2013. március 23., szombat

Ébredő természet


Ezen a címen hirdetett vetélkedős túrát a rózsaszentmártoni Hérics Egyesület mára. A táv 15 km volt, és az ellenőrző állomásokon mindenféle feladatokat kellett megoldani. A természet, ha ébredt is, egyelőre a téli arcát mutogatta, fagyos hideg volt és még a hó is pilinkézett egy kicsit. Négyesben vágtunk neki, Rozi, Hanka, Kata, meg én. Teónál fel sem merült, hogy eljönne (és igazából Hanka is a határon volt). A rózsaszentmártoni művházból indultunk, közvetlenül egy huszonvalahány fős iskolás csapat után. Legfőbb gondunk először így az volt, hogy őket valahogy lehagyjuk, ugyanis igen hangosak voltak. Hanka már a kezdet kezdetén fáradtnak érezte magát, elég rosszkedvűnek is látszott, és közölte, hogy mindjárt elalszik (finoman utalva rá, hogy szombaton a hétórai ébresztőt sértően korainak tartja). Főleg, hogy egy jó nagy kaptatóval kezdődött a túra. A sulisokat végül lehagyva, jól kimelegedve értünk fel az első állomáshoz, a Somlyó tetejére. Itt egy növényekkel kapcsolatos feladatlapot kellett kitölteni, melyen ilyesmi kérdések szerepeltek: melyik része mérgező a tiszafának? A levele, a magja vagy a termésének húsa? És persze meg is kellett ismerni a tiszafát egy fényképről. Ennél a kérdésnél a levelére tippeltünk, de rosszul, mert mint kiderült, a termésének húsa lett volna a jó válasz. De csak ezt az egyet rontottuk el, és 11 pontot szereztünk a 12-ből. Innen könnyedén lerobogtunk a hegyről az erdőben. Viszonylag jó volt az út, kevés sárral találkoztunk eddig, az is fagyos volt még kicsit. A következő állomásnál, 2-3 km-rel odébb távolságot kellett becsülni, a földre letűzött táblák között. Itt is vesztettünk egy pontot, mert az egyik táblánál 10 m helyett 9 m-re gondoltunk. Az úton egyre több sár volt, még az erdőben is, hát még az erdőszélen vezető földutakon. De már belejöttünk, Rozi pedig időnként átváltozott repülő gazellává, ide-oda röpködött a pocsolyák közt, és lassan Hanka is elfelejtette, hogy rosszkedvűnek kéne lennie. A következő állomás a Széles-kőnél volt, egy szép kis bányatónál az erdő közepén. Itt a környékre vonatkozó, a turistamozgalommal, ill. kőzetekkel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni. Szó, ami szó, volt pár kérdés, amit nem tudtunk (pl. hogy mikor lett az év múzeuma a Gyöngyösi Mátra Múzeum, vagy, hogy mikor alapították a Hérics Egyesületet), de végül is nem hibáztunk sokat. Innen megint kaptató jött a következő állomásig, ahol olyan, állatokra vonatkozó kérdésekre kellett felelni, mint hogy mit eszik a katicabogár lárvája, ráadásul ki is kellett választani három közül a szerencsétlent. Rozi rámutatott az egyik lárvára, de mi nem hittünk neki, pedig az lett volna a jó válasz. Ezt néhányszor szemünkre is hányta később. Ezen felül azt sem találtuk el, hogy mivel táplálkozik az a lárva (levéltetvekkel). És jött a nagy sár. Az út hátralévő részén, kisebb szakaszoktól eltekintve, egészen a faluba bevezető betonútig végig hatalmas sárban cuppogtunk. Néhol szinte bokáig ért az iszap, de jócskán voltak ragadós agyagos szakaszok is. Így caplattunk el a pincesoron található utolsó állomásig (csak Rozi nem caplatott, mivel ő addigra teljesen átlényegült repülő gazellává, illetve néha vágtázó pónivá). A pincesoron terülj-terülj asztalkám fogadott minket, volt zsíros kenyér hagymával, házi savanyúságokkal, meg nutellás és lekváros kenyér, amiket folyamatosan gyártottak és kínáltak lelkes nénik, csak sajnos forró tea nem volt, pedig az sem lett volna rossz, mivel elég hideg volt. Az itteni feladatlap a gombákról szólt, és sikeresen abszolváltuk, csak a szegfűgomba termési idejét lőttük be rosszul. Ettünk, ittunk, aztán irány a cél, többnyire most már betonúton. Végül kb. három és fél óra alatt tettük meg a 15 km-t, ami kiváló eredmény volt, kár hogy itt az idő nem számított, csak a pontszám. Miután azonban egész sok pontot gyűjtöttünk, helyesnek látszott megvárni a díjátadót, ugyanis végül bronzérmesek lettünk a kategóriánkban. Rozi ugyan kicsit szomorú volt, mert az aranyérmesek egy serleget is kaptak, de azt hiszem, így is nagyon szépen teljesítettünk.
A csapat hátulról

A csapat szemből

A csapat oldalról

A távolságbecslés pályája

Kupaktanács
A Széles-kőnél

Még mindig a Széles-kőnél





Sár

Még sár

És még sár




Viharként tombol már a messzi távol

Kaja a pincesoron

On the road again


A jelvényt én is rögtön kitűztem!
Ez Rozi harmadik túrajelvénye





Itt a vége...

2013. március 17., vasárnap

Kirándulás (Írta : Rozi)


Apával most voltunk épp egy teljesítménytúrán. Először is kaptunk egy térképet. Aztán kaptunk egy időpontot. Aztán elindultunk. Észrevettünk néhány vaddisznót. Apával le is fotóztuk őket. Azután mentünk  mendegéltünk, mint a Medve, Muki, Panda című mesében,amit apa szokott esténként mesélni nekem. Most épp ők is teljesítménytúrán voltak. De most nem erről van szó. Hanem a kirándulásról. Szóval mentünk. Ezután a sárban kellett menni. Két néni mögött jöttünk. Meg is érkeztünk az első ellenőrzőponthoz. Ami a Szent Anna kápolnánál volt. Aztán megint menni kellett. De most egy lejtőn. Arrafelé volt egy szőlőhegy is. Ott utolértük azt a két nénit is.  És addig mentünk, amíg oda nem értünk a második ellenőrzőponthoz, aminek pedig az a neve, hogy: Pálosvörösmart. És ott kaptunk hat nápolyit. És most jut eszembe, hogy minden ellenőrzőpontnál lepecsételtettük a papírt. Szóval itt is lepecsételtettük a papírt. Aztán megint mentünk, de most egy lejtőn. Ott már lehagytuk azt a két nénit. Ott átmentünk egy patakon. Ott mentünk egy kicsit, és már ott is voltunk az utolsó állomásnál. Aminek az volt a neve, hogy: Csepegő forrás. Ott megettem az egyik szendvicsemet. Aztán egy sáros úton kellett menni, de mi azt megkerültük egy másik úton. De kocogtunk is sokat. Így értünk be három óra alatt. És kaptunk egy jelvényt. Itt a vége fuss el véle.   



Most adják oda az igazoló füzetet

Itt a vége...