2008. december 25., csütörtök

karácsony

Rozi és Tomi fénypontoznak (most van ugyanis a nap fénypontja, ti. a délutáni alvás ideje), a nagyok meg elvonultak a karácsonyi könyvekkel. Teó az Északi fénnyel, Hanyi meg a Coffi, Pocak, Paprikával. Azt hiszem most jól választottunk, ha nem ismeritek őket itt és itt olvashattok róluk.

A tegnapi ajándékozás kis híján mégis kudarcba fulladt, ugyanis Rozi megsértődött, hogy nem kapott egyetlenegy pónit sem. Aztán amikor előkerült az orvosi táska (majdnem arra a sorsra jutott, hogy csak a tavaszi nagytakarításkor leljünk rá), akkor megenyhült kicsit és az este hátralévő részében bizsgálósat játszottak Hankával. Kippkopp volt a szenvedő alany, a vizsgálóasztal meg az új Boribonos takaró. Lassan külön boltot nyithatunk Marék Veronika szerzeményeiből és a kapcsolódó szuvenírekből.


A Kippkoppot én csináltam, nem lett ugyan olyan csini, mint amit a Pagonyban lehet kapni, de talán már nem is annyira gyenge, mint a legelső ilyen próbálkozásaim.




Ma délelőtt meg elindultunk életünk első geoládakeresésére. Gondoltuk kezdetnek jó lesz a falutól nem messzi kőbányába elrejtett kincs is. Hát mit mondjak... nem találtuk meg. Az még nem derült ki, hogy csak bénák voltunk, vagy tényleg nincs is ott, mindenesetre a megadott koordináták közelében néhány rongy- és fadarabkán kívül nem találtunk semmit sem.




Itt a vége...

2008. december 21., vasárnap

kisiskola

Update: hihi, Teó második lett a kisváros gimnáziumában 5.-6. osztályosoknak rendezett matekversenyen

Sokat cikkeztek az utóbbi időben a kisiskolák helyzetéről. Néhányan egészen meglepő dolgokat írtak, őket olvasva az az ember érzése, mintha az Alfa holdbázis messzeségéből próbálnák megmondani, hogy is van ez nálunk, mit kellene tenni. Azért írom, hogy nálunk, mert mi is egy ilyen 2000 lelkes nógrádi faluban lakunk, ahol az iskola működése veszélybe került.


A lakosok közül sokan munkanélküliek, akinek pedig van állása és nem a helyi intézmények foglalkoztatják, az ingázik: Salgótarjánba, Hatvanba, Gyöngyösre vagy Budapestre jár minden nap.
Az iskolába 100valahány gyerek jár. Az épület nagy, új, jól felszerelt. Van klassz tornaterem sportszerekkel, számítógépterem, technikatermek (egy ahol fúrni-faragni lehet, egy ahol főzni is) és nyelvi labor (ugyan ez most nem működik). Mindezt aktívan használják a gyerekek. Órarendbe épített órákon tanulhatnak furulyázni, táncolni. Van rajzszakkör, történelemszakkör, lehet focizni, kosarazni. Az iskolát a felnőtteknek is megnyitották, esténként ők pingpongoznak, táncolnak, fociznak a tornateremben.

Több olyan osztály van, ahol alacsony a létszám: a nagylányomék (5. osztály) csak tizenhárman vannak, Hanyiék viszont (2. osztály) huszonketten.
Egy kivételével (fizika) minden tárgyat szaktanár, ill. képzett tanító tanít. Több pedagógus szerzett fejlesztő pedagógusi képesítést, és erre szükség is van, mert minden osztályban vannak nehezebben haladó, hátrányos helyzetből induló gyerekek.
Több éve járok nyílt tanítási napokra, ahol azt tapasztalom, hogy az órákon a tanárok többsége differenciál, de sokat dolgoznak a gyerekek csoportokban is, az alacsonyabb osztálylétszám mellett ez nagyon jól megoldható. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy most, felsőben már nem látom ennyire rózsás színben a helyzetet, sokkal több pl. a frontális óra – még úgy is, hogy a lányomék az első évfolyam, ahol történelemből, magyarból, matekból és angolból elindult az ún. nem szakrendszerű képzés (erről majd később) – a tanárok nehezebben kezelik a problémás gyerekeket.

