2009. június 23., kedd

Pozsonyi kifli

Szolgálati közlemény: a posztot valójában Tomi írta, de a wordből beemelni próbált szerkesztett szöveg megmakacsolta magát, és sehogy sem akart itt rendesen kinézni. Tomi feladta a kísérletezést, ezért kénytelen voltam újra begépelni (nem, nem a Tomit, a szöveget), így most az én nevem alatt, vagy inkább fölött, jelenik meg.




Az úgy kezdődött, hogy Hanka többedszerre is hiábavalóan próbálta meg rávenni Katát, hogy süssenek valamit (mármint süteményt). Esős vasárnap délután volt. Kata a számítógép előtt ült, és az élet különböző területein felhalmozott mindenféle restanciáit próbálta meg valamelyest ledolgozni. Én a szobában, a nagy ágyon hevertem, hol alva, hol olvasgatva. Hanka egy kis cetlivel a kezében, kissé kétségbe esett arckifejezéssel mászkált fel-alá.



Persze, hozzám is fordult. Pozsonyi kifli? Ahhoz disznózsír kell, ami nincs itthon. (Egyébként egyáltalán nem kell hozzá, lásd itt, itt, vagy itt, csak a mi fentebb látható kedvenc magyaros, rusztikus receptúránk szerint.) Hanka természetesen nem hitt nekem, és az anyjához szaladt, aki éppen belemerült a feladatába, és a kérdésre az egérpadon praktikusan elhelyezett frissen főzött forró tea egy részét nyomban beleborította a billentyűzetbe. A hangulat egyre kevésbé volt alkalmas a cukrászkodáshoz. Hanka azonban rugalmasan kezelte a helyzetet, és látva hajlandóságomat a sütemény-létrehozásra, figyelmen kívül hagyta a számítógépasztal felől érkező hangeffektusokat, és azon nyomban keresni kezdett egy másik receptet. Süssünk muffint. Ahhoz azonban muffinpapír kellene, ami szintén nincs. Mit tegyünk hát vasárnap délután, ebben az isten háta mögötti kis faluban, ha mégis sütni akarunk? Beülünk a kocsiba, elmegyünk Pásztóra, ahol a Plus szupermarket este nyolcig nyitva van, és beszerezzük a szükséges alapanyagokat (zsírt).
De nem is így kezdődött.

Teó egyszer elhatározta, hogy ő is süt olyan finom lekváros kiflit, amivel a szomszéd Bori néni olykor megkínálta. (Bori néni egyébként, aki mestercukrászi minőségben készít mindenféle sütött árut, jó pár évvel fiatalabb nálam, a nénizés itt a Teó nézőpontjával való azonosulást jelzi.) Tehát Bori néni szíves örömest felírta a receptet, és le is rajzolta, amit problémásnak érzett.

A recept láttán kissé elámultam Ilyen rettenetes adag disznózsír kell bele? Ez biztos? Teót persze nem foglalkoztatta ez a probléma. Neki aztán édes mindegy, hogy disznózsír, vaj avagy margarin. A gyermeki ártatlanság: mit neki koleszterin, mit neki hízás. Mit tud ő arról, hogy van, aki taccsot dob a disznózsírtól. Aztán persze nagyon jól sikerült a süti: finom, omlós lett a tésztája. Ízre majdnem, mint az eredeti, csak küllemre hagyott kívánni valót (de ki nézi azt!). Na és a töltelék? Nehogy lekvárt tegyetek bele, mondta Bori néni, mert az kifolyik. Hát akkor mit? Bori néni megmondta, és adott is, merthogy nekünk olyan nem volt. Ezt a kemény gyümölcsízt, más néven tömblekvárt (amit addig csak hitlerszalonnának ismertem), azóta sem tartjuk itthon. nem azért mert nem jó, de annyi féle házilekvárunk van, hogy inkább maradunk azoknál. Ha kifolyik, hát kifolyik.



Tehát hazaértünk Pásztóról (ha már arra jártunk, vettünk jégkrémet és sört is), és rögvest nekifogtunk gyúrni. Hanka kezén jelen történet szempontjából irreleváns "tetoválások" láthatók.


Rövidesen új versenyzők érkeztek. Teó és Rozi is beszállt, Hanka, az események kovásza pedig eltűnt, egyszerűen lelépett: kiszaladt Katához a kertbe, hogy beszámoljon az elért eredményekről. Mire visszaért, már a kifliformálásnál tartottunk.


A tésztát hét cipóra szakítottuk (lásd a receptet), a cipókat kör alakúra nyújtottuk és nyolc körcikkre vágtuk. Jöhetett a szilvalekvár. Nem hitlerszalonna, de azért jó sűrű.


A kifliformálás, illetve a tepsibe helyezés bonyolult mozdulatasorait csoportmunka keretében végezzük. Van, aki tekeri, van, aki rakja.



A megsült kifliket pocukorba hentergetjük, és kész. A felvételen jól látszik a kifolyt lekvár. A végeredményként kapott sütemény, noha lehet, hogy nem is igazi pozsonyi kifli, azért igen jó ízű, és megeshet, hogy ennek köszönhetően a család egy este alatt elfogyasztja azt a harminc deka disznózsírt.



Nincsenek megjegyzések: