2013. szeptember 26., csütörtök

Forrástúrák a Mátrában, rövid táv


A táv rövidsége persze viszonyítás kérdése. Noha az 50 km-es hosszú távnál valóban jóval kurtább, azért az a 22 km sem olyan nagyon kevés. Szurdokpüspöki volt az alfa és ómega, innen indultunk, és ide is tértünk vissza, miután a környékbeli források mentén vezető útvonalat bejártuk.
Az utat szalagok jelölték
Persze nem mindenhol volt út
 Most Kata is eljött, noha tenger dolga lett volna, de  a korábbi túrák beszámolóit olvasva kedvet kapott hozzá, ámbár a teljesítménytúra nem egészen az ő műfaja, jobban szeret meg-megállva, nézelődve túrázni. Mert itt menni kell, szintidő van, és jelvényt csak akkor kapunk, ugye, ha időben beérünk a célba. Azért persze mindig akad idő szaglászni is, most is gyűjtöttünk köveket, főleg opált (nem kő,  te, hanem ásvány!), ami arrafelé, a Gyöngyöspata és Püspöki közötti dombokon-hegyeken elég szépen terem, meg makkot, vadkörtét, csipkebogyót, galagonyát és kökényt, főleg ez utóbbit, mert nagyon sok volt belőle és meg is lehetett enni. Rozi mindenből vett mintát, ahogy ő nevezte, és szépen haza is hozta őket. Szerencsére olyan nagyszerű, sokzsebes túranadrágot talált valahol a szekrényben, amilyen talán még a Kisvakondnak sem volt, és a sok-sok zseb mindegyikébe lehetett valamit pakolni. Igaz, volt, ami aztán kicsit szétnyomódott útközben, de nem volt baj, mert hazaérve ezek a dolgok úgyis mind elveszítették érdekességüket. 
Lendületben


Őszi kikericsek (Rozi fotói)
Az első ellenőrző pont a Szent Kereszt-kút volt, ahol rendszeresen sorban állnak a népek a gyógyító tulajdonságokkal rendelkező vízért, és kannaszám hordják messze földre is. Ismerek olyat Pásztón, aki csak ezt a vizet issza, ezzel főz (na jó, talán mosakodáshoz nem visz). Most is várakoztak itt páran, kannákkal és PET palackokkal felszerelkezve. A táltosegyesület szép kis faragott filagóriát, miegyebet állított ide, ahol megpihenhetnek azok, akik a hely csodás kisugárzását akarják élvezni. Mi a sorállást kihagyva továbbmentünk a következő forrás irányába, amit az Istenfa-tető, majd a Tilalmas-tető felé tett kerülővel értünk el. A szimpla nevű Delelő-kútnál nem állt sor, ezért belekóstolhattunk a vizébe is, ami jó ízű és hűvös volt (ő is megérdemelné a népszerűséget). Innen a kiszáradt Gúnár-kút érintésével (az ellenőrzőfüzetbe írandó jelszó: Gá-Gá) felkapaszkodtunk az ugyancsak csontszáraz Kis-Cseri-kúthoz, amely egyben túránk legmagasabb pontját jelentette. Innen már jóformán csak lefelé vezetett az út.
Uzsonna a Kis-Cseri-kútnál
A kút tényleg csontszáraz volt
Idill a Tilalmason


Egy hatalmas ciszterna ugyancsak a Tilalmason
A széles, napsütötte, kökény- és csipkebokrokkal tarkított Tilalmas mezőségén keresztül leereszkedtünk a Köszvény-kúthoz, ahol két gyógyvizes (de most tényleg, ásványi anyagokkal, nyomelemekkel meg még ki tudja mivel igencsak terhelt, vasas, jódos stb. ízű) forrás fakad, majd a műúton bekocogtunk Püspökibe. Ez utóbbi két és fél kilométer nem volt túl vidám, az út szélén menve, folyton félrehúzódva az autós forgalom elől. De azért csak beértünk, 5 óra 15 perc alatt, ami kiváló eredménynek mondható.  
Rozi ilyen jelvényt kapott

Mi meg ilyen kitűzőt

Itt a vége...

