2013. szeptember 10., kedd

Vadrózsa 20

Új túra egy régi útvonalon. Rózsaszentmártonban jártunk már az idén, egy vetélkedővel kombinált tavaszi túrán, amely egyrészt amiatt maradt emlékezetes, mert érmes helyezést értünk el, másrészt olyan nagy sárban a lányok még nem gyalogoltak, mint ami akkoriban borította az utakat. Most aszály van, sárnak nyoma sincs, hatalmas repedések szabdalják a földet és por lep be mindent. Az útvonal ugyanaz, csak a rajt/cél van egy kicsit máshol, ez adja a távolságkülönbséget (a múltkori túra kb. 15 km-es volt, ez most 18, 5-ös). Rozi nagyon nehezen kelt fel reggel, hosszú és fárasztó volt neki az első iskolahét, de noha felkínáltam neki, hogy ha nem akar, nem kell jönnie, mégis összeszedte magát. Ha nem ébresztem fel, szomorú lett volna, hiszen ő szeret a családban legjobban túrázni. Vagy legalábbis ő a második (én meg, ugye, az első -- állította fel nemrég a rangsort). Bepakoltunk a hátizsákba (most csak az enyémbe, Rozi útközben meg is jegyezte, mennyivel kényelmesebb így, hogy ő nem hozott hátizsákot) müzliszeleteket, pogácsát, nápolyit, innivalót is többfélét, aztán útnak eredtünk. A túraútvonalat tehát ismertük, nem fenyegetett az eltévedés veszélye. Először is felmásztunk a Somlyóra, ahonnan messzire ellátni a Cserhát hegyei közé, majd leereszkedtünk a Széles-kőhöz, a tengerszemhez hasonlatos kis tó partjára, ahol szőlővel kínáltak a ellenőrző állomáson. Egy helyen  papírlap hevert az ösvényen, két kővel lesúlyozva. Vigyázz: darazsak! -- állt rajta. Továbbmenve valóban hangos zümmögést hallhattunk, de szerencsére nem voltunk sem édesek, sem illatosak, vagy ha azok is voltunk, a darazsak nem vették észre, a lényeg, hogy úgy haladtunk el a darázsfészek mellett, hogy Rozi különösebben fel sem figyelt életveszélyes fenyegetésre. Mások nem voltak ilyen szerencsések, a célban hallottuk, hogy volt, akit mentők szállítottak el, olyan sérülései keletkeztek a darázscsípések miatt. Ilyen helyzetben egyébként a legegészségesebb magatartás az, ha csendben és gyorsan minél távolabb kerülünk a darázsgyártól, tehát mi ennek szellemében cselekedtünk. Fent a dombon és lent a pincéknél még egyszer megpihentünk, és végül  nagyon szép idővel 4:12 alatt értünk be a célba, ahol kedves nénik hatalmas kondérokban paprikás krumplit főztek, de lehetett enni dinnyét is, aki kért (Rozi persze kért). Jó kis túra volt, még csak el sem fáradtunk olyan nagyon.
Rozi itt az elején még egy kicsit szontyoli volt, de ahogy az lenni szokott, rövidesen felderült. Ahogy a
múltkori túrán megállapította: "Úgy látszik, az elején rossz passzban vagyok, a végén meg jó passzban."

A Somlyón, szemben a kilátással, háttal a fényképezőnek

Aztán fordítva

Nézd csak, két fa összenőtt, de tényleg!

A Széles-kő mellett, szőlővel a kézben
(végül én ettem meg, mert túl sok magja volt)

Wherever I may roam

Itt a vége...