesütöm, és mehet rá az összedarabolt gomba. A legjobb, ha minél több féle, keményebb és lágyabb husú is van benne. A gomba sok levet enged. A lét elfőzöm, de csak annyira, hogy azért jó szaftos maradjon, és kész is. No persze savát-borsát meg kell adni. Ha nem teszek hozzá piros paprikát, úgy is jó. Lehet csinálni mellé köretet, mondjuk rizst, de egyszerűen, kenyérrel is nagyszerű, és akár bográcsban is el lehet készíteni, az erdő közepén.

Pihenő a Nagy Hideg-hegyen 2.
A jobb szélen Zádor, a nevelőtanár.
A fehér pólós fiatalember kezében látható könyv Dr. Krébecz Jenő nagyszerű Gombaatlasza

Amikor a Nyugatiban leszálltunk a vonatról, előrelátóan vettem egy szép darab zöldpaprikát, és egy-két paradicsomot a pályaudvari exkluzív zöldségesnél. Kata, aki az erdőben összeszedhető dolgokat, illetve a család férfitagjainak értékítéletét illetően mindig is eleve bizalmatlan volt, ragaszkodott a szakértői gombavizsgálathoz. Így lementem a kollégiumi portás nénihez, gondolva, hogy az idősebb korosztály kötelezően ismeri a vadgombákat. Jutka néni volt szogálatban, aki nem érdemtelenül viselte a Vaslédi nevet. - Jutka néni - kérdeztem -, ismeri a gombákat? - Nem - rivallt rám az idős portás, jellegzetes érdes hangján -, de ne egyen belőle! - Visszamentem a konyhába, és közöltem, hogy Jutka néni megnézte a gombát. Jutka néni azonban felhívta Zádort, az ügyeletes nevelőtanárt. - A Tamás az ötszáznégyesből gombát szedett, és meg akarja enni!- jelentette katonásan - Ne hagyja! - Zádor, aki már az asztalnál ült, villával a kezében, biztosította a Vaslédit, hogy mindent meg fog (t)enni.

A jobboldali épület 5. emelet balról a 4. szoba volt a mienk.

Miután így lebuktam a gombaszakértőmmel, Kata kijelentette, hogy ő egy falatot sem fog enni a gombából, mivel bizonyos benne, hogy meg fogunk halni. Azután azonban, mélyebben belegondolva a dologba, megírta a végrendeletét, és beszállt a lakmározásba. Így lett az őzlábgomba a ragaszkodás és a hűség jelképe.

Az őzlábgomba hatása

Így néz ki rántva

kristályok

2009-07-14T20:14:00.021+02:00

Hanyival kristályt növesztettünk. Jó régen kezdődött a dolog, de elfeledkeztünk róla, ezért csak nemrég szedtük elő újra az üveget a szekrény tetejéről.
Miután a folyadékot leöntöttük ezt láttuk:

Tomi – némi meleg víz segítségével – ügyesen ki is tudta szedni az üvegből:

Bár a befőttes üveg ad némi támpontot a méretet illetően, a pontosság kedvéért ideírom, hogy a kép hosszabbik oldala 15 cm.

Játékos kedvű olvasóink találgathatnak, hogy mi is ez a kristály.

Recept (és megfejtés) hajtás után.

A neten sok kristálykészítési receptet találhattok. Például itt vagy itt. Mi ezt használtuk, cukrot kristályosítottunk.

Így dolgoztunk:

Kimértük a hozzávalókat: 4 deci vízhez 95 dkg cukrot adtunk.

A vizet a cukorral felforraltuk. Egy befőttes üvegbe kőzetdarabot helyeztünk, azzal a szándékkal, hogy a cukorkristályunk ezen kezdjen el fejlődni. Az üveget egy nagy fazékba tettük, majd beleöntöttük az oldatot.

Az üveget lezártuk,

aztán körberaktuk anyagdarabokkal (a lányok babaruhakészletének egy részével), hogy sokáig melegen tartsuk, lassan hűljön ki az oldatunk.

