2010. április 3., szombat

Rozi öt

éves volt 7-én. Rövid állapotjelentés.


Még rózsaszín korszakát éli, bár azt mondja, kedvenc színe a lila. Pónirajongó. Az állandó mesélős korszakot ("ezt még lejátszom") felváltotta a nonstop alkotás: állandóan rajzol, vág, ragaszt, legtöbbször saját ötletei alapján. Például virágoskertet:



meg mozaikot apának:
Még mindig szívesebben marad itthon (ovi helyett), ha van választása.

Tízes számkörben ügyesen ad össze, von és egészít ki, egyszerű szorzásokat, osztásokat (hány biciklinek van hat kereke?) kigondol. Megtanult olvasni, néhány kettős betűt ugyan még nem ismer, de ha ezeknél kis segítséget kap, gyakorlatilag mindent elolvas (persze lassan még), és meg is ért. Vicces ahogy a vécén ülve hangosan betűzgeti a pesti estet. Sok mindent le is ír.

Azt hiszem az ajándékok közül legjobban a babzsákoknak örült

meg persze a palacsintatortának:

Itt a vége...

legjobb gyerekkönyvek

Szavazzatok a legjobb gyerekkönyvre itt!

Itt a vége...

2010. április 1., csütörtök

jelentés a végekről, Adának (is)

Azon kívül, hogy nem írtunk, sok mást csináltunk.

Először is kitört a tavasz, aminek legbiztosabb jelei, hogy Hanyi hétvégén kb fél órát tölt a házban, amíg bekanalaz egy kis levest, annyi dolga van odakinn. Teót meg hapsifalka kíséri hazáig esténként.

Rozi csinált tavaszkoszorút,

többször megtekintettük a rengeteg ibolyát a kert végében,

felástuk a konyhakertet, elvetettünk ezt-azt.

Meg volt némi iskolai kalandunk egy szavalóverseny kapcsán. Hanyi mindenképpen menni akart, annak ellenére, hogy én megpróbáltam lebeszélni a részvételről, nemcsak azért mert nem rajongok ezekért az akciókért, hanem mert olyan körülményesen és rosszkedvűen kezdődött az egész. Kiválasztott ugyanis egy verset, Müller Péter Sziámi Jó, ha van című remekét. Mi a Friss tintából ismerjük, de meghallgathatjátok itt is. A tanító néninek viszont nem tetszett, túl rövid, még a másodikosok is hosszabb verset választottak, mondta Hanyinak. Ő a Zelk Zoltán három nyulát szerette volna. Próbáltam érvelni, hogy talán mégsem csak a vers hossza számít, meg milyen jó lenne valami olyan, amit nem mondtak már el milliószor hasonló megmozdulásokon, meg hát a gyerek maga választotta, sikertelenül. Hanyi azt mondta, keressünk akkor valami mást. Apja ötlete alapján kiválasztottunk hát néhány darabot (Miből vannak a kisfiúk, Jancsi és Julcsa) a Lúdanyó meséiből. Mit mondjak, a tanerők ennek sem örültek: nem lehet több verset mondani.
Akkor Hanyi megkeményítette magát és azt mondta, márpedig ő mégiscsak a Jó, ha van-t akarja.
És milyen igaza volt: második lett a kisvárosi versenyen. Nagyon örült, én is, bár leginkább annak, hogy nem hagyta magát eltántorítani attól, amit jónak érzett.

Itt a vége...