2014. március 8., szombat

Mátrahegy 20 reloaded

Újra úton. Az első Mátra-túra idén. Egyedül nem indultam volna el, de Rozi feltétlenül túrázni akart, főleg, mikor megtudta, hogy ez az a túra, amit tavaly hóban-sárban-fagyban-szélben olyan nagy hősiesen egyszer már teljesített. Nem volt baj az sem, hogy hétvégén sem alhat délig, nem volt kifogás, indulni kellett. Reggel, amikor elmentem a pékhez, még elég ködös és hűvös volt az idő, fél kilencre azonban, mire összeszedtük a túrafelszerelést és elindultunk Mátrafüredre, már hét ágra sütött a nap. Ez aztán szerencsésen egész napra így is maradt, kellemesen meleg volt, csak néha, amikor olykor pár percre elfelhősödött és árnyékba kerültünk, lett hűvösebb kicsit.

A könnyed turista -- sajnos nem tudom talpra állítani a képet :(

Fél tíz körül, mire elstartoltunk a mátrafüredi Erdészeti Szakközépiskolában felállított bázisról, a mezőny zöme már úton volt, a résztvevő tömegre abból lehetett következtetni, hogy alig találtunk egy talpalatnyi helyet a kocsinak: a környező utcákban minden létező helyet parkoló autók foglaltak el. Az első szakasz közös volt az összes távnak, így Mátraházáig harsány általános iskolás csoportokat kerülgethettünk. Szerencsére a zajszennyezés aztán megszűnt, kényelmesen sétálgathattunk a napsütötte erdőben.

A "Gabi halála" nevű mitikus helynél 

Körülbelül azonos sebességgel haladt velünk egy fiatalokból álló kisebb csapat, melyet egy Zoé nevű felmálházott német juhász kísért (valamiféle kétoldali kutyahátizsákot cipelt). A kutya láthatóan felelősnek érezte magát a csapat összes tagjáért, ezért vagy folyton visszarohangált a lemaradókhoz, vagy mindenképpen be akarta várni őket, és csak vonakodva engedett a gazdája hívogatásának. Kutyával túrázni, úgy látszik, kicsit olyan, mint  pici gyerekkel menni valahova: a helyzetet folyamatosan a "gyere már -- menjünk már" dialektikus kettőssége jellemzi. Rozi persze ebből a szempontból egyáltalán nem pici gyerek, hanem profi hegyi menő, aki nem véletlenül lett tavalyi év legfiatalabb mátrai teljesítménytúrázója, és aki egyébként éppen ilyen kutyát szeretne (de nem azért, mert olyan, mint a Rex felügyelő). Például ezt is egészen megkedvelte, és nem csak távolról, mint szokta, de történt, hogy amikor egyszer a kutya egészen közel hozzá állt meg, éppen a háta mögött, Rozi bizony nem menekült el.
Mátra túrázója jelvény 2013. év legifjabb teljesítőjének 


Az ország tetején

Különös, de a Kékes idén nem volt olyan magas, mint tavaly. Rozi csodálkozott is, hogy olyan hamar felértünk. Igaz, közben végig barkochbáztunk, ami kissé elterelte a figyelmet a meredélyről. Az is igaz, hogy tavaly azzal a fél méter hóval valóban magasabb volt. Milyen jó volt akkor beesni a Tető étterembe, ahová az ellenőrző pontot telepítették, és ahol forró teát kínáltak a szétfagyott túrázóknak. Idén csak az tűnt fel, hogy nem volt világítás a vécében, ezért Rozi kissé kétségbeesett képpel közölte, hogy nem baj, kibírja a célig. Így történt, hogy hamarosan be kellett térnünk a szerencsére éppen útba eső gyógyszállóba, amely, úgy tűnik főleg azzal vonzza ide leginkább nyugdíjasokból álló célközönségét (csak bácsikkal és nénikkel találkoztunk odabent), hogy belső tereivel, lakberendezési tárgyaival hihetetlenül hitelesen idézi meg a múlt század nyolcvanas éveit. De azért szerencsére vécét is találtunk, tehát meg voltunk mentve.

Ejtőzés a Vályús kútnál

Innen már csak hét kilométert kellett megtennünk a célig, mégpedig végig lefelé. Út közben fel-felidéztük tavalyi élményeinket, amikor a derékig érő hóba vágott szűk ösvényen csusztorkáltunk lefelé, ahogyan a túrabotjaikkal életveszélyesen kalimpáló túratársakat próbáltuk megelőzni, meg ahogy gázoltunk a patakban, amivé az ösvény lényegült át olykor. Most semmi ilyesmi nem volt. Sütött a nap, az ösvény szinte sétaút volt, minden olyan kedélyesnek, olyan kellemesnek tűnt. Beérve Mátrafüredre, még szaladtunk is egy kicsit, hogy aztán a bázisra érve a kilencévesen másodszori teljesítőként célba érkező spori fogadhassa a gratulációkat (a női mezőnyben a 113 beérkező között a 48. helyen futott be). Így volt. Aztán este még elmentünk bicajozni.
Az útvonal: az Endomondo valamiért leállt 20 km körül, de csak a célban vettem észre. Egyébként hivatalosan 21,5 km volt a táv, és 5 óra 18 perc alatt értünk be, 42 perccel a szintidőn belül. Tavaly 5:59 volt, hóban-sárban. Ennyit tesz a szép idő, a járható út.



Bónusz: a TORTA -- sajnos ezt a képet sem tudom talpra állítani:(



       

Itt a vége...