Aztán az egészet feltettük a szekrény tetejére, hogy senki ne háborgassa. Majd vártunk, vártunk, olyan sokáig, hogy el is felejtettük az egészet. A többit meg már tudjátok.

beszélgetünk – akaraterő

2009-07-14T19:56:00.004+02:00

Hanyi már jó ideje gyűjtögette a zsebpénzét, nagyon szeretett volna egy telefont. Hetek óta a különböző telefonmárkákat nézegette, jegyzetelte a tulajdonságokat, időnként előadta, hogy melyik típus miért teszik neki.
Reggel Tomi elkérte a pénzét, mondván, hogy talán lesz ideje vásárolni. Így aztán ma Hanyinak minden a telefon körül forgott: kartonpapírokból telefontartót ragasztott magának, és egyre kérdezgette, mikor fog ma apja hazaérni. Végül felhívta, megegyeztek, hogy kimegyünk elé a hídhoz.

Hanyi útközben:

Anya, nem kérdeztem meg apától amikor felhívtam, hogy vett-e nekem telefont. Nagyon izgulok.

(A történet vége pedig happy end: Hanusnak is van egy Nokiája.)

Pozsonyi kifli

2009-06-23T09:00:00.018+02:00

Szolgálati közlemény: a posztot valójában Tomi írta, de a wordből beemelni próbált szerkesztett szöveg megmakacsolta magát, és sehogy sem akart itt rendesen kinézni. Tomi feladta a kísérletezést, ezért kénytelen voltam újra begépelni (nem, nem a Tomit, a szöveget), így most az én nevem alatt, vagy inkább fölött, jelenik meg.

Az úgy kezdődött, hogy Hanka többedszerre is hiábavalóan próbálta meg rávenni Katát, hogy süssenek valamit (mármint süteményt). Esős vasárnap délután volt. Kata a számítógép előtt ült, és az élet különböző területein felhalmozott mindenféle restanciáit próbálta meg valamelyest ledolgozni. Én a szobában, a nagy ágyon hevertem, hol alva, hol olvasgatva. Hanka egy kis cetlivel a kezében, kissé kétségbe esett arckifejezéssel mászkált fel-alá.

Persze, hozzám is fordult. Pozsonyi kifli? Ahhoz disznózsír kell, ami nincs itthon. (Egyébként egyáltalán nem kell hozzá, lásd itt, itt, vagy itt, csak a mi fentebb látható kedvenc magyaros, rusztikus receptúránk szerint.) Hanka természetesen nem hitt nekem, és az anyjához szaladt, aki éppen belemerült a feladatába, és a kérdésre az egérpadon praktikusan elhelyezett frissen főzött forró tea egy részét nyomban beleborította a billentyűzetbe. A hangulat egyre kevésbé volt alkalmas a cukrászkodáshoz. Hanka azonban rugalmasan kezelte a helyzetet, és látva hajlandóságomat a sütemény-létrehozásra, figyelmen kívül hagyta a számítógépasztal felől érkező hangeffektusokat, és azon nyomban keresni kezdett egy másik receptet. Süssünk muffint. Ahhoz azonban muffinpapír kellene, ami szintén nincs. Mit tegyünk hát vasárnap délután, ebben az isten háta mögötti kis faluban, ha mégis sütni akarunk? Beülünk a kocsiba, elmegyünk Pásztóra, ahol a Plus szupermarket este nyolcig nyitva van, és beszerezzük a szükséges alapanyagokat (zsírt).
De nem is így kezdődött.

Teó egyszer elhatározta, hogy ő is süt olyan finom lekváros kiflit, amivel a szomszéd Bori néni olykor megkínálta. (Bori néni egyébként, aki mestercukrászi minőségben készít mindenféle sütött árut, jó pár évvel fiatalabb nálam, a nénizés itt a Teó nézőpontjával való azonosulást jelzi.) Tehát Bori néni szíves örömest felírta a receptet, és le is rajzolta, amit problémásnak érzett.

A recept láttán kissé elámultam Ilyen rettenetes adag disznózsír kell bele? Ez biztos? Teót persze nem foglalkoztatta ez a probléma. Neki aztán édes mindegy, hogy disznózsír, vaj avagy margarin. A gyermeki ártatlanság: mit neki koleszterin, mit neki hízás. Mit tud ő arról, hogy van, aki taccsot dob a disznózsírtól. Aztán persze nagyon jól sikerült a süti: finom, omlós lett a tésztája. Ízre majdnem, mint az eredeti, csak küllemre hagyott kívánni valót (de ki nézi azt!). Na és a töltelék? Nehogy lekvárt tegyetek bele, mondta Bori néni, mert az kifolyik. Hát akkor mit? Bori néni megmondta, és adott is, merthogy nekünk olyan nem volt. Ezt a kemény gyümölcsízt, más néven tömblekvárt (amit addig csak hitlerszalonnának ismertem), azóta sem tartjuk itthon. nem azért mert nem jó, de annyi féle házilekvárunk van, hogy inkább maradunk azoknál. Ha kifolyik, hát kifolyik.

