2009. március 14., szombat

nadrág

Múltkor arról beszélgettünk a nagylányokkal, hogy vajon hogy állna nekem a csőnaci. És egyáltalán, illik-e nekem ilyesmit hordani. Teljes egyetértésben tódították, hogy hát persze, még fiatal vagyok.

Aztán, nyilván, hogy jelét adják, hogy komolyan gondolták, csütörtökön vettek nekem egyet. Az árát a zsebpénzükből dobták össze, Teó pedig elcsente és elvitte a boltba az egyik farmeremet, a méretet az alapján választották ki. Mintha rámöntötték volna.

Itt a vége...

2009. március 11., szerda

panasz

Miután kitört rajtam a hajhullásos betegség (mármint az alopecia areata), elkezdtem kendőt hordani.

Azután egyszer csak megelégeltem a kínlódást és leborotváltam a hajamat. Egy ideje, ha elmegyek otthonról,  mindig kendőt kötök.

Valamelyik este, miközben munka után békésen bóklásztam a kisváros legnagyobb közértjében, odajött hozzám egy anyuka (laza harmincas, sportos-vagányan öltözve, vörösre festett hajtinccsel). Látásból ismertem, de még soha nem beszélgettünk. Hát most az is megtörtént.

Valahogy így zajlott:

Anyuka: Ugye hívő vagy?

Én: ?

A: Bocs, azt hittem, a gyülekezetből ismerlek...

É: Nem, nem járunk sehova. Talán a délutáni tornákról, azt hiszem, a lányaink együtt jártak tornázni. (Én, naív, akkor még azt hittem, hogy szimpatikus vagyok neki, és ismerkedni szeretne.)

A: Áá, nem, nem tudok róla, hogy valamelyik is járt volna tornázni. No, mindegy. (Valahogy az is kiderült, hogy neki hat gyereke van, és hogy azt is tudja, nálunk hárman vannak lányok.)

Rámosolyogtam, ő meg ment a gyerekeivel vásárolni. Mentünk egy-két kört a polcok közt, aztán újra odajött hozzám: És milyen kezelést kapsz?

Akkor már persze rájöttem, hogy mi a helyzet, mégis úgy viselkedtem, mint egy kisbaba. Elkezdtem magyarázni, hogy áááá, nem kapok kezelést és hogy tudtommal nincs rákom sem, ez valószínűleg egy autoimmun eredetű izé. Végül így búcsúzott: Csak Istenben bízhatunk.

Pedig azt hittem, már elég kemény vagyok és nem esek bele olyan könnyen az ezekhez hasonló csapdákba. Pedig de.

Tomi szerint valami olyasmit kellett volna mondanom, hogy ó, sajnos, igen, súlyos a helyzet, Paksra járok minden héten, mert a környéken nem tudják biztosítani a megfelelő sugárdózist.

Gyakorolni fogok, akkor talán legközelebb jobban megy majd.

Itt a vége...

2009. március 8., vasárnap

kirándulunk – Hasznos, Cserteri vár

Vacsorafőzés közben egyszer csak arra eszméltem, hogy rajtam kívül mindenki valami képernyőre mered. Teó, Rozi, Tomi a számítógépek előtt, Hanyi a tévénél. Úgyhogy arra gondoltam, nehogy kilógjak a sorból, gyorsan megírom, hova kirándultunk legutóbb.

Hasznos, Cserteri vár. Megint kincset kerestünk, és örömmel tudatom kedves olvasóinkkal, hogy meg is találtuk. Ez volt a második geoládánk.



Nagyobb térképre váltás

A hasznosi Vár utca 1. előtt parkoltunk, innen a szőlők mellett visz az út, egészen fel a várromig. Innen, oda-vissza, kb. 3,5 km, kellemes séta, az út csak enyhén emelkedik. Ha többet szeretnénk gyalogolni Tarról érdemes indulni. 

A babakocsi nem praktikus, mert a földúton nehezen lehet tolni, ráadásul a vár környéke meglehetősen bozótos, nyáron minden extra felszerelés nélkül sem mindig könnyű megközelíteni a falakat. Emiatt a háti hordozó sem a legjobb választás, a kendő viszont, amint az alábbi képen is látszik, remek.

A fotó az archívumból van, kb. három és fél éve készült.

Képes beszámoló a mostani sétáról hajtás után.

Külön utakon:



Már egy kicsit zsibbad a lába:


Felmászunk:


Itt a vége...