2015. július 9., csütörtök

Muzsikál az erdő 25 TT

Idén a Cserhátban muzsikáltunk, Szentkút volt a bázis, innen indultunk és ide is érkeztünk vissza. A környéket jól ismerjük, sokszor megtettük már a bazilika – remetebarlangok – Szent László-hasadék – források – bazilika kört, és ha jött hozzánk vendég, őt is gyakran ide hoztuk el sétálni. Meg ugye kincses (geocaching) ládák is rejtőznek erre, melyeket kindercsereügyben szintén meglátogattunk már párszor (itt, meg itt). Aztán annak idején azt is lépésről lépésre követhettük, hogy a forrásoknál hogyan épül fel a magyar táltoshitűek (?) – egyebek mellett Szent Attilának és Szent Mátyás királynak tisztelgő fafaragványokkal díszített (és meg kell hagyni, igen szépen kivitelezett) rönkbútoros – zarándokhelye, hogyan lesz egyre díszesebb, hogyan övezi egyre több virág szentkép és mécses, aztán hogyan épül le mindez, hogyan tűnik el a virágos kert, a Szűz Mária-medence kövezete, a pad és a szent magyar lélekkel átitatott esőbeálló kulipintyó.  



2010. április: Hanka ücsörög az (akkor még) Szűz Mária-forrás
 boltozatán, a háttérben  egy szépen faragott kulipintyó, meg Rozi, macival


2011-ben még ilyen volt a híd 
Szentkút előtt két adománygyűjtő az eklézsiát támogatandó, parkolódíj címén legombolt rólunk egy ötszázast (volt olyan túratárs, aki már itt visszafordult), majd az újonnan kiépített zarándok/látogató-központ árkádjai alatt beneveztünk a túrára. Fél kilenc körül indultunk. Eleinte a jól ismert szép és kényelmesen járható úton sétáltunk, a Pénzes-forrásoknál vizet vettünk, és ittunk is. De jó lenne lovakkal találkozni, mondta Rozi a szépséges Szállláska-völgyben, amikor meglátott néhány patanyomot az úton (itt lovasok mentek!). Vajon sikerül? És noha nem is volt nála a varázspálcája, nem kellett sok hozzá, lovasok jöttek szembe. Fotózkodtunk is egy kicsit, és ha nem siettek volna, ahogy az élen poroszkáló lovas mondta, fel is vették volna Rozit egy körre.
Itt jönnek a szépek, a bátrak
Aztán Sámsonháza után kicsit eldurvult a terep. A meleg vizes forrásig még csak hagyján (ebből a vascsöves, örökfolyós termálkútból én mindig iszom, ha arra járok: jellegzetes, erős ízű langyos/meleg vize van, ami Rozinak viszont nem nagyon ízlett), onnan azonban nemcsak emelkedett is rendesen, de néhol olyan magas volt az aljnövényzet (sok-sok csalánnal és csipkebokorral dúsítva), hogy Rozi alig látszott ki belőle. Ez kedvét is szegte egy kicsit, és hirtelen még az egyszerre csak a Mátra irányában (és a hegy lábánál, a Zagyva völgyében meghúzódó Tarra és a mi házunkra is) elénk táruló szép kilátás sem tudta felvidítani.
Kicsit elszontyolodva (a háttérben a Mátra hegyei)
De aztán beértünk az erdőbe, és ott már jobb volt, szinte el is felejtettük a kellemetlen szúrós szakaszt. Minden ellenőrzőpontnál megálltunk egy kis időre, enni-inni, beszélgetni, a sásomházi kőbányánál pedig megkóstolhattuk Babus Andi házi sportszeletét és mentaszörpjét is. Felmásztunk a Fehérkő-várhoz, majd a szentkúti forrásokat ismét útba ejtve visszasétáltunk Szentkútra. Amint kiderült, a forrásokat nem is kellett volna ismét útba ejteni, így egy kicsit többet mentünk, de sebaj, legalább vihettünk haza vizet a gyógyító erejű forrásból (Teónak egyszer rég még a fejfájása is elmúlt tőle).
2007. július

Ezek a Rongyos- vagy Pénzes-források, melyek egyik nevüket arról kapták (állítólag), hogy valaha az erre járó zarándokok a búcsú előtt itt megmosakodtak, és régi rongyaikat régi életükkel együtt a környező fák ágain hátrahagyták, másik nevüket pedig arról, hogy ugyanezek a zarándokok (meg mások is) visszatérésük zálogaként aprópénzt hajigáltak az akkoriban még nem fedett kutakba. A források a táltosidőkben a Szűz Mária, Szent István, Szent Imre, illetve Szentháromság nevet vették fel. A névfeliratok azonban a kultusz felszámolásával az ősi motívumokat mutató faragott padokkal, mécsesekkel és a meditáló, medencében hanyatt fekvő (micsoda látvány volt!), mezítlábas, fehér lenvászonruhába öltözött beavatottakkal együtt eltűntek, és én már bizony elfelejtettem, korábban melyik szent nevét viselte az a forrás, amiből végül megtöltöttük a kulacsot.
Az elfelejtett nevű forrás boltozatán


Szentkútra beérve kiderült, hogy a tavalyi túrához hasonlóan idén is Rozi volt a legfiatalabb teljesítő (meddig megy ez még neki?), a szervezők gratuláltak is a teljesítéshez. Ettünk-ittunk még pár falatot, aztán hazaautóztunk. Így volt.

Útvonal

Itt a vége...