Tehát hazaértünk Pásztóról (ha már arra jártunk, vettünk jégkrémet és sört is), és rögvest nekifogtunk gyúrni. Hanka kezén jelen történet szempontjából irreleváns "tetoválások" láthatók.

Rövidesen új versenyzők érkeztek. Teó és Rozi is beszállt, Hanka, az események kovásza pedig eltűnt, egyszerűen lelépett: kiszaladt Katához a kertbe, hogy beszámoljon az elért eredményekről. Mire visszaért, már a kifliformálásnál tartottunk.

A tésztát hét cipóra szakítottuk (lásd a receptet), a cipókat kör alakúra nyújtottuk és nyolc körcikkre vágtuk. Jöhetett a szilvalekvár. Nem hitlerszalonna, de azért jó sűrű.

A kifliformálás, illetve a tepsibe helyezés bonyolult mozdulatasorait csoportmunka keretében végezzük. Van, aki tekeri, van, aki rakja.

A megsült kifliket pocukorba hentergetjük, és kész. A felvételen jól látszik a kifolyt lekvár. A végeredményként kapott sütemény, noha lehet, hogy nem is igazi pozsonyi kifli, azért igen jó ízű, és megeshet, hogy ennek köszönhetően a család egy este alatt elfogyasztja azt a harminc deka disznózsírt.

kirándulunk – éjszakai túra Ágasvárra

2009-06-21T11:56:00.017+02:00

Ágasvár nagyobb térképen való megjelenítése

Éjjel egykor indultunk autóval Mátrakeresztesre. Felhajtottunk a Békás-tóig, innen gyalog mentünk tovább a Csörgő patak mentén, a piros jelzést követve. Felsétáltunk az ágasvári turistaházig, majd megmásztuk a csúcsot is. Mivel nagyobb csapatban mentünk – elhívtunk magunkkal két ismerős családot – elég hangosak voltunk és az erdő hangjait csak akkor hallottuk, amikor néha-néha megálltunk és lekapcsoltuk a zseblámpákat. Szerencsénk volt, mert az ég tiszta volt, jó sok csillag világított.
A nagyok persze rémtörténeteket meséltek egymásnak, a csajok néha felsikoltottak mikor egy béka ugrott el előttük, vagy megmozdult valami a bozótban.
A két legkisebb, Rozi és Hanyi is jól bírta az utat. Rozi kb az út felét tette meg gyalog, egyébként Tomi vitte a régi háti hordozónkban.

Hanka szája is csak egyszer görbült sírásra, amikor a csúcsról lefelé jövet közölte, hogy ő inkább remete lesz, de nem megy le ezen a meredek lejtőn. Szerencsére nem gondolta komolyan.
Az út odafelé végig emelkedik, de csak a turistaháztól a csúcsra vezető néhány száz méter hosszú, meredek szakasz igazán kemény, ezt a részt felfelé Rozi is a hordozóban tette meg, lefelé Tomi kezét fogva jött.
A csúcsra még sötétben értünk és kb egy órát töltöttünk ott, néztük ahogy világosodott.

A turistaház honlapján a szálláslehetőségek mellett olvashattok a környék nevezetességeiről is. A Csörgőlyuk barlangról szóló részben azt írják, hogy a barlangot csak gyakorló barlangászok látogathatják, valójában a Nyikom klub vezetett barlangtúrákat is szervez időnként.

A gyalogtúra kb 6 km hosszú volt, reggel hétkor értünk Pásztóra. Útbaejtettük a piacot, aztán irány haza. Tartottam tőle, hogy a gyerekek nyűgösek lesznek másnap, de azt hiszem ők jobban bírták az éjszakázást, mint én. Aludtunk délig, de nagyjából az egész nap fetrengéssel telt, mert ebéd utáni családi moziként megnéztük egyik kedvenc családi filmünket.

megfejtés

2009-06-21T11:24:00.004+02:00

Adós vagyok még a múltkori rejtvény megfejtésével.

