2014. július 5., szombat

Muzsikál az erdő 25

Ez is csak teljesítménytúra, akármilyen hangzatos is a neve, zenei vonatkozása csak annyi volt, hogy útközben dudorásztam (persze azon túl, hogy most megy ez a rendezvénysorozat itt a Mátrában). Rozit mostanában valamiért az akvarisztika foglaltoztatja, legalábbis nagyon szeretne egy akváriumot, kis halakkal meg víz alatti barlanggal, ahová a kis halak elbújhatnak, ha Liza, a macska megjelenik, és folyton erről beszélt, nekem meg erről folyton az a Cseh Tamás-sor jut eszembe, hogy: "ott ültem, süketen, néztem a halakat, hogyan is tátognak, formálnak szavakat". Ezt énekelgettem néha, aminek Rozi nagyon örült, mármint hogy a halakról is van dal, noha csak ennyi volt a halakról. És ennyi volt a muzsika is a túrán. Viszont sokat barkochbáztunk, és azért szép helyeken mászkáltunk, útba esett a Csörgő-patak völgye a Hutahellyel és a valaha volt kallómalom helyével, felmásztunk a Vöröskő-kilátóba, ahonnan elláthat a Tátráig, akinek jó szeme van, meg felmentünk Ágasvár-csúcsra is, ahonnan meg belátni az ablakunkon, csak túl messze van, hogy a részleteket kivehessük. Durván öt óra alatt végigértünk a hivatalosan 22 és fél kilométeres távon, és mivel Rozi volt a legfiatalabb teljesítő, kapott mindenféle ajándékokat, könyveket, egyebet. Na és képek:




Fáktól övezve

Vöröskő 1

Vöröskő 2

A legjobb fotel a Szamár-kőnél

Titkos úton
Track
    

Itt a vége...

2014. május 2., péntek

Nádas tavon




Fönn az égen ragyogó nap.
Csillanó tükrén a tónak,
Mint az árnyék, leng a csónak.


Mint az árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban.




Itt a vége...

2014. április 4., péntek

Csak a zene (Rajeczky-mars)

A csajok már megint bandáztak, itt az eredmény.

Itt a vége...

2014. március 15., szombat

Pásztó 25

Ezt a túrát helyi erők szervezik, a Pásztó Szabadidő Egyesület égisze alatt, és különböző távjain a Pásztó környéki hegyeket lehet vele bejárni. Rozival a 25 km-es távon indultunk. Ezen az útvonalon csupán két emelkedő van, a Nyikom (764 m) és az Ágasvár (789 m), ami igazán nem sok, ráadásul a csúcsra egyik esetben sem kell felmászni. 

Szőlők és zártkertek között, háttérben balról az Ágasvár, jobbról a Nyikom

Tegnap az időjárás-jelentők masszív hidegfrontot, esőt, valamint 100 km-es szelet jósoltak mára, és hát most igazuk is lett. Amikor 8:45-kor Pásztóról elindultunk, még éppen csak fújdogált a szél, amikor háromkor beértünk, már rendesen tombolt. Közte az átmenet. 

Idill a Nyikomon, a háttérben Pásztót lepi a pára

Elindultunk hát, ki a városból, a zöld kereszten, egy szeméthalmoktól övezett, szőlőskertek között húzódó poros földúton. Annyira unalmas volt ez a hely, hogy még a barkochbázás sem javított a kedélyünkön. Főleg Rozi viselte rosszul, de rajtam is nyomot hagyott. Aztán a Nyikom oldalába érve végre kezdte megmutatni magát a Mátra is, jó kis sziklás meredélyen kaptattunk felfelé. A tetőn, pontosabban a Nyikom-nyeregnél, az ellenőrzőpontnál, ami éppen 7,2 km-re esett a rajthelytől, végre elfogyasztottunk egy szendvicset, plusz Rozi még egy nápolyit is. A szél már rendesen süvített, hol ezt, hol azt kapott fel az ellenőrző pont berendezéséből. Vidámabban indultunk tovább.


