2015. július 20., hétfő

Reggeli Próféta 2015. július



Itt a vége...

2015. július 9., csütörtök

Muzsikál az erdő 25 TT

Idén a Cserhátban muzsikáltunk, Szentkút volt a bázis, innen indultunk és ide is érkeztünk vissza. A környéket jól ismerjük, sokszor megtettük már a bazilika – remetebarlangok – Szent László-hasadék – források – bazilika kört, és ha jött hozzánk vendég, őt is gyakran ide hoztuk el sétálni. Meg ugye kincses (geocaching) ládák is rejtőznek erre, melyeket kindercsereügyben szintén meglátogattunk már párszor (itt, meg itt). Aztán annak idején azt is lépésről lépésre követhettük, hogy a forrásoknál hogyan épül fel a magyar táltoshitűek (?) – egyebek mellett Szent Attilának és Szent Mátyás királynak tisztelgő fafaragványokkal díszített (és meg kell hagyni, igen szépen kivitelezett) rönkbútoros – zarándokhelye, hogyan lesz egyre díszesebb, hogyan övezi egyre több virág szentkép és mécses, aztán hogyan épül le mindez, hogyan tűnik el a virágos kert, a Szűz Mária-medence kövezete, a pad és a szent magyar lélekkel átitatott esőbeálló kulipintyó.  



2010. április: Hanka ücsörög az (akkor még) Szűz Mária-forrás
 boltozatán, a háttérben  egy szépen faragott kulipintyó, meg Rozi, macival


2011-ben még ilyen volt a híd 
Szentkút előtt két adománygyűjtő az eklézsiát támogatandó, parkolódíj címén legombolt rólunk egy ötszázast (volt olyan túratárs, aki már itt visszafordult), majd az újonnan kiépített zarándok/látogató-központ árkádjai alatt beneveztünk a túrára. Fél kilenc körül indultunk. Eleinte a jól ismert szép és kényelmesen járható úton sétáltunk, a Pénzes-forrásoknál vizet vettünk, és ittunk is. De jó lenne lovakkal találkozni, mondta Rozi a szépséges Szállláska-völgyben, amikor meglátott néhány patanyomot az úton (itt lovasok mentek!). Vajon sikerül? És noha nem is volt nála a varázspálcája, nem kellett sok hozzá, lovasok jöttek szembe. Fotózkodtunk is egy kicsit, és ha nem siettek volna, ahogy az élen poroszkáló lovas mondta, fel is vették volna Rozit egy körre.
Itt jönnek a szépek, a bátrak
Aztán Sámsonháza után kicsit eldurvult a terep. A meleg vizes forrásig még csak hagyján (ebből a vascsöves, örökfolyós termálkútból én mindig iszom, ha arra járok: jellegzetes, erős ízű langyos/meleg vize van, ami Rozinak viszont nem nagyon ízlett), onnan azonban nemcsak emelkedett is rendesen, de néhol olyan magas volt az aljnövényzet (sok-sok csalánnal és csipkebokorral dúsítva), hogy Rozi alig látszott ki belőle. Ez kedvét is szegte egy kicsit, és hirtelen még az egyszerre csak a Mátra irányában (és a hegy lábánál, a Zagyva völgyében meghúzódó Tarra és a mi házunkra is) elénk táruló szép kilátás sem tudta felvidítani.
Kicsit elszontyolodva (a háttérben a Mátra hegyei)
De aztán beértünk az erdőbe, és ott már jobb volt, szinte el is felejtettük a kellemetlen szúrós szakaszt. Minden ellenőrzőpontnál megálltunk egy kis időre, enni-inni, beszélgetni, a sásomházi kőbányánál pedig megkóstolhattuk Babus Andi házi sportszeletét és mentaszörpjét is. Felmásztunk a Fehérkő-várhoz, majd a szentkúti forrásokat ismét útba ejtve visszasétáltunk Szentkútra. Amint kiderült, a forrásokat nem is kellett volna ismét útba ejteni, így egy kicsit többet mentünk, de sebaj, legalább vihettünk haza vizet a gyógyító erejű forrásból (Teónak egyszer rég még a fejfájása is elmúlt tőle).
2007. július

Ezek a Rongyos- vagy Pénzes-források, melyek egyik nevüket arról kapták (állítólag), hogy valaha az erre járó zarándokok a búcsú előtt itt megmosakodtak, és régi rongyaikat régi életükkel együtt a környező fák ágain hátrahagyták, másik nevüket pedig arról, hogy ugyanezek a zarándokok (meg mások is) visszatérésük zálogaként aprópénzt hajigáltak az akkoriban még nem fedett kutakba. A források a táltosidőkben a Szűz Mária, Szent István, Szent Imre, illetve Szentháromság nevet vették fel. A névfeliratok azonban a kultusz felszámolásával az ősi motívumokat mutató faragott padokkal, mécsesekkel és a meditáló, medencében hanyatt fekvő (micsoda látvány volt!), mezítlábas, fehér lenvászonruhába öltözött beavatottakkal együtt eltűntek, és én már bizony elfelejtettem, korábban melyik szent nevét viselte az a forrás, amiből végül megtöltöttük a kulacsot.
Az elfelejtett nevű forrás boltozatán


Szentkútra beérve kiderült, hogy a tavalyi túrához hasonlóan idén is Rozi volt a legfiatalabb teljesítő (meddig megy ez még neki?), a szervezők gratuláltak is a teljesítéshez. Ettünk-ittunk még pár falatot, aztán hazaautóztunk. Így volt.

