2013. március 9., szombat

Mátrahegy

Hanka és Kata mára kulturális napot szerveztek, Leiner Laura sikerkönyvszerző új darabját, a Szent Johanna gimi 8. kötetét szerették volna megszerezni és egyúttal az írónővel dedikáltatni. Rozi nem szívesen ment volna sorba állni velük, és noha tartott tőle, hogy így talán lemarad valami izgalmasról, inkább mégis velem jött túrázni a Mátrába. 
A Kékes Turista Egyesület minden év kora tavaszán megszervezi a Mátrahegy teljesítménytúrát, 10, 20, 30 és 40 km-s  távokon. Rozival a 20-asra neveztünk be. A túra Mátrafüredről indul, és Muzsla-tető -- Mátraháza -- Pisztrángos-tó -- Kékes-tető útvonalon tér vissza Mátrafüredre. A táv 21,3 km, a szintemelkedés 910 m, a szintidő 6 óra. A szintidőn belül beérkezők jelvényt és oklevelet kapnak. Nem sokkal (hét perccel) fél kilenc után indultunk. Nyirkos, hűvös idő volt, az utat sűrű köd burkolta be, ami az egész túrát végig kísérte. 
Az indulás, még Mátrafüreden
Távcsövünk is volt, de minek, a ködben



Az erdőben sok volt a sár, és noha szerencsére nem az a cipőmarasztalós fajta volt, ideális túraterepnek nem lehetett nevezni utat. Nem mentünk túl gyorsan, de így is kimelegedtünk a folyamatos kaptatón. Rozi már az indulás után fél órával jelezte, hogy éhes, el is rágcsált egy müzliszeletet  meg egy nápolyit gyaloglás közben, de megjegyezte, hogy a következő ellenőrző állomáson le szeretne ülni és úgy megenni egy szendvicset. 
Tavaszi túra csokis nápolyival a kézben
 Mátraházán, ahol a lángossütő büfé melletti pihenőnél volt az állomás, olyan sokan álltak sorba a pecsételésnél (egy iskolás csapat futott be közvetlenül előttünk), hogy amíg én soromat vártam, addig Rozi egy széken ülve szépen elmajszolgathatta a szendvicsét, ráadásul itt még csokit is osztogattak. Idáig a túra viszonylag tavaszias volt, innen azonban egyre téliesebb lett, rövidesen térdig érő hóban gyalogoltunk a Pisztrángos felé (szerencsére az előttünk járók már kis ösvényt tapostak).
Téli túra


Olvad a hó
 De hiába nagy a hó, tulajdonképpen mégiscsak tavasz van. Az összefüggő hóréteget az olvadás sok helyen kis tavakká változtatta, és a hegyről kisebb-nagyobb patakok zúdultak le, sőt néhol maga az út változott patakká, ahol a kiálló köveken kellett szökdécselni egész hosszú ideig. De egyszer sem estünk bele a vízbe, sőt komolyabban meg sem merítettük a lábbeliket. Rozi, mint gyakorlott hip-hop táncos, (korábban virágtündér), roppant tehetséges a köveken való ugrálásban is. 
A Pisztángos-tónál, erőt gyűjtünk a Kékesre
 A Pisztrángosnál ismét megálltunk enni-inni. Az ellenőrzőpontnál nagyon megdicsérték Rozit, hogy ilyen nagy túrán vesz részt, és kapott egy marék szőlőcukrot is. Innen következett a túra legnehezebb szakasza, a Kékes. Itt mintegy 350 m  szintet kell legyőzni két és fél kilométeren. Ez nekünk éppen egy óra alatt sikerült, miközben sorra hagytuk el az előttünk vánszorgó túrázókat. 
Csúcsfotó az ország tetején
  A Kékesen kaptunk forró teát, és megújult erővel indultunk lefelé, kevesebb, mint két óránk volt a hátralévő csaknem tíz kilométerre, ha szintidőre be akartunk érni. Már pedig feltétlenül be akartunk, hiszen csak akkor kapunk jelvényt. Előttünk egy kisebb túrázó csapat gyalogolt, túrabotokkal hadonászva a szűk hóösvényen. Az utolsó ellenőrző pontnál aztán, ahonnan már csak egy óránk volt a még előttünk álló öt és fél kilométer megtételére, sikerült megelőzni őket. Az imént még térdig érő hó eltűnt, ismét jött a sár és a víz. Innen szinte végig futottunk, csak a nagyon sziklás, nagyon sáros helyeken, meg a patakátkeléseken lassítottunk le. Egymás után hagytuk le a sporttársakat, és Rozi kétpercenként kérdezte meg, hogy hány perc van még hátra. Ezt még csak meg tudtam mondani, azt azonban már nem, hogy hány kilométer. De aztán végre feltűntek Mátrafüred házai. Futottunk elszántan, és mindenki mosolygott ránk, aki csak látott. Már láttuk az Erdészeti Iskola épületét, és már csak egy percünk volt, s végül beestünk a célba, 14 óra 36 perc 48 másodperckor, 12 másodperccel a szintidőn belül. Hát ez izgalmas volt.  Aztán átvettük a jelvényt és az oklevelet, Rozinak külön gratuláltak, hiszen hat óra gyaloglás extrém (havas és sáros) körülmények között (fel a Kékesre!) még egy gyakorlott felnőttnek sem könnyű. (A fáradtságról csak annyit, hogy hazaérve Rozi egész este ugrókötelezéssel, hip-hopozással és cigánykerekezéssel szórakoztatott minket, ahogy máskor is szokott). 
Hankáéknak sajnos nem sikerült megszerezni az áhított aláírást, sőt még a könyvet sem, mivel a szolidnak indult dedikálás komoly tömegrendezvénnyé vált, és kissé botrányossá fajult. Így hát inkább elmentek állatkertbe, és jól érezték magukat. Rozi tehát nem maradt le semmi izgalmasról, sőt (ámbár az állatkertben nyilván ő is jól érezte volna magát).



3 megjegyzés:

SZÉLRÓZSÁK írta...

Gratulálunk!!!

Gabi írta...

Ez csodálatos ilyen ügyes nyolcéves!! Nagy nagy Gratula!!Bizony én nem bírtam volna ezt a starpát!! Büszke lehetsz magadra Rozika!
Klassz kis túra volt!

Évus írta...

hihetetlen ez a lány, nem biztos, hogy ki mernék állni ellene :-)