2013. szeptember 10., kedd

Vadrózsa 20

Új túra egy régi útvonalon. Rózsaszentmártonban jártunk már az idén, egy vetélkedővel kombinált tavaszi túrán, amely egyrészt amiatt maradt emlékezetes, mert érmes helyezést értünk el, másrészt olyan nagy sárban a lányok még nem gyalogoltak, mint ami akkoriban borította az utakat. Most aszály van, sárnak nyoma sincs, hatalmas repedések szabdalják a földet és por lep be mindent. Az útvonal ugyanaz, csak a rajt/cél van egy kicsit máshol, ez adja a távolságkülönbséget (a múltkori túra kb. 15 km-es volt, ez most 18, 5-ös). Rozi nagyon nehezen kelt fel reggel, hosszú és fárasztó volt neki az első iskolahét, de noha felkínáltam neki, hogy ha nem akar, nem kell jönnie, mégis összeszedte magát. Ha nem ébresztem fel, szomorú lett volna, hiszen ő szeret a családban legjobban túrázni. Vagy legalábbis ő a második (én meg, ugye, az első -- állította fel nemrég a rangsort). Bepakoltunk a hátizsákba (most csak az enyémbe, Rozi útközben meg is jegyezte, mennyivel kényelmesebb így, hogy ő nem hozott hátizsákot) müzliszeleteket, pogácsát, nápolyit, innivalót is többfélét, aztán útnak eredtünk. A túraútvonalat tehát ismertük, nem fenyegetett az eltévedés veszélye. Először is felmásztunk a Somlyóra, ahonnan messzire ellátni a Cserhát hegyei közé, majd leereszkedtünk a Széles-kőhöz, a tengerszemhez hasonlatos kis tó partjára, ahol szőlővel kínáltak a ellenőrző állomáson. Egy helyen  papírlap hevert az ösvényen, két kővel lesúlyozva. Vigyázz: darazsak! -- állt rajta. Továbbmenve valóban hangos zümmögést hallhattunk, de szerencsére nem voltunk sem édesek, sem illatosak, vagy ha azok is voltunk, a darazsak nem vették észre, a lényeg, hogy úgy haladtunk el a darázsfészek mellett, hogy Rozi különösebben fel sem figyelt életveszélyes fenyegetésre. Mások nem voltak ilyen szerencsések, a célban hallottuk, hogy volt, akit mentők szállítottak el, olyan sérülései keletkeztek a darázscsípések miatt. Ilyen helyzetben egyébként a legegészségesebb magatartás az, ha csendben és gyorsan minél távolabb kerülünk a darázsgyártól, tehát mi ennek szellemében cselekedtünk. Fent a dombon és lent a pincéknél még egyszer megpihentünk, és végül  nagyon szép idővel 4:12 alatt értünk be a célba, ahol kedves nénik hatalmas kondérokban paprikás krumplit főztek, de lehetett enni dinnyét is, aki kért (Rozi persze kért). Jó kis túra volt, még csak el sem fáradtunk olyan nagyon.
Rozi itt az elején még egy kicsit szontyoli volt, de ahogy az lenni szokott, rövidesen felderült. Ahogy a
múltkori túrán megállapította: "Úgy látszik, az elején rossz passzban vagyok, a végén meg jó passzban."

A Somlyón, szemben a kilátással, háttal a fényképezőnek

Aztán fordítva

Nézd csak, két fa összenőtt, de tényleg!

A Széles-kő mellett, szőlővel a kézben
(végül én ettem meg, mert túl sok magja volt)

Wherever I may roam

Itt a vége...

2013. augusztus 11., vasárnap

Egy éj a kopár hegyen

Illetve nem is egy, hanem kettő, és nem is volt kopár az a hegy (pedig milyen jól hangzik). Idén a Hidegkúti turistaházban nyaraltunk. Nincs messze, tőlünk kb. 15 km-re található, mélyen az erdőben, a Mátra szívében. Nincs áram, viszont van forrásvíz. 
Hogy tartsuk a jó irányt
 Az idilli csöndet csak néha töri meg a rönkszállító teherautók dübörgése (reggel, amikor jönnek, és este, amikor mennek, illetve olykor napközben is). A program háromnapos volt, és kivételesen a család minden tagja részt vett benne, sőt Teót elkísérte szerelme, Illés is. 