Fényes szelek
A tavaszi erdő csodaszép volt, néha besütött a nap is, ha a felhők hagyták, a fák hajladoztak, zúgtak és nyikorogtak, csak ki ne dőljenek itt, aztán pik-pak leértünk Keresztesre. Rozi itt ismét feltöltött egy kis energiát, és most már csak az ágasvári emelkedő meghódítása volt hátra. A hegyoldalban, meg mindenfelé hatalmas kidőlt fák hevertek, és egyszer tanúi voltunk, amint egyszerre három fa dőlt le, hatalmas recsegéssel a meredek parton. Még jó, hogy nem ránk. Haha. Ágasváron egy csomó emberrel találkoztunk, szerteszét heverésztek a fűben, persze Rozi is leült, hogy pár falatot, ill. kortyot magához vegyen, aztán ellenőriztük a turistaház melletti mobil vécék állapotát. -- Mégis inkább egy bokorba -- mondta Rozi, aki most is az ilyen hosszú túrákon szokásos problémáival küzdött. Innen tehát az alkalmas bokrokat figyeltük az út mentén, de sokáig kellett mennünk, mire szóba jöhetőt találtunk. Végül persze ez is megoldódott.

Háttérben az Ágasvár

A Gombás-tetőn kilépve az erdőből orkánszerű szél fogadott.  Rozi rögtön rájött, hogy ha kiterjeszti a szárnyait, akkor szinte repülni is tud, a Cserteri várig tehát ezt gyakorolta. Húsz kilométer volt mögöttünk, de a repülés öröme mindezt feledtetni tudta.  A várnál ráadásul talált egy széljogart, amivel irányítani tudta a szelek mozgását.  

Szállunk, repülünk

Mint Szélhercegnőnek hatalma volt a szelek fölött, de semmi módon nem akarta befolyásolni őket, ezért most már az időközben eleredő esőt is az arcunkba nyomták a heves szélrohamok. -- Mert így akarom -- mondta bölcsen Rozi. -- Ilyenkor engedem őket, hadd csináljanak, amit akarnak. A legtöbb alszik, de van, aki zenél. -- Így aztán hallgattuk a szelek zenéjét: az egyiknek fák voltak a hangszerei, a másiknak a bokrok, a kerítések, a cégtáblák, miegyebek (volt, aki minket nézett hangszernek). Egyre hidegebb lett, aztán beértünk.   

  
Jelvény

Útvonal

Itt a vége...

2014. március 8., szombat

Mátrahegy 20 reloaded

Újra úton. Az első Mátra-túra idén. Egyedül nem indultam volna el, de Rozi feltétlenül túrázni akart, főleg, mikor megtudta, hogy ez az a túra, amit tavaly hóban-sárban-fagyban-szélben olyan nagy hősiesen egyszer már teljesített. Nem volt baj az sem, hogy hétvégén sem alhat délig, nem volt kifogás, indulni kellett. Reggel, amikor elmentem a pékhez, még elég ködös és hűvös volt az idő, fél kilencre azonban, mire összeszedtük a túrafelszerelést és elindultunk Mátrafüredre, már hét ágra sütött a nap. Ez aztán szerencsésen egész napra így is maradt, kellemesen meleg volt, csak néha, amikor olykor pár percre elfelhősödött és árnyékba kerültünk, lett hűvösebb kicsit.

A könnyed turista -- sajnos nem tudom talpra állítani a képet :(

Fél tíz körül, mire elstartoltunk a mátrafüredi Erdészeti Szakközépiskolában felállított bázisról, a mezőny zöme már úton volt, a résztvevő tömegre abból lehetett következtetni, hogy alig találtunk egy talpalatnyi helyet a kocsinak: a környező utcákban minden létező helyet parkoló autók foglaltak el. Az első szakasz közös volt az összes távnak, így Mátraházáig harsány általános iskolás csoportokat kerülgethettünk. Szerencsére a zajszennyezés aztán megszűnt, kényelmesen sétálgathattunk a napsütötte erdőben.

