2010. április 1., csütörtök

jelentés a végekről, Adának (is)

Azon kívül, hogy nem írtunk, sok mást csináltunk.

Először is kitört a tavasz, aminek legbiztosabb jelei, hogy Hanyi hétvégén kb fél órát tölt a házban, amíg bekanalaz egy kis levest, annyi dolga van odakinn. Teót meg hapsifalka kíséri hazáig esténként.

Rozi csinált tavaszkoszorút,

többször megtekintettük a rengeteg ibolyát a kert végében,

felástuk a konyhakertet, elvetettünk ezt-azt.

Meg volt némi iskolai kalandunk egy szavalóverseny kapcsán. Hanyi mindenképpen menni akart, annak ellenére, hogy én megpróbáltam lebeszélni a részvételről, nemcsak azért mert nem rajongok ezekért az akciókért, hanem mert olyan körülményesen és rosszkedvűen kezdődött az egész. Kiválasztott ugyanis egy verset, Müller Péter Sziámi Jó, ha van című remekét. Mi a Friss tintából ismerjük, de meghallgathatjátok itt is. A tanító néninek viszont nem tetszett, túl rövid, még a másodikosok is hosszabb verset választottak, mondta Hanyinak. Ő a Zelk Zoltán három nyulát szerette volna. Próbáltam érvelni, hogy talán mégsem csak a vers hossza számít, meg milyen jó lenne valami olyan, amit nem mondtak már el milliószor hasonló megmozdulásokon, meg hát a gyerek maga választotta, sikertelenül. Hanyi azt mondta, keressünk akkor valami mást. Apja ötlete alapján kiválasztottunk hát néhány darabot (Miből vannak a kisfiúk, Jancsi és Julcsa) a Lúdanyó meséiből. Mit mondjak, a tanerők ennek sem örültek: nem lehet több verset mondani.
Akkor Hanyi megkeményítette magát és azt mondta, márpedig ő mégiscsak a Jó, ha van-t akarja.
És milyen igaza volt: második lett a kisvárosi versenyen. Nagyon örült, én is, bár leginkább annak, hogy nem hagyta magát eltántorítani attól, amit jónak érzett.

3 megjegyzés:

[Ada] írta...

na végre:D!!!
mit vetettetek?
megnéztem a verset; ez nem elég hosszú??? a Három nyúlat én annyira megutáltam a szavalóversenyek miatt, hogy direkt nem vettem meg a gyerekeknek, pedig láttam reich károlyos aranyos kiadásban:)
tavaszkorona meg a babzsák ötletét elloptam Hangának, öt betű, atyaég...
Boldog szülinapot Rozinak!!!

kata írta...

eldugdostuk a hagymát, meg elvetettük a répát, borsót, spenótot, salátát, meg megpróbálunk palántát növeszteni, paradicsomot meg paprikát, ezt egyelőre idebenn

azért azt hozzáteszem, hogy az össz konyhakert csak néhány négyzetméter, úgyhogy nem kell nagyon megfeszülnünk a munkában:)

Gabi írta...

Gratulálok A Hankának!! A jellem az jellem!! Ügyes nagylány!!Micsoda tanerők ezek?? Ahelyett hogy értékrlnék az igyekezetét!