Tehát az igazító:

A kép forrása: www.pixmania.hu

mese

2009-06-05T21:44:00.005+02:00

Hanyi mai alkotása (kattintsatok a képre, teljes méretben jól olvasható):

rejtvény 3

2009-06-03T21:27:00.002+02:00

Nagylányunk Rozit is lepipáló nyelvi leleménnyel elnevezett valamit IGAZÍTÓnak.

Mit gondoltok, mi az?

Kirándulunk – Sámsonháza kőfejtő, Fehérkő vár

2009-05-30T15:49:00.001+02:00

Sámsonháza, Fehérkő vár nagyobb térképen való megjelenítése

Sámsonháza egy kis szlovák falu a Cserhát keleti szélén.

Sokszor jártunk már itt, egyrészt mert közel van hozzánk, másrészt mert nagyon szeretjük a kőfejtőt és a várromhoz vezető utat is. Az utóbbiból természetesen több is van. Fel lehet jutni a kék túra vonalán, ez egy kis kerülő a szántóföldek között, viszont lankás, nem emelkedik meredeken. Mi általában a rövidebb utat választjuk ami a falu végén indul a kőfejtő közeléből, és meredeken visz fel, előbb fenyők közt, majd egy akácoson keresztül. Legutóbb viszont a kőfejtőből másztunk fel, innen is vezet egy kis ösvény, ez is meredek, de a kilátás nagyon klassz.
A harmadik lehetőség ha a geológiai tanösvényen indulunk el. Ez a bányán túl kezdődik, de gyakran nagyon sáros, érdemes hosszabb száraz időszak után kipróbálni. A kőbánya egyébként védett geológiai feltárás. (Egyetemista koromban ez volt az első terepgyakorlatunk első állomása.)

A várromnál van szalonnasütő hely és egy árnyas asztal padokkal. Mikor egy éve jártunk itt még volt ismertetőtábla is a régészeti ásatás eredményeiről, azóta ez az enyészeté lett, sajnos.

Legutoljára biciklivel mentünk, már Hanka is ügyesen és kitartóan teker, Rozit még szállítjuk.

A falu honlapján érdemes megnézni a képgalériát is.

No meg a Másfélmillió lépés idevágó, 5. részét. Sámsonházáról a 1:34–8:42 szakaszban esik szó. Megtudhatjátok hogy készül a sztrapacska és mi az a keserű túró. Juhász Árpád pedig a kőbánya geológiai érdekességeiről beszél.

Hajtás után képes beszámoló a mi legutóbbi utunkról.

A bánya:

Vigyázz állásban, macskával, úgy öt évvel ezelőttről:

Parkolunk:

Pihenő a hegyoldalban:

Kőzetek másképp:

Faluvégi játszótér:

Egy kirándulás utóélete

2009-05-30T14:08:00.006+02:00

A télvégi mátrakeresztesi kirándulás úgy látszik emlékezetes maradt a lányoknak.

Hanyi mesél Rozinak.

És akkor átkeltek a patakon

és mentek tovább, föl a hegyre, le a völgybe, föl a hegyre, le a völgybe

Térképet is készítettek:

tolakodás

2009-05-16T20:29:00.003+02:00

Illusztráció az előző poszthoz:

beszélgetünk

2009-05-03T23:38:00.002+02:00

Autót mosunk Rozival. Kimászik, bemászik, közben egyfolytában mesél. Egyébként is állandóan mesél. Akárhova indulunk és hívom, a válasz: mindjárt, előbb lejátszom.

Ezt hallom:

veszekedés, egyensúly, takarítás, szerelem, egyensúly, szerelem, takarítás, veszekedés...

– Te, Rozi, mégis mi az a szerelem szerinted?
– Mi, mi, hát a család.

***

Valamelyik reggel, iskolába, oviba induláskor:

felöltöztetem Rozit és megkérem, hogy menjen pisilni és mosakodni a fürdőszobába. Mire ő:

Jó, jó, de majd inkább akkor, amikor tolakodtok.

(Értsd: mindnyájan az előszobában toporgunk indulásra készülvén.)

kedvenc könyvek 4

2009-04-25T22:00:00.017+02:00

Ha már egyszer könyvfesztivál, legyen egy kedvenc könyves poszt is, úgyis rég volt már.

Rozi mostani kedvence Inger és Lasse Sandberg: Þađ á ađ lækna mig sagđi Ponsi litli.