A "Gabi halála" nevű mitikus helynél 

Körülbelül azonos sebességgel haladt velünk egy fiatalokból álló kisebb csapat, melyet egy Zoé nevű felmálházott német juhász kísért (valamiféle kétoldali kutyahátizsákot cipelt). A kutya láthatóan felelősnek érezte magát a csapat összes tagjáért, ezért vagy folyton visszarohangált a lemaradókhoz, vagy mindenképpen be akarta várni őket, és csak vonakodva engedett a gazdája hívogatásának. Kutyával túrázni, úgy látszik, kicsit olyan, mint  pici gyerekkel menni valahova: a helyzetet folyamatosan a "gyere már -- menjünk már" dialektikus kettőssége jellemzi. Rozi persze ebből a szempontból egyáltalán nem pici gyerek, hanem profi hegyi menő, aki nem véletlenül lett tavalyi év legfiatalabb mátrai teljesítménytúrázója, és aki egyébként éppen ilyen kutyát szeretne (de nem azért, mert olyan, mint a Rex felügyelő). Például ezt is egészen megkedvelte, és nem csak távolról, mint szokta, de történt, hogy amikor egyszer a kutya egészen közel hozzá állt meg, éppen a háta mögött, Rozi bizony nem menekült el.
Mátra túrázója jelvény 2013. év legifjabb teljesítőjének 


Az ország tetején

Különös, de a Kékes idén nem volt olyan magas, mint tavaly. Rozi csodálkozott is, hogy olyan hamar felértünk. Igaz, közben végig barkochbáztunk, ami kissé elterelte a figyelmet a meredélyről. Az is igaz, hogy tavaly azzal a fél méter hóval valóban magasabb volt. Milyen jó volt akkor beesni a Tető étterembe, ahová az ellenőrző pontot telepítették, és ahol forró teát kínáltak a szétfagyott túrázóknak. Idén csak az tűnt fel, hogy nem volt világítás a vécében, ezért Rozi kissé kétségbeesett képpel közölte, hogy nem baj, kibírja a célig. Így történt, hogy hamarosan be kellett térnünk a szerencsére éppen útba eső gyógyszállóba, amely, úgy tűnik főleg azzal vonzza ide leginkább nyugdíjasokból álló célközönségét (csak bácsikkal és nénikkel találkoztunk odabent), hogy belső tereivel, lakberendezési tárgyaival hihetetlenül hitelesen idézi meg a múlt század nyolcvanas éveit. De azért szerencsére vécét is találtunk, tehát meg voltunk mentve.

Ejtőzés a Vályús kútnál

Innen már csak hét kilométert kellett megtennünk a célig, mégpedig végig lefelé. Út közben fel-felidéztük tavalyi élményeinket, amikor a derékig érő hóba vágott szűk ösvényen csusztorkáltunk lefelé, ahogyan a túrabotjaikkal életveszélyesen kalimpáló túratársakat próbáltuk megelőzni, meg ahogy gázoltunk a patakban, amivé az ösvény lényegült át olykor. Most semmi ilyesmi nem volt. Sütött a nap, az ösvény szinte sétaút volt, minden olyan kedélyesnek, olyan kellemesnek tűnt. Beérve Mátrafüredre, még szaladtunk is egy kicsit, hogy aztán a bázisra érve a kilencévesen másodszori teljesítőként célba érkező spori fogadhassa a gratulációkat (a női mezőnyben a 113 beérkező között a 48. helyen futott be). Így volt. Aztán este még elmentünk bicajozni.
Az útvonal: az Endomondo valamiért leállt 20 km körül, de csak a célban vettem észre. Egyébként hivatalosan 21,5 km volt a táv, és 5 óra 18 perc alatt értünk be, 42 perccel a szintidőn belül. Tavaly 5:59 volt, hóban-sárban. Ennyit tesz a szép idő, a járható út.



Bónusz: a TORTA -- sajnos ezt a képet sem tudom talpra állítani:(



       

Itt a vége...