Útvonal

Itt a vége...

2015. május 26., kedd

Varázspálcák


Fenyves-pusztánál több fekete diófa  is nő az erdőben, ennek ága köztudomásúlag jó varázspálca-alapanyag. De ha már ott jártunk, vadrózsa-, magyal-, akác- és mogyorófa-pálcának valót is gyűjtöttünk (bodzapálcát a kertben vágtunk). A varázspálcák több célra is felhasználhatók, íme pl. egy fa kettéhasítása:

Itt a vége...

Vidróczki 18 TT



Ágasváron

Ágasváron

Ágasváron




Pihi az egyik ellenőrzőpontnál

Pihi egy másik ellenőrzőpontnál
Célbaérkezés

Itt a vége...

2015. április 20., hétfő

Képek a saját Harry Potter univerzumunkból

Harc a dementorral
Luna

Ginny és Luna

Itt a vége...

2015. április 14., kedd

Muzsla TT

A nagy Mátrabérc teljesítménytúra kistestvére, a Muzsla "csak" 25 km, a nagy testvér Galyatető és Szurdokpüspöki közötti szakaszát foglalja magában. Most nem csupán Rozival kettesben vágtunk bele, Rozi osztálytársa, Juli is benevezett, ő anyukájával, Verával indult neki (tavaly már egyszer eljött velünk Juli, akkor az apukája társaságában, a Decathlon TT rövid távján indultunk együtt). Nagyon szép idő volt, szinte nem is tavaszi, de nyári napsütés kísért végig. Rozi és Juli már pénteken is túráztak egyet a sulival, kimentek a hasznosi várhoz, ami nem volt olyan veszélyesen nagy távolság, de azért még érezték a lábukban. Kényelmesen bandukoltunk lefelé Galyáról, a lányok egyfolytában varázsoltak à la Harry Potter. Mindketten szereztek varázspálcát, ott az erdőben ez nem is volt olyan nehéz feladat, és különböző trükköket gyakoroltak, többek között a szavak kimondása nélküli varázslást (ezt elég sikertelenül). Az okklumanciával meg egyebekkel való foglalkozás viszont talán túlságosan is lekötötte őket, ezért nem nagyon tudtak figyelni a tempóra, hiába próbáltuk noszogatni őket, pedig mégis csak teljesítménytúrán indultunk, ahol szintidő is van.

A Vöröskő-kilátóban varázspálcával
 Közben hatalmas tömegben haladtak el mellettünk a túratársak (több százan indultak mindhárom távon). Néha olyan volt, mintha éppen beérkezett volna egy kirándulóvonat az állomásra, és a sok túraruhás-botos ember egyszerre igyekezne elérni a csatlakozást az Ágasvár csúcson. Szamárkőnél, abban a kényelmes kőfotelben, ahol mindig szoktunk, most is megpihentünk. Meg kellett állapítanunk, hogy kicsit el vagyunk maradva az ajánlott szintidőtől, és hát ebben a tempóban nemigen fogunk beérni időre a célba.  Bizony, bele kellene húzni, ráadásul előttünk állt még a Muzsla sötétlő hegye a maga 805 méteres magasságával. Juli azonban már megunta a varázslást, vagy ha azt nem is, a túrázást mindenképpen, ezért, mivel minden bátorítás hasztalannak tűnt, úgy döntöttek, Keresztesnél feladják, a Muzslát már nem másszák meg. Pontosabban Vera úgy gondolta, ha nem örömmel csinálják, akkor nem érdemes, és igaza van, én sem szoktam erőltetni Rozit, ha nem akar menni.
Ágasváron

Így aztán Keresztestől kettesben folytattuk Rozival, és jól belehúztunk, hogy ledolgozzuk az addig felgyűlt időveszteséget. A meredek kaptatókon sorra hagytuk el a sűrűn izzadó túratársakat, és a Muzsla csúcson eltöltött kis lihegő pihenő után még futni is tudtunk kicsit a gerincen a Koncsúrok felé. Mire kiértünk a Muzsla-rétről, már biztos volt, hogy sietni sem kell tovább, most már lazán andalogva is beérünk. Így is lett, lesétáltunk a hegyoldalon és 5:57-es idővel, bőven szintidőn belül teljesítettük a távot. 

Az útvonal

Itt a vége...