Nekünk az izlandi változat van meg (ezt Magyarországon nyomták) a Mál og Menning adta ki. Az eredeti svéd. Kicsit kutatni kellett, a mi példányunkban ugyanis nincs benne, de végül sikerült megtalálnom az eredeti címet is: Laga mej, sa Pulvret.

Írta Inger Sandberg, rajzolta Lasse Sandberg.

Rövid történet egy kisfiúról, aki eltörte a lábát és ezért kórházba került.

A kórházban pedig jönnek-mennek az emberek, nem könnyű eligazodni, ki kicsoda.

Rozi kedvenc része, amikor Ponsi litli orvososat játszik a babáival, mackójával.

Ő is szívesen csinálja:

És néha még Hanyi is bekapcsolódik:

recycling 2

2009-04-20T20:40:00.000+02:00

Újra elővettük a fagyöngyöket, most kígyót fűztünk. Az ötlet megint a crafty crow-ról van, az eredetit itt találjátok.

húsvét vasárnap

2009-04-16T16:07:00.020+02:00

A lányokkal sütöttünk mézest,

Tomi kalácsot,

csináltunk kis papírzacskókat a hétfői locsolóknak (az ötlet innen van, az eredetit itt találjátok),

és még dolgoztunk is.

kirándulunk – Mátrakeresztes, Vidróczki-barlang

2009-04-05T22:55:00.001+02:00

A pontos úti cél a fakanáliparáról méltán híres Mátrakeresztes közelében található Vidróczki-barlang volt.

Nagyobb térképre váltás

A faluban parkoltunk, az Óvár étterem előtti parkolóban, és a patakot keresztező piros jelzésen indultunk délnek. Körtúrát terveztünk, ezért a piros jelzést követtük a Mocsárbükki rét felé, majd innen kanyarodtunk rá a piros kereszttel jelzett ösvényre.
Rögtön az út elején, az Óvár étterem mögött át kell kelni a patakon. Ez otthonról még nem látszott problémásnak, mert a térképünk (amit én egyébként nagyon szeretek) útmutatója szerint van itt egy bürü.
Valójában nincs. Száraz időben nem bonyolult, esős időszakok után viszont – mivel erős a patak sodrása – nem egyszerű az átkelés.
Az út fenyves, tölgyes és bükkös erdőrészeken halad keresztül, a jelzések az út nagy részén jól követhetők. Nagyon eltévedni egyébként sem lehet; a falu közel van, az út barlanghoz közeli szakaszáról már a házakat is látni.
A körtúra kb. 2,5–3 km hosszú, helyenként jó kis emelkedőkkel.
Ami négy évesünk keményen gyalogolt. Kisebbeket kendőben a legjobb szállítani, így velük is le lehet jutni a barlanghoz és a vízeséshez is.
Az alsó vízesésnél kincset is kereshetünk; a vízesés mögötti sziklafalba geoládát rejtettek. Nekünk ez volt a harmadik.
Galyatető vagy a Kékes felé is érdemes útba ejteni: ha a patakon átkelve a piros kereszten indulunk el, 600–700 méter gyaloglás után elérünk a vízeséshez és a barlanghoz.

Képes beszámoló a túrákról hajtás (klikk az itt a vége feliratra) után.

beszélgetünk

2009-03-21T19:29:00.005+01:00

Ásom a konyhakertet, Rozi mögöttem serénykedik a lapátjával. Egyfolytában csacsog, időnként nyög.

Rozi: – Na, hogy megy a munkád?
Én: – Kösz, jól.
R: – És hogy megy az életed? Nehéz az életünk, mi?

Rozi ül a vécén, kakil (akik olvasták Tomi korábbi írását, tudják, milyen nagy dolog ez). Én előtte ülök a sámlin, őrzöm.

Két Rozi van a saját szemedben.
És két anya van a saját szememben.
Szeretem az anyákat.
Meg az apákat is.
A barátaimat is szeretem, amúgy, meg a tesóimat.

Délután az udvarra készülünk, Rozi haragszik rám mert megzavartam a játékban (alvásidőben kb. két órát játszott a dögökkel az ágyában, de még nem tudta "lejátszani"), nem akar kijönni.

Nincs egy Rozi sem a szemedben.

játék

2009-03-17T15:45:00.004+01:00

Kedvenc játék a papával - rázkódás (közben énekelni, de legalábbis beszélni kell):