2010. június 10., csütörtök

Lili néni és a hangyák, Tomi meséje, 2. rész


A testvérek szüleikkel egy kertes házban laktak. A háznak két szobája volt, ezen kívül három tervezett szoba a tetőtérben, melyek azonban csak nagyon nehezen akartak elkészülni. Az egyik szobában a szülők laktak, a másikban pedig a testvérek zsúfolódtak össze.

Lili nénivel először Rozi ismerkedett össze. Amikor egyszer a három testvér a játszótérről tartott hazafelé, Rozi kissé lemaradt, ugyanis gyakran meg kellett állnia, hogy tüzetesebben szemügyre vegyen egy-egy követ vagy virágot. Két nagyobb testvére nem szerette, hogy mindig Rozira kell várni, de most egyelőre észre sem vették, hogy nincs velük, mert szokásuk szerint éppen egymással perlekedtek. Rozi talált egy girbe-görbe faágat, és azt nézegette, hogy alkalmas lenne-e paripának, vagy esetleg kutyának. Otthon az udvaron ugyan halomban álltak a mindenfelől összehordott lovak és kutyák, de Rozi csak gyűjtötte a botokat. – Ha elfáradok, csak felpattanok rá – indokolta meg, miért is van rá szükség. A bot Lili néni kerítésének tövében hevert, a kapu mellett. A kapu nyitva volt, és amikor Rozi bepillantott, egy nagyon érdekes színes madarat vett észre az egyik faágon. Akkora volt, mint egy nagyobb galamb, de tollai a szivárvány összes színében játszottak, ráadásul attól függően, milyen szögben esett rájuk a fény, mindig más színt mutattak. A csőre mintha áttetsző zöld üvegből kézült volna, szeme pedig sötétvörös volt. Rozi először játéknak hitte, annyira színes volt, de amikor közelebb ment, a madár egyszercsak megszólalt.

– Szervusz kislány, gyere közelebb! – mondta dallamos hangon, és megemelintette villódzó szárnyait. Rozi egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy a madár beszél, hiszen az ő mackója is tudott beszélni, igaz, hangot Rozi kölcsönzött neki. Mindenesetre azért tartózkodóan viselkedett, lassan közelített a madárhoz, és belépett a kapun. A kertben volt. A madár egy gyümölcsfán ült, kerek, hamvaspiros gyümölcsök között.



– Kérsz egy barackot? – kérdezte – Csengő barack! – Rozi hallott már a csengő barackról, meg a szóló szőlőről, de még sosem látott olyat.
– Cseng? – érdeklődött kicsit gyanakodva.
– Hát persze, hogy cseng! – kiáltott vidáman a madár, és megkoccantotta csőrével az egyik barackot. Megcsendült. Aztán egy másikat, harmadikat: úgy csengtek-bongtak, csilingeltek a barackok, mint Rozi kis xilofonja, amit tavaly karácsonyra kapott.
– Nos, kérsz egyet? – kérdezte a madár.
– Aha – bólintott Rozi, és a madár nem szólt rá, hogy nem így kell kérni, hanem leszakított egy barackot, és felröppenve Rozi tenyerébe pottyantotta. Rozi csak álldogált, kezében a barackkal.
– Harapj bele! – szólt a madár.
– De anya nekem fel szokta vágni. – felelte Rozi kissé tanácstalanul.
– Felvágom én neked – szólalt meg hirtelen egy hang a háta mögött. Rozi megfordult, és egy szemüveges öreg nénit pillantott meg.
– Látom, Arabellával már megismerkedtél – folytatta a néni, kezével a színes madár felé intve. – És téged hogy hívnak? – Rozi kissé meg volt illetődve, így nem válaszolt rögtön.
– Mi a neved? – kérdezte ismét a néni kedvesen.
– Rozi – adta meg végül a szűkszavú, de szükséges és elégséges választ Rozi.
– Én Lili néni vagyok – mondta a néni – No, várj egy kicsit, Rozi, hozok valamit, hogy felvágjam neked azt a barackot. – Azzal elment a ház felé. Ekkor ért oda Teó és Hanka, akik észlelve, hogy Rozi valahol lemorzsolódott, elindultak visszafelé, kissé rémülten, hogy nem találják testvérüket. Benéztek minden bokor és fa mögé. Rozi ott álldogált a kertkapuban, kezében a barackkal.
– Azt nem szabad leszedni! – rivallt rá Teó dühösen, amint odaért, és meglátta, mit tart a kezében. Persze inkább azért volt dühös, mert vissza kellett jönnie.
– Már miért ne szabadna? – szólalt meg Arabella a fejük fölött. Teó felnézett, és megrökönyödve állapította meg, hogy egy valószínűtlenül tiritarka madár szólt hozzá. Neki nem volt magától értetődő, hogy egy madár beszéljen, ezért körülnézett, van-e még valaki a közelben.
– Kértek ti is? – folytatta a madár.
– Aha – bólintott Hanka, akit egészen felvillanyozott a madár látványa. Arabella megcsendített egy barackot, és Hanka tenyerébe pottyantotta. Teó gyanakodva figyelte, ahogy Hanka beleharap a barackba.
– Te is kérsz? – kérdezte a madár.
– Nem, én nem kérek – válaszolt tartózkodóan Teó.
– Te tudod – mondta a madár, és nyilván megvonta volna a vállát is, ha lett volna neki.
– Finom! – mondta Hanka tele szájjal.
– Megjöttetek ti is? – érkezett meg Lili néni egy kis tállal. – Add csak azt a barackot – nyújtotta a kezét Rozi felé. A barackot hipp-hopp gerezdekre vágta, a magját kibontva belőle, és a kis tálat Rozi kezébe nyomta. – Parancsolj.



Így kezdődőtt az ismeretségük. Lili néni kertje belülről sokkal nagyobbnak tűnt, mint kívülről, és a különös termésű fák és cserjék között kis ösvények vezettek benne összevissza. Valahogyan egy csermely is zúgott ott, kis tavacskát táplálva. – Talán még pisztráng is van benne – jegyezte meg Teó, ugyanis nemrég erre kapott ötöst énekórán. A kert kiváló helynek látszott mindenféle bújócskás és fogócskás játékhoz, és Lili néni nemcsak engedte nekik, de éppen bátorította is őket, hogy rohangásszanak a csalitban. Teó gyanította, hogy Lili néni olyasféle szerzet lehet, mint például McGalagony a Harry Potterben, de nem merte kimondani, mert bizonytalan volt: Harry Potter története végül is csak mese, nem?

9 megjegyzés:

Túrá Zoltán írta...

A "kézült"-ből kimaradt az "s".

Mondjad!

Évus írta...

nagyon jó kis mese! :)

Gabi írta...

De jóó, légyszi méééég!

babi írta...

Üdítő olvasmány! és kérem a folytatást! :)

[Ada] írta...

tökjó! és köszönjük hozzá a képeket!!!!

kata írta...

örülök, ha tetszik, hamarosan jön a többi is

Évus írta...

Gratulálunk doktornő! :))

[Ada] írta...

Kata, azt gondoltam, innentől bejegyzések özöne áraszt el majd minket:)... Hol vannak;)?

kata írta...

öööö, izé...
a héten gyerekeket táboroztatunk a pásztói múzeumban, ráadásul esténként titkárnőként is működöm, úgyhogy még mindig nincs kapacitásom sajnos, mondjuk meg is látszik rajtam, hogy hanyagolom ezt a terápiás foglalkozást