Pihenő

Szerdán indultunk, pénteken jöttünk vissza. Keresztesen hagytuk a kocsit, onnan gyalog mentünk fel a hegyre. Elég meleg volt, tűzött a nap, de szerencsére nem kellett túl sokat gyalogolni, Keresztesről csak kb. 3 km-t. Az emelkedő azért így is megkínozta a társaságot, a többségnek egyszer-kétszer le kellett rogyni az árnyékosabb helyeken. A turistaház egy szép, tágas tisztás szélén áll, több épülete is van, külön házban a konyha-ebédlő. Délután három körül értünk oda, a legrekkenőbb hőségben. A házban hűvösebb volt, de a kényelmes elhelyezkedés előtt legelőször is meg kellett küzdenünk az utolsó lakók távozása óta betelepedett bögöly- és légykompániával, ugyanis társaságunk több tagja hangosan nehezményezte jelenlétüket. 

A konyha-ebédlő
Miután ezt viszonylagos sikerrel véghezvittük, kipakoltunk a hátizsákokból és berendezkedtünk. A körülmények, az áram hiányától eltekintve nem is voltak olyan spártaiak. Kényelmes (nem vassodronyos) emeletes ágyak, folyó víz (a forrás vizét vezették be a házba), angol WC, zuhanyzó, külön férfi és női részleggel (ámbár az emésztőgödör méretére tekintettel az üzemeltetők azt kérték, inkább a kinti, kerti zuhanyt és a pottyantós budit használjuk). A budit megtekintve azonban a család fiatalabb tagjai egyöntetűen kijelentették, hogy ők annak a közelébe sem mennek. Ezt megértettem, a legyek aktív közreműködésének köszönhetően ugyanis az a kis fülke néha úgy zengett, mintha az Apocalyptica csellózenekar adott volna koncertet benne. 
Hinta is volt
 A kerti zuhany klasszikus kialakítású volt, egy oszlopra emelt hordó ráapplikált zuhanyrózsával. Miután megtaláltuk a slagot és feltöltöttük, ezzel senkinek sem volt problémája.  A víz hamar kellemesen langyos lett benne, és ha hűvösebb is lett volna, a kánikulában az is jól esett. A délutáni program még tollasozás volt, aztán mire elrendezkedtünk és felderítettük a környéket, kezdett is esteledni. Akkor tüzet raktunk és szalonnát sütöttünk, így lett vége az első napnak. Az éjszaka sötét volt és rendkívül csendes. Másnap reggel aztán a favágók teherautója rendezett ébresztőt, amint nagy csörömpölve keresztülporzott a ház előtt vezető földúton. Persze nem mindenkire volt ez hatással, pl. Rozi vagy Teóék meg sem rezzentek. A készletek számbavétele után kiderült, hogy az a két kiló kenyér, amit hoztunk, valószínűleg nem lesz elég, ezért Kata és Hanka letúráztak a faluba vásárolni. Én közben főzőcskéztem, tettem-vettem, feltöltöttem a zuhanyhordót.
Ebéd a kecskelábú asztalnál
 A nap főleg játékkal és heverészéssel telt, sokat tollasoztunk. Hanka és Rozi felfedezett az erdő szélén  egy víztározó tavacskát, plédeket vittek oda, és az árnyékban lustálkodtak, olvasgattak, illetve Rozi és Illés nagy gátépítésbe fogott a kis erecskén. 
Idill
Gátépítők
Estére kirándulást terveztünk, éjszakai túrát. A cél a kb. 7 km-re levő Világos-hegy volt, ahonnan egyesek szerint a Mátra legszebb kilátása nyílik, szép időben az alföldre is el lehet látni. 
A Világos-vár bércén
Sötét alakok a naplementében
Terv szerint naplementére érünk oda, ez után indulunk vissza, és az út egy részét már éjszakai sötétségben tesszük meg. Így is lett. A jó hangulatot ugyan kicsit beárnyékolta a meleg idő miatt némileg megnövekedett erdei rovarállomány, de végül nem volt tragikus a helyzet. Hanka és Rozi beduinok módjára arcukra tekert kendővel védekeztek a bogarak támadása ellen.
Beduinok
 A Világosvárban (mert valaha vár is volt itt) ücsörögtünk egy órácskát, megettük a szendvicseinket, nézelődtünk szerteszét, aztán mikor lement a nap, elindultunk, hogy az egyre sötétedő erdőben visszafelé is megtegyük azt a hét kilométert. Bíztam benne, hogy a legyeken, szúnyogokon, böglyökön kívül más állatokkal is találkozunk, és az éjszakai erdő is megmutatja magát egy kicsit. Egy helyen egy róka nézett ránk nagy, világító szemekkel a sötétből, de sajnos másfajta éjszakai erdőjárókkal (az összevissza verdeső éjszakai pillangóktól eltekintve) nem találkoztunk. Ezen persze nem mindenki búsult, Hanka pl. kifejezetten örült neki. Rozi azonban élvezte az éjjeli kalandozást, ő ment elöl, vezette a társaságot a sötétben, és tíz óra körül meg is érkeztünk a turistaházhoz.   
Creatures of the night
Csoportkép lámpákkal
Így telt el a második nap. A harmadik nap délelőttje javarészt pakolászásból és takarításból állt, aztán dél körül magunk mögött hagytuk a turistaházat.  Rövid, de velős nyaralás volt.
Utolsó kép hazaindulás előtt
  

