2014. március 15., szombat

Pásztó 25

Ezt a túrát helyi erők szervezik, a Pásztó Szabadidő Egyesület égisze alatt, és különböző távjain a Pásztó környéki hegyeket lehet vele bejárni. Rozival a 25 km-es távon indultunk. Ezen az útvonalon csupán két emelkedő van, a Nyikom (764 m) és az Ágasvár (789 m), ami igazán nem sok, ráadásul a csúcsra egyik esetben sem kell felmászni. 

Szőlők és zártkertek között, háttérben balról az Ágasvár, jobbról a Nyikom

Tegnap az időjárás-jelentők masszív hidegfrontot, esőt, valamint 100 km-es szelet jósoltak mára, és hát most igazuk is lett. Amikor 8:45-kor Pásztóról elindultunk, még éppen csak fújdogált a szél, amikor háromkor beértünk, már rendesen tombolt. Közte az átmenet. 

Idill a Nyikomon, a háttérben Pásztót lepi a pára

Elindultunk hát, ki a városból, a zöld kereszten, egy szeméthalmoktól övezett, szőlőskertek között húzódó poros földúton. Annyira unalmas volt ez a hely, hogy még a barkochbázás sem javított a kedélyünkön. Főleg Rozi viselte rosszul, de rajtam is nyomot hagyott. Aztán a Nyikom oldalába érve végre kezdte megmutatni magát a Mátra is, jó kis sziklás meredélyen kaptattunk felfelé. A tetőn, pontosabban a Nyikom-nyeregnél, az ellenőrzőpontnál, ami éppen 7,2 km-re esett a rajthelytől, végre elfogyasztottunk egy szendvicset, plusz Rozi még egy nápolyit is. A szél már rendesen süvített, hol ezt, hol azt kapott fel az ellenőrző pont berendezéséből. Vidámabban indultunk tovább.


Fényes szelek
A tavaszi erdő csodaszép volt, néha besütött a nap is, ha a felhők hagyták, a fák hajladoztak, zúgtak és nyikorogtak, csak ki ne dőljenek itt, aztán pik-pak leértünk Keresztesre. Rozi itt ismét feltöltött egy kis energiát, és most már csak az ágasvári emelkedő meghódítása volt hátra. A hegyoldalban, meg mindenfelé hatalmas kidőlt fák hevertek, és egyszer tanúi voltunk, amint egyszerre három fa dőlt le, hatalmas recsegéssel a meredek parton. Még jó, hogy nem ránk. Haha. Ágasváron egy csomó emberrel találkoztunk, szerteszét heverésztek a fűben, persze Rozi is leült, hogy pár falatot, ill. kortyot magához vegyen, aztán ellenőriztük a turistaház melletti mobil vécék állapotát. -- Mégis inkább egy bokorba -- mondta Rozi, aki most is az ilyen hosszú túrákon szokásos problémáival küzdött. Innen tehát az alkalmas bokrokat figyeltük az út mentén, de sokáig kellett mennünk, mire szóba jöhetőt találtunk. Végül persze ez is megoldódott.

Háttérben az Ágasvár

A Gombás-tetőn kilépve az erdőből orkánszerű szél fogadott.  Rozi rögtön rájött, hogy ha kiterjeszti a szárnyait, akkor szinte repülni is tud, a Cserteri várig tehát ezt gyakorolta. Húsz kilométer volt mögöttünk, de a repülés öröme mindezt feledtetni tudta.  A várnál ráadásul talált egy széljogart, amivel irányítani tudta a szelek mozgását.  

Szállunk, repülünk

Mint Szélhercegnőnek hatalma volt a szelek fölött, de semmi módon nem akarta befolyásolni őket, ezért most már az időközben eleredő esőt is az arcunkba nyomták a heves szélrohamok. -- Mert így akarom -- mondta bölcsen Rozi. -- Ilyenkor engedem őket, hadd csináljanak, amit akarnak. A legtöbb alszik, de van, aki zenél. -- Így aztán hallgattuk a szelek zenéjét: az egyiknek fák voltak a hangszerei, a másiknak a bokrok, a kerítések, a cégtáblák, miegyebek (volt, aki minket nézett hangszernek). Egyre hidegebb lett, aztán beértünk.   

  
Jelvény

Útvonal

1 megjegyzés:

Évus írta...

minden héten túra? Ti aztán tudtok élni :-)
nagyon szépen írtál a szelek hercegnőjéről :)
jó volt olvasni meg látni titeket.
pusz