2015. február 18., szerda

Kiss Péter-emléktúra 20

A könnyed teljesítménytúrázó
Íme, teljesítettük idénynyitó Mátra-túránkat, melyet a Mátra-környéki túraegyesületek szerveztek Kiss Péter, a tavaly előtt a Himalájában elveszett gyöngyösi hegymászó és jeles mátrai teljesítménytúrázó emlékére. Az igazi idénynyitót, a két hete lezajlott Téli Mátrát helyhiány miatt sajnos ki kellett hagynunk. Olyan sokan regisztráltak ugyanis, hogy már hetekkel korábban (mire eszembe jutott jelentkezni) betelt az engedélyezett létszám: a négy távon több mint 2000 résztvevő volt. Talán nem is baj, hogy nem mentünk, a beszámolók alapján nem volt könnyű menet, hatalmas sár, víz, latyakos hó, megáradt patakok stb., ami ilyenkor szokás, nehezítették a teljesítést. Feljegyezték, hogy egy hős belevetette magát a jeges patakba, hogy megmentsen egy kiskutyát, amelyet elsodort az ár.

Az egyik gyöngyösi általános iskola tanulói által örökbe fogadott  Rákóczi-forrásnál még nem látszik, hogy tél van (a háttérben az adoptálás dokumentációja)
 A Kiss Péter-túrán verőfényes, szinte tavaszias idő fogadott, és kísért végig minket a Sástói rajttól a Sástói célig. Sár és hó persze azért akadt, végül is még nincs tavasz, de egyáltalán nem volt olyan veszélyes. Sokan voltak, de az Adrenalin Park hatalmas parkolója és a szellősebb elrendezés miatt kevésbé bántott a zsúfoltság. Kilenc után kezdtünk, csak lazán, és már Mátrafürednél rossz útra tévedtünk: arra indultunk, amerről majd a végén majd érkeznünk kellett. Annyiszor jöttünk már a piros jelzésű úton a Kékesről, hogy egyértelműnek látszott, hogy arra kell menni. Pedig Mátrafüredről sok út visz a Kékes felé, és ez a túra pont egy másikon vezetett. Szerencsére hamar észrevettük és korrigáltuk a hibát. Aztán az első állomáson megálltunk egy szendvics erejéig. Előrelátóan kétféle szendviccsel készültünk, ugye, Rozinak meg nekem, az enyémet jól megszórtam erős paprikával, de a megkülönböztethetőség végett másféle csomagoló anyagba burkoltam. Csak sajnos amikor arra került a sor, eszembe sem jutott, miért van kétféle csomagolás. Még akkor sem gyanakodtam, mikor Rozi megjegyezte, hogy kicsit csípős a szendvicse. De amikor megkérdeztem, miért itta meg hirtelen az egész kulacs teát, kiderült, hogy nem kicsit volt csípős a szendvics (de azért hősiesen legyűrte). Szerencsére sérülés nem történt. 

Szelfi szendvicsevés közben
Aztán ahogy egyre feljebb értünk a hegyen, a hó is egyre nagyobb lett, az élmény pedig feledtette az erős paprika okozta stresszt. A Kékesen már valóságos téli hangulat fogadott: sielők, szánkózók mindenfelé, Rozi végre kedvére szökellhetett a hóbuckák között, az idei tél lent a völgyben eddig nem sok havat hozott.
Obligát csúcsfotó
 De vajon elbír-e a hó, azaz hány lépést lehet megtenni a hóréteg tetjén, mielőtt térdig belesüppednénk? A kérdés megválaszolásához nyilván nem volt elég az akadémikus morfondírozás, a gyakorlatban is tesztelni kellett: vajon repülés közben is beszakad alattunk a hó? (Néhány igazi teljesítménytúrázó eközben határozottan előreszegett állal, tekintetét a horizontra szegezve, se jobbra se balra nem tekintve, túrabotjaival keményen tolva magát elnyomult mellettünk.) Ám nem csak a mély hó adott okot az örömre, a meredek hegyoldalon kitaposott ösvény is jó szórakozást kínált: lehetett csúszkálni lefelé.




Néhány kép a hó tetején való fennmaradás lehetőségének teszteléséről

Az egyik ellenőrző ponton kisebb fotókiállítást rendeztek a túra névadójáról, és elbeszélgettünk Rozival arról, hogy mi is történhetett ott a Himaláján. Aztán szóba került Brenyó is, alias Tolnai Kata, aki azt a hatalmas mózekosarat fonta nekünk, amikor Teó született. Merthogy ő is a Himaláján maradt, egy lavina ejtette foglyul. Akkor te nem menj a Himalájára, mondta erre Rozi. Hóviharok, kőlavinák, semmi értelme odamenni. Eddig nem is terveztem, most meg már Rozi úgysem engedne. Az utunk elején már megkezdett piros jelzésen beértünk Mátrafüredre, innen még vissza kellett kapaszkodni Sástóra. Nos, olyan sáros úton, mint amilyen az a sárga körrel jelölt ösvény volt, ritkán járunk. Szerencsére nem az az agyagos, ragadós sár volt, amit a cipődőn hatalmas buckába gyűjtve magaddal viszel, hanem csak híg, folyós és mély, olykor bokáig érő latyak.
Sár

 Aztán hamarosan elértük az út kezdetén lefelé már megjárt lépcsősort, és a 202 földbe vájt lépcsőfokot megmászva, 5 óra és 37 perces eredménnyel beértünk a célba.

A track


 


Itt a vége...