Sajnos mégis több család is a közeli kisváros általános iskoláiba íratja be a gyerekeit, többségük arra hivatkozik, hogy a helyi iskolában alacsony a színvonal és túl sok a cigány tanuló.

Kun István is azt írja, hogy „A színvonal állandó és szégyenteljes esése minden PISA-felmérés szerint nyilvánvaló. Ez se mostanában kezdődött. S a falvak iskoláiból kikerültek esetében a felmérések fokozott hátrányokat jeleznek.”
Nem tudok pontos statisztikákat, de úgy sejtem, hogy a kis falvak iskoláiban több hátrányos helyzetből induló gyerek van, sok esetben elképesztő családi háttérrel. Ezeknek a kisiskoláknak ezzel is meg kell birkózniuk. Én is azt tapasztalom, amit Achs Károly ír Kun fenti szavaira reagálva: „Ez alaptalan általánosítás. Korrekt lenne, ha Kun kicsit összetettebben vizsgálódna. Például, hogy a "fokozott hátrányok" okozója mennyiben az iskola, mennyiben falvaink iszonyatos magára hagyottsága. Hogy a faluban milyen arányban vannak jelen a "nem bírná a mi színvonalunkat" skatulyájú gyerekek. Ha figyelembe venné azokat az adatokat is, amelyek szerint az aprófalvak kisiskoláiban a teljesítmény legfeljebb annyival marad el, amennyivel a szülők iskolai végzettsége alacsonyabb.” Lásd még Hammer Ferenc megjegyzését a számítógépes posztban.

Ha nálunk megszűnne az iskola, akkor a gyerekeknek a közeli kisvárosba kellene járniuk, ahol már most is nagyon túlterheltek az iskolák. Nem ritkák a 34-35 tanulós osztályok sem.
Kíváncsi vagyok, hogy ha a hátrányos helyzetű, nehezebben haladó gyerekek bekerülnek ezekbe az osztályokba, milyen teljesítményt fognak produkálni. Sokkal kevesebb figyelmet fognak kapni, elképzelhetetlennek tartom, hogy ennyi gyerekkel olyan differenciált foglalkozásokat lehetne tartani, mint a mi kisiskolánkban. Ráadásul az itteni pedagógusok ismerik a gyerekek családjait, gyakran találkoznak a szülőkkel, gyakran őket is tanították, sokszor így tudják meggyőzni a szülőket arról, hogy engedjék el a gyereket a különböző kirándulásokra, iskolai programokra. Nem ritka az sem, hogy a tanárok abban segítenek, hogy a gyerek részt vehessen az osztály közös farsangi produkciójában: beszerzik a kellékeket és segítenek elkészíteni a jelmezeket. Nehezen tudom elképzelni, hogy a városi iskola tanárainak, lenne arra energiája, ideje, hogy ilyen kapcsolatot tartsanak fenn ezekkel a szülőkkel. Meglep, hogy Urbán Szabó Krisztina pl. a tanárok és szülők közti közelebbi kapcsolatot hátrányként állítja be: „Fontos érv szokott lenni a gyermek biztonságigénye, amit az garantálna, hogy a tanító néni jó ismerős, aki együtt hintázott az anyuval gyerekkorában vagy a szomszéd házban lakik. Sajnos ez az "ismerősség" gyakran megakadályozza, hogy reális képet kaphasson a szülő gyermeke teljesítményéről, és igazi segítséget a gyermek, ha szüksége van rá - mert nehezebb elfogulatlanul szemlélni azt a gyereket, akit pólyás kora óta ismerek, meg azt, akinek a családja jóban vagy éppen rosszban van az én családommal.”. Ez az Alfa holdbázisról megmondás tipikus esete szerintem. És a védőnőkkel kapcsolatos megjegyzést még meg sem említettem, grrrrr.

Nem tudom, hogy mennyire általános az ország kisiskoláiban az a helyzet, amit nálunk tapasztalok, de azt gondolom, hogy a tanítás színvonala attól biztosan nem alacsonyabb, ha egy osztályba kevesebb gyerek jár. Azt pedig semmiképp nem lehet mondani, hogy ha csak tizennégy, akkor az már biztosan rossz, ha meg tizenhat, akkor az még elfogadható. Elkeserítő, hogy esetleg mégis ez dönthet osztályok, iskolák megszüntetéséről. Ennél kicsit ésszerűbb, életközelibb szempontokat kellene tán alkalmazni.

Szerintetek?

Itt a vége...