Itt a vége...

2013. július 12., péntek

Ilyenkor a falra tudnék mászni



Még a múlt héten megemlítettem Hankának, hogy egyik délután, ha lesz kedve, elmehetnénk falat mászni. Hanka ugyanis most Budapesten lakik, mint nyári munkatárs és tanszéki vulkánkutató tevékenykedik az ELTE ásványtárában. Nagyon lelkes volt. Mióta tudja, hogy Zádorral mászótermekbe járunk,  többször is pedzegette, mennyire kedvére való lenne neki is  a falmászás. Itt volt hát az alkalom, és kedden fájront után, Zádor, Hanka meg én, ellátogattunk a  BME mászótermébe. Nemrégiben nyitották ezt a helyet, nem túl nagy alapterületű, de elég jól felszerelt, és jófej személyzet üzemelteti.  Hanka boldogan vágott neki a legnehezebb falaknak is, és igen ügyesen rakosgatta a végtagjait a kisebb-nagyobb kapaszkodókon. Némelyik pöcök olyan kicsi, hogy alig lehet megfogni, a másik meg gömbölyű, hogy lecsúszik róla kezed-lábad. Szerencsére azért olyan is van, amibe bele lehet kapaszkodni. A sok  csimpaszkodás azonban igénybe veszi a kar- és lábizmokat rendesen.  Kb. egy órát voltunk ott, ennyi idő alatt igen jól el lehet fáradni. Meg egy idő után elég sokan lettünk, ami annak ellenére zavaró volt egy kicsit, hogy mindenki nagyon figyelt a többiekre. A keddi mászásról készült képeket itt lehet megtekinteni. De olyan jól éreztük magunkat, hogy csütörtökön is visszatértünk. Ekkor szerencsére kevesebben voltak a teremben, szabadon mászkálhattunk az összes falon. Amikor Teó tudomást szerzett az eseményről, természetesen ő is rögtön bejelentkezett, Rozi pedig kifejezetten szomorú volt, hogy nem lehetett ott. De ami késik, nem múlik.
Videó is van, itt és itt.

Itt a vége...

2013. július 3., szerda

Muzsikál az erdő

Jelenleg a család minden tagja máshol tartózkodik, mintegy szétszóratva az ország különböző részein. Én itthon vagyok, Taron. Teó Tatán van nyári munkán, Kata Pesten, az egyetemen dolgozik, Rozi a mamánál nyaral Lakiteleken, Hanka pedig tehetséggondozó táborban van Szurdokpüspökiben, a "Muzsikál az erdő" összművészeti természetfesztivál résztvevőjeként. Ma meglátogattam, ugyanis fellépett az esti műsorban, egy kis zenekarral, mint ritmusgitáros.
Hangolnak a zenészek
Nagy dínom-dánomot rendeztek a püspöki pincesoron. Egyebek (borok, méz, miegymás) mellett volt ott sok-sok fazék tőtés (azaz töltött káposzta), darabonként 150-ért. Hanka ezzel kapcsolatban már előzetesen, a telefonban tájékoztatott: - Ennek örülni fogsz - mondta, és kivárt egy kicsit, sejtetve, hogy nagy horderejű bejelentésre készül - megszerettem a töltött káposztát. - Örülök, de még hogy örülök, régi álmom vált valóra, és remélem, hogy nem szalmaláng ez a lelkesedés, nem csak annak az egyszeri kóstolásnak szólt, ott, Püspökiben. A táborban egyébként a töltött káposzta megszeretése mellett rajzoltak, fát faragtak, zenéltek, kirándultak, pingpongoztak, meg még ki tudja mi egyebet csináltak, amivel feszegetni lehet a művészet határait.
Néhány műremek:
Madár

Virág
Off:
Közben Rozi sem unatkozott, a Papa által küldött képen éppen a rá jellemző teljes elmélyültséggel pingál egy farácsot. 
Megy a meló ezerrel

  
           

Itt a vége...

2013. június 29., szombat

Patai Mátra

Gyöngyöspatán ma palóc ünnep volt, nyugdíjas-népdalkörrel, szittya nyilazó egyesülettel és néptánccsoporttal súlyosbítva, ahogy ezeken a palóc ünnepeken lenni szokott. A mezőberényi természetjárók által szervezett  Patai Mátra teljesítménytúra azonban csak véletlenül volt ezen a napon. Minden évben megrendezik, idejönnek a messzi alföldről, hogy csináljanak egy jó kis bulit a Mátrában. Kedélyes túra ez, kedves nénik házi süteményeket meg gyümölcsöket kínálgatnak az ellenőrző pontokon. Rozival a 18 km-s távnak vágtunk neki. Én tavaly végigmentem a 35-ösön, az két komoly heggyel nehezebb út, ez a szolid kis 18-as azonban éppen elég volt most nekünk. A patai iskolából indultunk, fel a Kecske-kőhöz, ahonnan beláthattuk az egész környéket, benne a következő állomást is, a falu másik végében emelkedő, fellobogózott Vár-hegyet. Rozi ekkor még kissé nyafogós hangulatban volt, reggel nehezen kelt fel, a vakációban ugyanis hozzászokott, hogy tíz óra után mászik csak elő, persze hogy nem esett jól neki a hat órai kelés. Nyűgössége egy kicsit rányomta bélyegét az első pár kilométerre, de tudtam, hogy fel fog engedni, és így is lett. A Vár-hegyen már felszabadultan fotózott, és a séta a vadvirágos réteken át, ahol valóságos illatorgia tombolt, hamar meghozták a kedvét. -- Úgy látszik, az elején rossz passzban vagyok, az végén meg jó passzban. -- elemezte ki a hangulatváltozásait.  A Havas meredek kaptatóján már úgy ment felfelé, mint egy igazi kemény teljesítménytúrázó -- elfelejtett a fáradsággal foglalkozni, és észre sem vette, milyen jó tempót diktál, mivel a körülöttünk szálldosó lepkékkel volt elfoglalva. Nagy bánatára egyik lepke sem akart rászállni a kezére, hiába tartotta oda nekik. -- Nem baj, ha eltévedünk -- mondta egy elágazásnál, ahol nem látszott jól a jelzés. Mivel eddig majdnem minden túrán elbóklásztunk kicsit, és sosem lett belőle nagy baj, nem nagyon aggasztotta a dolog. Szerencsére azonban nem tévedtünk el, nem derült ki, mennyire lett volna baj. A Havasról lefelé már futottunk is itt-ott, ahogy az eddigi túrák végén mindig, ha volt még energiánk. Végül 4:15 alatt értünk be, ami egész jó eredmény. Noha a túra kiírása csak 17,7 km-ről szólt, GPS-ünk több mint 19 km-t mért.
Holnap utazás a mamához, most egy darabig szünetelnek a közös túrák.  
Képek:
A Vár-hegyen

Sej, a mi lobogónkat (Fotózta Rozi)

Kilátás a Vár-hegyről, szemben a Kecske-kő (Fotózta Rozi)

Sajnos a fény eltakarta Rozi arcát

Nem rózsás a kedve

Energia-utánpótlás

Útvonal
   
A jelvény

Itt a vége...

2013. június 23., vasárnap

Előzd meg a kisvasutat, Gyöngyös

Szombaton, ebéd után elindultunk, hogy fussunk egyet a Zöldgömb Egyesület által szervezett "Előzd meg a kisvasutat" rendezvénysorozat idei gyöngyösi futóeseményén. Tényleg kutyameleg volt, igazi kánikula már napok óta. Kata aggódott egy kicsit, hogy emiatt nem igazán fog menni a futás, emlékezve a tavalyi komlói eseményre.  Hanka nem jött, mert időközben megbetegedett, és elég rosszul érezte magát. Teó szintén nem jött, de ő szimplán csak lustaságból. Így hármasban, Kata, Rozi, meg én vágtunk neki az útnak. Nem volt túl sok nevező, vélhetően a nagy meleg miatt. A 12 km-s távon pl. csak három induló volt. 
Egy elcsigázott futó verseny előtt
Ez a táv a gyöngyösi kisvasút állomásától indult, fel Mátrafüredre, a bicikliúton, aztán vissza ugyanoda. A 6 km-s távon már többen voltak, köztük gyerekek is, ez Mátrafüredről indult, le a gyöngyösi kisvasút állomásáig. Így aztán harmadmagammal vágtam bele, egy időben indulva a kisvasúttal, amin a hat kilométeres mezőny utazott fel a starthelyre. 
Mindjárt indul a kisvasút
A kisvasút megelőzése persze szóba sem jött, mire felértem, éppen elindultak a hatosok lefelé. Így szembetalálkoztam Rozival és Katával, akik akkor még futottak. 



Itt még lendületben

A fordulóban ittam  egy kicsit, és elindultam visszafelé, majd hamarosan ismét találkoztam Rozival és Katával, akik immár sétáltak. Rozi ugyanis valamiért nem akart futni, hiába biztatgatta Kata. Pedig a nap sem sütött annyira, felhők kezdtek gyülekezni, valahol fent a Mátrában vihar is volt. Leszaladtam Gyöngyösre, aztán visszaindultam, hogy megnézzem, mik a fejlemények.  Akkor már futottak mindketten, Rozinak elmúlt a durcarohama. - Mennyi van még? - kérdezte. - Még egy kilométer - mondtam. - Akkor húzzunk bele - kapott erőre Rozi, és begyorsított. Így értünk be hármasban a célba. Nagyon szép eredményeket értünk el. Mivel Rozi korcsoportjában ketten indultak, ő és egy kisfiú, a lányok között értelemszerűen ő lett az első. A helyezésért járó aranyéremmel nagyon elégedett volt, mert eddig mindig csak ezüst és bronzérmeket sikerült szereznie.
A bajnokok (fiú és lány kategória)
 Kata is korcsoportos aranyérmes lett, hasonló okokból, én pedig ezüstérmet szereztem, mivel a három induló közül másodikként futottam be. Tehát eredményesek voltunk,  elégedetten indulhattunk haza. (A csoportképen látható, hogy minden résztvevő nyakában lóg valamilyen érem. A bajnokcsapat!)

Még képek (forrás Zöldgömb):






Itt a vége...